Back to top

Kína lett az orosz hús legnagyobb importőre

Oroszország az első fél évben 2,2-szeresére növelte húsexportját, a legnagyobb vásárlója Kína volt - közölte kedden az RBK orosz gazdasági napilap a Rosszelhozbank elemzésére hivatkozva.

Kínába irányult a szárazföldi területeket figyelembe véve az orosz húskivitel 45, Hongkongot is hozzászámolva pedig az 54 százaléka. A korábbi vezető importőr Ukrajna az első hat hónap során a második helyre került és részesedése 28-ról 16 százalékra csökkent, miközben behozatalának értéke 42-ről 52 millió dollárra emelkedett.

Ukrajna 40,9 ezer, Kína pedig 79,9 ezer tonna orosz húst vásárolt januártól július kezdetéig. A távol-keleti ország esetében ez 11-szeres növekedést jelent a tavalyi importhoz képest.

Az orosz húsipari cégek ebben az időszakban 336 millió dollár értékben exportáltak, szemben a 149 millió dolláros tavalyi adattal. A szárnyashús kivitele 2,5-szeresére, 193 millió dollárra, a sertéshúsé négyszeresére, 85 millió dollárra, a marhahúsé pedig háromszorosára, 16 millió dollárra nőtt.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az akácméz mindent visz

Ha az akác jól fizet, akkor a méhésznek nem lehet rossz szezonja. Ez a régi igazság látszik beigazolódni idén is, holott még csak a nyár közepén tartunk. És arra is emlékszünk, hogy a tavaszi indulás nem volt túl biztató.

Vegyék, vigyék...

Immár hagyományosnak számít, hogy júliusban Pécsett az ormánsági termelők által adományozott dinnyével népszerűsíti közös rendezvényén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete ezt az egészségre különösen jó hatást gyakorló gyümölcsöt.

Kétféle kereskedelmi csoportba sorolják a nektarinokat Olaszországban

Olaszországban zavarba ejtően sok, rendkívül hasonló megjelenésű nektarinfajta van a piacon, ami nem is csoda, hiszen olasz nemesítők is számos új fajtát hoztak létre. Eddig a hússzínük alapján különböztették meg őket, most azonban az Európai Unió, az olasz vidékfejlesztési program és Emilia-Romagna támogatásával hatéves kutatási projekt eredményeként az ízükről is tájékoztatják a vásárlókat.

Brexit: még mindig nem tiszta, mi lesz Észak-Írországgal

Fenntarthatatlan a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll - közölte Boris Johnson brit miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat eseti ellenőrzéseknek kell alávetni annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.

Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az EU-ban júliusban

Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban júliusban - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.

A húst semmi sem pótolhatja?

Egy tanulmány szerint a növényi alapú húspótlók nem tekinthetők táplálkozási szempontból felcserélhetőnek a valódi hússal. Habár a növényi alapú húspótlók íze és textúrája hasonló lehet például a marhahúséhoz, ám a kettő tápanyagtartalma nagymértékben eltérhet.

Szabadtartásból származó tojásokkal bővül a Lidl tojásválasztéka

A Lidl Svájc fenntarthatóbbá, állatbarátabbá és regionálisabbá kívánja tenni tojáskínálatát. Mostantól különböző svájci régiók szabadtartásából származó tojásokat, valamint az IP Suisse irányelvei szerint előállított Terra Natura tojásokat forgalmaz.

Németországban tenyészállatokat fertőzött meg az afrikai sertéspestis

A német mezőgazdasági minisztérium megerősítette, hogy afrikai sertéspestis első eseteit fedezték fel házisertés-állományban. A betegséget a kelet-németországi Brandenburg tartományban lévő két gazdaság sertéseiben is igazolták.

Hulladékkezelési útmutatás a SPAR saját márkás csomagolásain

A hulladékgyűjtés egyszerűsítése és hatékonysága érdekében a vállalat idén nyártól jól áttekinthető piktogramokkal látja el saját márkás termékeinek csomagolását annak érdekében, hogy a vásárlók megismerjék, melyeket tehetik a szelektív hulladéktárolókba vagy éppen a kommunális gyűjtőkbe.

Hatalmas sikerrel zárult az AXIÁL jótékonysági futás

Hozzávetőleg 700-an vettek részt az AXIÁL Kft. 2021. július 18-án, vasárnap délelőtt megrendezett jótékonysági futásán – hangzott el az esti adományátadó gálán számos látogató jelenlétében a bajai Petőfi-szigeten.