Back to top

Eredményesen lezárult a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program második üteme is

Az Agrárminisztérium által kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (válságkezelő program) három üteme közül már kettő sikeresen lezárult.

A válságkezelő program első körében meghirdetett átmeneti támogatásokra – a baromfi-, és sertéstenyésztők, a halgazdálkodók, élelmiszer-feldolgozók és a dísznövény ágazat szereplői – összesen több mint 4000 kérelmet nyújtottak be a Magyar Államkincstárhoz, amelyekben foglalt támogatási igény a 14 milliárd forintot is meghaladta.

Cikta juh
Fotó: Csatlós Norbert
Az e hét elején lezárult második ütemre, amelyben a méhészek, az anyajuh-, anyatehén- illetve tejelő tehén tartásával foglalkozó állattartók, valamint a zöldségnövény termesztők igényelhettek átmeneti támogatást, mintegy 30 000 kérelem érkezett be a Kincstárhoz.

Az ebben az ütemben igényelt támogatások együttes összege meghaladja az 5,3 milliárd forintot.

A válságkezelő program első illetve második ütemében benyújtott támogatási kérelmek kifizetése – a kérelmek elbírálását követően – várhatóan 2020. szeptemberében kezdődhet majd meg.

Mindeközben elindult a válságkezelő program harmadik üteme is, amelynek keretében a lótenyésztők 2020. július 28-a és augusztus 10-e között, míg a kis- és közepes méretű bortermelők 2020. augusztus 10-e és augusztus 24-e között tudják majd benyújtani átmeneti támogatás iránti kérelmeiket a Kincstárhoz, szintén az erre szolgáló – a vonatkozó kincstári közleményben részletezett – elektronikus úton.

Az élelmiszer-feldolgozói és a dísznövény ágazat számára fontos információ, hogy az agrártárca a részükre kidolgozott átmeneti támogatási programokat 2020 augusztusa folyamán ismételten megnyitja, így az első támogatási körről esetlegesen lemaradt ágazati szereplők is benyújthatják támogatási kérelmeiket.

Forrás: 
AM

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fejlesztés, munkahelyvédelem - Támogatás a kertészeteknek

Október közepén indul az az új fejlesztési támogatás, amely 30 milliárd forintot biztosít a kertészeti ágazat versenyképességet és hatékonyságot szolgáló beruházásaihoz.

Az Akasztói szikiponttyal bővült az uniós oltalommal védett magyar termékek köre

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Mátravasút: megújult és várja utasait

Az 1900-as évek elején épült mátrai kisvasúthálózat sok- sok ember életével összefonódott. Azért, hogy továbbra is biztonságosan szállíthassa a turistákat, két éves teljes körű felújításon esett át. Csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át az utasoknak.

Továbbra is slágernövény a csemegekukorica

A csemegekukorica évek óta tartó népszerűsége jól példázza, hogy mindig találhatunk olyan piaci rést, amit érdemes megcélozni. A kárpátaljai termelők szerint mostanság ez a növény adja a legnagyobb nyereséget.

Miniszteri egyetértés az állatjólét finanszírozásáról

A 16 szövetségi tartomány agrárminiszterei augusztus végén tartott tanácskozásukon elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a német gazdák részesüljenek megfelelő pénzügyi támogatásban az állattartás feltételeinek javítását segítő átépítések elvégzéséhez, és meg kell teremteni az ahhoz szükséges finanszírozás intézményrendszerét.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Több pénz a hungarikumok gyűjtésére

„Hungarikumaink és nemzeti értékeink olyan eszmei és erkölcsi hátteret jelentenek, amelyek összekötnek bennünket, bárhol is legyünk a világban. Megalapozzák nemzeti öntudatunkat, hagyománytisztelő és hagyományszerető létünket, hozzájárulnak történelmi emlékezetünkhöz – jelentette ki Nagy István a Zala megyei Reziben tartott sajtótájékoztatón.

Ünnepélyes keretek között megnyitott az új Kis-Balaton Látogatóközpont

Mintegy 1,2 milliárd forintból épült meg Fenékpusztán a Kis-Balatont bemutató kiállítási tér. A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Egy bűnszervezett 500 millió forint értékű EU-s támogatást tulajdonított el

Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Célegyenesbe fordultak a KAP reform tárgyalásai Brüsszelben

A Tanács elnökségét ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek a legfontosabb fennmaradó vitás kérdéseket vitatták meg szeptember 21-i brüsszeli ülésükön.