A gúnár törzse hosszirányban megnyúlt, széles, kifejezett. A hátsó része telt, de nem csüngő, háta hátrafelé erősen lejt, vállban széles, ívelt. Farka rövid és középmagasan hordott, jól lekerekített, nagyon előreálló és telt. Hasa kitöltött, de nem csüngő, hanem ívelt és sima. Szárnyai hosszúak, széles evezőtollakkal, testre fekvő szárnykidudorodással, a törzs tollaiba teljesen beágyazódva. Feje megnyúlt, széles. Csőrének felső kávája fölött félgömb alakú bütyök található, ami a fej felső vonalán fut végig. Idősebb korban ez a bütyök nagyobb lesz. A torokrész lekerekített, szeme kerek, sötétbarna, csaknem fekete, a fehéreknél kék, keskeny szemgyűrűvel. Csőre középhosszú, magas ormú, a színváltozattól függően fekete vagy vörösessárga.
Lábszárai arányosan erősek, a közepesnél hosszabbak, narancsvörösek, esetleg vörösessárgák. Tollazata feszesen testhez simuló. A tojó valamivel kecsesebb és kisebb a gúnárnál, a fara teltebb, kifejezettebb. A bütyke kisebb, faroktartása némileg laposabb. Az idősebb tojóknál enyhe haslebeny is megjelenhet.
Nem érdemes tömni
Ez a víziszárnyas Magyarországon kevésbé elterjedt, tartása főleg az imént említett két színváltozatban ismert. A gúnárok súlya mintegy 6, a tojóké 5 kiló körül mozog. Ezeket a súlyokat, valamint a májnagyság növelését töméssel nem nagyon lehet javítani, mivel kevésbé reagálnak rá, mint a házilúd-fajták, ezért igazán nem is foglalkoznak vele. Viselkedése viszont lényegében megegyezik a házilúdakéval, jó „házőrző”, ilyenkor éles, hangos, trombitaszerű hangot hallat. Jellemzője a rendkívül jó rágóképesség – nálam nem egyszer a deszkából készült ólakat szinte forgáccsá aprították fel. Még rosszabbul jártak a többéves, erős kérgű gyümölcsfák, amelyeket megpróbáltak lekérgezni. Természetük gondozójukkal szemben bizalmas, idegenekkel tartózkodóbbak. Nálam egy gúnár és három tojó alkotta az állományt, amely jónak bizonyult, megfelelő volt a tojások kelési aránya. A tojó jól kotlik és nevel, de ebben az időszakban kissé agresszív, amelynek néhány tyúkom látta a kárát. Ennek megelőzésére ajánlott ilyenkor kerítéssel elkülöníteni a baromfiudvar többi lakójától.
Ha lehet, legelőn tartsuk!
Nyilvánvaló, hogy a teljes letojt tojásmennyiséget nem lehet vele kikeltetni, ezért keltetőgépet vagy nagyobb testű parlagi baromfit is érdemes felhasználni. Erre azért is van szükség, mert az összegyűjtött tojások kb. két hét elteltével már nagymértékben veszítenek a keltethetőségükből. A kelési idő 28-29 nap, a kislibák sok zöldtakarmányt igényelnek a tápok és a szemestakarmány mellett. Igazából legelőn tartva fejlődnek a legszebben, de kissé lassabban, mint zárt tartásban, ám szeptember körül már itt is biztosan megállapíthatóak a nemek.
Mivel a bütykös lúd elsősorban gazdasági baromfi, bár díszállatként is szokták tartani, de gazdasági fajként szerepe jelentősebb. Magyarországon a lúdhúsfogyasztás nem jelentős az egyéb gazdasági állatokhoz képest, talán a libamáj tekintetében nagyobb a kereslet. Érdeklődés elsősorban külföldön mutatkozik iránta, hazai elterjedését az is hátráltatja, hogy hústermelése gyenge – a hús és csont aránya nem kedvező. Viszont reményt keltő, hogy hazánkban a lúdhúsfogyasztás alkalomhoz kötötten növekszik, például Márton-napon vagy néha ludas rendezvényeken, ahol a bütykös lúd igazi kuriózum lehet. Szélesebb elterjedését nyilván akadályozza nagy hely- és mozgásigénye, a legelőhiány is. Zárttéri tartása költséges és munkaigényes, a hazánkat gyakran elérő baromfiinfluenza is rendszerint főleg a víziszárnyas-állományt tizedeli meg. Ezek alapján a bütykös ludat a különlegességet kedvelőknek ajánlom.
