Back to top

Szigorodtak a Ralstonia solanacearum baktérium felszámolására tett intézkedések a vető- és áruburgonyában

A burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum uniós zárlati baktérium 2019-ben – az előző évekhez képest – jóval több helyszínen fordult elő hazánkban. A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt 2020-ban az eddigieknél országosan 30%-kal több hatósági ellenőrzés - termőhelyi szemle, mintavétel és laboratóriumi vizsgálat - elvégzését rendelte el a Nébih.

A növényvédelmi felügyelők az intenzív ellenőrzési program részeként a hazai termesztés mellett az Európai Unió többi tagállamából származó vetőburgonyatételek mintavételét is növelik. A vetőként árult vagy reklámozott (vető méretű, apró), de a többlépcsős hatósági vizsgálatoknak nem alávetett burgonya ellenőrzésére is sor került a tavaszi időszakban - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A szigorúbb és gyakoribb ellenőrzések célja, hogy még hatékonyabban szolgálják a kórokozó felszámolását és terjedésének megakadályozását a hazai burgonyatermesztés hosszú távú védelme érdekében.

2019-ben 20 termelőnél 34 burgonyamintából mutatták ki a kórokozót. A szigorúbb idei ellenőrzési programban már 11 áruburgonya-minta fertőzöttségét szűrte ki a Nébih laboratóriumi vizsgálata. Az érintett kormányhivatal már a fertőzés gyanújának felmerülésekor intézkedéseket tett a kórokozó lehetséges terjedésének megakadályozása érdekében, vagyis – az előírásoknak megfelelően – forgalomba hozatali és felhasználási korlátozást rendelt el a területen termelt burgonyára, valamint megtiltotta a burgonyaállomány betakarítását és szállítását. 

A hatóság vizsgálatot végzett a fertőzés eredetének kiderítése céljából is, melynek során kiemelt hangsúlyt kapott a felhasznált vetőgumó származásának visszakövetése.

A fertőzés tényét megerősítő vizsgálatot követően pedig a fertőzött termőhelyekre, a fertőzöttével közös eredetű vetőgumó vagy a közös művelés, tárolás, öntözés révén feltételezetten, valamint a károsító valószínű terjedése alapján feltételezhetően fertőzött területekre, az együtt használt termesztőberendezésekre és eszközökre az érintett megyei kormányhivatalok a vonatkozó jogszabály1 szerint hozzák meg a zárlati intézkedéseket.

A fokozott vizsgálatok további eredményeként 2020. április 30-ig országos szinten 262 magyarországi és uniós tagállamokból származó vetőgumótétel ellenőrzése történt meg.

A laboratóriumban vizsgált 262 burgonyamintából 1 lett pozitív. A hatóság lebonyolította továbbá 31 helyi piac, 32 forgalmazóhely és 112 termelő ellenőrzését is. A koronavírus járvány miatt csökkent piaci forgalmazásban végzett helyszíni ellenőrzések egyike sem tárt fel szabálytalanságot.  

Az interneten hirdetett vetőgumó-forgalmazás -eladás szabályosságát összesen 17 esetben vizsgálták a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei, ebből 3 esetben derítettek fényt szabálytalanságra. Bírság kiszabása csak egy esetben bizonyult indokoltnak. A többi hirdetőportál hatósági felhívásra eltávolította a jogszabályellenes hirdetéseket.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A szennyezett gabona trágyaként megöli a talajéletet

Nagymértékben csökken a humuszképződés és a növények növekedéséhez hozzájáruló ugróvillások szaporulata a mikotoxinnal szennyezett gabona által, ami trágyának használva kiszorítja az életet a talajból. Mindennek komoly negatív következményei lehetnek a növénytermesztésben.

Étrend-kiegészítő kapszula forgalmazását tiltotta meg a Nébih

A Gold Power, férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő kapszulában szildenafil és tadalafil, valamint paracetamol gyógyszer-hatóanyag mutattak ki. Emiatt a Nébih kötelezte a forgalmazót – minőségmegőrzési időre való tekintet nélkül – a termék kereskedelmi forgalomból való azonnali kivonására és a fogyasztóktól való visszahívására, egyúttal végleg megtiltotta a termék további forgalmazását.

Minden öt évnél idősebb permetezőgépet vizsgáztatni kell!

A NÉBIH, honlapján felhívja minden géptulajdonos figyelmét, hogy mielőbb jelentse be növényvédő gépét felülvizsgálatra valamelyik állomáshoz, hogy jogszerűen használhassa azokat! Az idei esztendőtől már minden öt évnél idősebb permetezőgépet vizsgáztatni kell, hogy növényvédelmi munkát végezhessen, amit a 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet 35. § (12) is rögzít.

Alig szerepeltek magyar termékek az élelmiszerbiztonsági riasztási rendszerben

A 2019-ben közzétett több mint négyezer élelmiszerbiztonsági bejelentésnek csupán töredéke vonatkozott magyar előállítású termékre – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. A 155 hazánkat is érintő ügy pedig főként étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez, baromfihúshoz és abból készült termékekhez, takarmányokhoz, valamint gabona- és sütőipari termékekhez kapcsolódott.

Az érő fürtök vámszedői

A zsendülő fürtök általában már nem fertőződnek meg a gombás betegségektől, a szürkepenészt kivéve. Más, jóval nagyobb károsítók leselkednek rájuk. A seregély kártételének problémája valószínűleg egyidős a szőlőtermesztés kezdetével.

Merre mozdul az almapiac?

Szeptember közepén a Gala fajtával megkezdődött Lengyelországban az alma fő szüreti idénye. Ehhez időzítve szervezte meg a sad24.pl gyümölcstermesztési szakmai portál és a Plantpress kiadó online konferenciáját, Profifruit 2020 címmel. A téma az idei évjárat tapasztalatainak összegzése és a piaci trendek megvitatása volt.

Maszkabál a burgonyabemutatón

Ilyen visszafogott őszi vetőburgonya bemutató még soha nem volt a Solanum Kft-nél, mint az idei. Köszönhető ez a koronavírus okozta óvatosságnak, de talán a burgonya iránti érdeklődésnek is.

A paprika károsítói

Júliusban írtunk a paprika baktériumos és gombás betegségeiről, most az állati kártevőit vesszük sorra. Elsősorban üvegházban és a fólia alatt okoz gondot a nyugati virágtripsz és a takácsatka, ezért kell ügyelni, hogy a növényházból kikerülő fejlett palántákkal semmiképpen ne vigyünk tripszet, levéltetűt vagy egyéb kártevőt a területre, mert az eleve rossz kezdetet jelent.

Negyedmilliós szépség a múltból

A Mecsek egyik legféltettebb lágyszárú növénye napjainkra szinte csak ezen a vidéken virágzik, kialakulása régmúltba eredeztethető, ugyanis átvészelte a jégkorszakot. A faj fennmaradásának feltétele az előhelyének dinamikus védelme.

Ne hagyjuk elszaporodni a takácsatkákat!

Most ősszel sok a takácsatka a szamócában, figyelmeztet honlapján és a magyar termesztőknek küldött hírlevelében Klaas Plas holland szaktanácsadó. Rég nem látott annyi takácsatkát, mint most. Be kell avatkozni, nehogy tavasszal még több legyen belőlük.