Back to top

Túl a féltávon a Zempléni Erdei Vándortábor

Idén eddig már 14 csapat járta be az Erdei Vándortábor Program ÉSZAKERDŐ Zrt. által szervezett Zempléni útvonalát. A csoportok többsége Budapestről, Pest megyéből, valamint az Alföld keleti részéről érkezett.

A lelkes táborozók a Zempléni-hegységben eltöltött egy hét alatt számos kilátópontra eljuthatnak, ahol az eléjük terülő csodálatos panorámában gyönyörködhetnek. Ezek a helyek a hegyvidék különböző arcait mutatják meg: a környező, erdővel borított hegyektől kezdve a Hegyközi-medencén át a Cserehát dombvidéke is a szemük elé tárul.

A gyerekek és felnőttek számára is az egyik legérdekesebb rendezvény az utánkeresők tevékenységét bemutató vadászkutyás program, ahol érdekességeket tudhatnak meg a vadász hivatásról is.

Sok csoport készül éjszakai túrával, ahol próbára tehetik bátorságukat, megtapasztalhatják, hogy sötétben is milyen jól lehet látni. Szintén sokan vállalkoztak a koránkelésre is, hogy a Kerek-kő panorámáját a napfelkelte idején is megcsodálják.

Az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek közelebb kerülnek a természethez és élményekkel telve térnek haza. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy akik egyszer „belekóstoltak” a vándortáborozásba, többször is meglátogatják valamelyik útvonalat és eljutnak a Zempléni-hegységbe is.

Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Program idén már 9 útvonalán, több mint 4000 táborozó részvételével zajlik.

További részletek a Program honlapján és facebook oldalán.

 

Forrás: 
ÉSZAKERDŐ Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Piráját találtak a Sebes-Körösben

Elpusztult vöröshasú piráját (Pygocentrus nattereri) találtak Nagyváradon a Sebes-Körösben - közölte a múlt hét végén az Ebihoreanul.ro bihari hírportál.

Rendkívüli kutatások a mohácsi csata tömegsírjai területén a természetvédelem égisze alatt

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely III. számú tömegsírjának területén rendkívüli kutatások fejeződtek be a közelmúltban, amelyeknek bemutatása kiemelt célunk – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Mohács500 konferencián, előző hétvégén, Pécsen.

A műtrágyák megváltoztatják a poszméhek virágérzetét

A műtrágyák korlátozzák a beporzást, mert időlegesen megváltoztatják a poszméhek virágérzetét. A beporzók ritkábban szállnak le a műtrágyával, vagy növényvédő szerekkel nemrégiben permetezett virágokon, mivel képesek észlelni a virág körüli elektromos tér változásait - állapították meg a kutatók.

A turizmust is a háborúhoz igazítják Ukrajnában

A háborús pusztítások helyeit, mint például Buča és Irpin, turisztikai célpontokká szeretnék tenni Ukrajnában.

Okos megoldások az európai erdőkért

A közelmúltban hatfős francia erdészküldöttség járt Magyarországon, hogy szárazságtűrő fafajokkal ismerkedjenek. Az utóbbi években ugyanis súlyos aszály, tömeges fapusztulás sújtotta a francia erdőket. A klímaváltozás következményei ott is arra ösztönzik az erdészeket, hogy új meleg- és szárazságtűrő fajok után kutassanak, és felgyorsítsák azok természetes vándorlását. Most kivételesen a franciák vetik ránk „vigyázó szemeiket”.

Milyen lesz 5 év múlva a vidéki turizmus?

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös Agrárakadémia sorozatának ötödik állomása Gyöngyös volt. A Károly Róbert Campus-on az előadók és a fórum résztvevői vidéki turizmus kérdéseivel, lehetőségeivel foglalkoztak. Bár a fórumon elhangzott, hogy az ágazat sok tekintetben egyhelyben toporog, a témában jártas szakértők szerint öt év múlva már más képet mutat majd.

Több fát, nagyobb területen, rosszkor vágott ki a vállalkozó - vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség három férfi ellen, aki Tiszaug és Lakitelek környékén szabálytalan fakitermeléssel számos fokozottan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelyét semmisítette meg.

Őszi sikertörténet az erdei iskolákban

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái évről-évre újragondolt, többszörösen minősített programmal dolgoznak. Miskolc óvodái és iskolái számára kiváló lehetőség a Csanyiki Erdőház, ahol október végéig 5400 főt regisztráltak. A Fónagysági Bagoly-vár 25 éve fogadja a kikapcsolódni, tapasztalni vágyó látogatókat, óvodásoktól a nyugdíjasokig. Ebben az évben csaknem 6000 vendégük volt.

Mégse lehet paintballozni a farkasokkal Hollandiában

Az ügyben eljáró holland bíróság elutasító ítélete alapján a kelet-hollandiai Gelderland tartomány visszavonta szerdán azt az engedélyt, amely lehetővé tette volna az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasok elüldözését paintballfegyverekkel a lakóövezetek közeléből, valamint a turisták által látogatott parkokból, különösen a Hoge Veluwe Nemzeti Parkból.

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.