Back to top

A cigánycsuk nyerte a 2021 év madara szavazást

A 2020. július 1-27. között zajló internetes szavazásra összesen 9871 voks érkezett. Legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapott, így ez a faj lesz a következő év madara. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett.

A 2021 év madara szavazás mindhárom énekesmadár faja az agrár élőhelyekhez kötődik, ezért az itt folyó gazdálkodási gyakorlat indikátor madarainak is tekinthetők. A nagytáblás, sok kemikáliát használó, intenzív kultúrák élőhely átalakítása mindegyikükre negatívan hat. 

Az "Év madara" program

A "Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület" (MME) 1979-ben indított "Év madara" programjának célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.

A szavazás azért a megelőző év közepén történik, hogy a döntést követően legyen idejük előkészíteni a nyomtatott és egyéb anyagokat január 1-re.

Fotó: Wikipédia

Az idei év nyertese a cigánycsuk

Hazánkban gyakori, sík és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő. Évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában töltik, de egyes példányok áttelelhetnek. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai.

Forrás: 
MME közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Élelmiszert mentett a Lidl a nagy nyári eseményeken

A Lidl Magyarország a kiskereskedelmi láncok közül elsőként idén új akcióba kezdett, melynek köszönhetően több mint félezer rászorulót támogatott nyári kitelepülései során.

Először kerültek fák a vörös listára, de más fronton is van baj

Négy tonhalfaj helyzete javul, a komodói varánuszé romlik a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) új jelentése szerint.

Újrahasznosítható poharakra cseréli automatáiban a műanyagpoharakat a Coca-Cola HBC Magyarország

Kivonja a magyar piacról az egyszerhasználatos műanyagpoharait a Coca-Cola HBC Magyarország. A jellemzően kávé- és egyéb melegital-automatákban használt poharakat teljes egészében újrahasznosítható papírpohárra cserélik le a vállalat országszerte mintegy 1000 melegital automatájában - közölte hétfőn a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) közös közleményében.

Madárszínház épül a Hortobágyon

A világ első Madárszínháza, azaz a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelését azok zavarása nélkül lehetővé tevő látogatóközpont épül a Hortobágyon Máté Bence világhírű természetfotós koncepciója alapján.

Egy liter víz is árulkodik a halállomány összetételéről

Áttörést hozhat a hazai ökológiai kutatásokban az a módszer, melyet a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai eredményesen alkalmaztak és amelynek lényege, hogy akár egy liter vízből megállapítható, milyen élőlények élnek egy-egy víztestben.

A kínai táplálkozás megváltoztatásával a Föld éghajlatáért

Határozottan csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását, ha sikerül megvalósítani a kínai kormány ambiciózus tervét: a burgonyát az ország egyik fő terményévé tenni. Ehhez pusztán arra volna szükség, hogy az ország lakosai rizsfogyasztásuk egy részét burgonyára cseréljék.

Gyors cselekvést kíván

A növények szén-dioxidot vesznek fel a levegőből és megkötik azt. A szélsőséges éghajlati jelenségek, például az aszály és a hőséghullámok miatt a növények alacsonyabbak maradnak, ám így kevesebb szén-dioxidot hasznosítanak.

Az egész világban pusztulnak a ragadozómadarak

Kutatók figyelmeztetnek egy amerikai tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban, hogy világviszonylatban csökken a ragadozómadarak száma. Mindezt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) és a BirdLife International nevű szervezet adati is alátámasztják: a világszerte 557 ragadozómadár-faj 30 százaléka mérsékelten fenyegetett, sebezhető, veszélyeztetett vagy súlyosan veszélyeztetett.

Így tarthatnak lépést erdeink a klímaváltozással

A klímaváltozás hatására a csökkenő talajvízszint és a szélsőséges időjárás egyre nagyobb mértékben veszélyeztetik természetes erdeinket. Az átlaghőmérséklet további emelkedése pedig még inkább növelni fogja az ökológiai és gazdasági veszteségeket, ugyanis a hazánkban őshonos fafajok ehhez egyre nehezebben képesek alkalmazkodni.

Nyomoznak az idegméregtől elpusztult madarak miatt

Az állattetemek vizsgálatakor emberre is veszélyes mérgező anyagot találtak.