Back to top

Rovarliszt felhasználása a takarmányozásban

A gazdasági állatfajok takarmányozásban egyre gyakrabban merül fel a szójadara és a halliszt helyettesítése más fehérjeforrásokkal. A szarvasmarha szivacsos agyvelőgyulladása (BSE) miatt hozott rendeletek tiltják, vagy jelentősen korlátozzák az állati eredetű takarmányok felhasználását a gazdasági állatok takarmányozásában. Ezért az elmúlt években fokozódott az érdeklődés a rovarliszt takarmányokba történő keverésére, a szójadara és a halliszt teljes vagy részleges kiváltása céljából.

Előrejelzések szerint 2050-re a Földön 9 milliárdnál is többen élnek majd (1. ábra). A növekvő népességnek egyre több élelmiszerre van szüksége. A korábban kevés húst és más állati terméket fogyasztó országokban (pl. Kína és India) rohamosan emelkedik az életszínvonal, és ugrásszerűen nő az állati eredetű élelmiszerek iránti igény.

A jelenlegi ismereteink alapján 2050-ig a Földön 70%-kal több élelmiszerre lesz szükség, így várhatóan a hústermelés – beleértve a baromfit, a sertést és a marhát – 50%-kal megnő.

Ugyanakkor a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek csökkennek, ezeken pedig egyre több élelmiszert és takarmányt kell előállítani.

Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a két legfontosabb fehérjeforrás, a szója- és a halliszt ára időnként jelentősen megemelkedik, kiszámíthatatlanul hullámzik. Ez különösen igaz az óceánok és a tengerek túlzott lehalászása miatt egyre fogyatkozó mennyiségben rendelkezésre álló hallisztre, amelyek ára a 2000-es évek árszintjéhez képest több mint háromszorosára nőtt – igaz, az utóbbi években egy kisebb csökkenés figyelhető meg (2. ábra). De a szójabab ára is háromszorosára emelkedett 2000 és 2013 között, azóta viszont jelentősen csökkent (3. ábra).

A szóját a GMO miatt többen kockázatosnak tartják, így az új fehérjeforrások keresése és felhasználása vált az agrárkutatások egyik aktuális területévé, hiszen a növényi fehérjeforrások mellett fontos, hogy az állatoknak megfelelő állati eredetű fehérjét is tudjunk biztosítani.

Együnk rovart?

A rovarokat és azok lárváit szívesen fogyasztják egyes népcsoportok, különösen Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában. Sok országban természetes, hogy a piacon nagy választékban vásárolhatók rovarok és azok lárvái. Becslések szerint a világon 2 milliárd ember fogyaszt valamilyen rovart; az 1900 fogyasztott fajból leggyakrabban bogarakat (31%), hernyókat (18%), méheket, darazsakat és hangyákat (14%), sáskát, szöcskét és tücsköt (13%). Akik ilyen országban járnak, azok maguk is kipróbálhatják ezeket a helyi „csemegéket”, és ha jól van elkészítve (átsütve), akkor kockázat nélkül tehetik ezt meg.

Napjainkban pedig már messzire sem kell menni, mert több európai országban is legálisan forgalomban vannak.

Az ehető rovarokról több könyv is megjelent, e témában a FAO-nak is van egy weboldala, sőt már szakácskönyv is kapható (The Insect Cookbook). Felméréseket végeznek, hogy a lakosság hogyan fogadja az egyes rovarokat, illetve a felhasználásukkal készített ételeket. Több országban kampányt folytatnak a rovarfogyasztás népszerűsítésére.

A rovarok felhasználását az emberek élelmezésében és az állatok takarmányozásában főként a globális felmelegedéssel, kis környezeti lábnyomával indokolják. Egy kilogramm rovar előállításához kisebb földterület és kevesebb víz szükséges, mint amennyit bármelyik gazdasági állatfaj igényel.

Különböző források szerint 10 kg takarmányból például 1 kg marha-, 3 kg sertés- vagy 5 kg baromfihús, illetve 9 kg szöcske állítható elő.

Az 1 kg fehérje előállításakor keletkező üvegházhatású gáz mennyisége a marha esetében 2850 g, a sertésnél 1130 g, a baromfinál 300 g, míg a szöcskénél 1 g. Ezeknek az adatoknak természetesen akkor van elsősorban jelentőségük, ha hús vagy más állati termék helyett valamilyen rovarból készült ételt ennénk. Takarmányozáskor viszont a táplálóanyag-tartalom, az állatok szükségletének kielégítése fontos.

Rovarliszt, mint a szója- vagy halliszt helyettesítésére alkalmas takarmány-alapanyag
Rovarliszt, mint a szója- vagy halliszt helyettesítésére alkalmas takarmány-alapanyag

Talán jobb, ha az állatok kapják

Amikor alternatív takarmányforrást keresünk, fontos tudni a helyettesítendő és a helyettesítő takarmány-alapanyag, vagyis ebben az esetben a szója- és a halliszt, illetve a rovarliszt táplálóanyag tartalmát, kémiai összetételét. Amint az 1. táblázatban látható, a full-fat szója és az extrahált szójadara kémiai összetétele és energiaértéke elég széles határok között változik. A halliszt esetében – a táblázatban közölt átlagos értékek ellenére – szintén nagy a szórás, ami a feldolgozott hal fajától, a feldolgozási módtól és más, egyéb tényezőtől függ. Az egyik legfontosabb tényező a sótartalom, ami nagy mennyiségben kedvezőtlen.

A rovarokból, lárvákból, bábokból, stb. készült lisztek – amiket a cikkben az egyszerűség kedvéért rovarként írunk – kiválóan alkalmasak a szójadara és a halliszt helyettesítésre.

A rovarliszt jó minőségű állati eredetű fehérjeforrás, és üzemszerűen, kellő mennyiségben előállítható.

Olyan rovarokat célszerű választani, amelyek olcsó szerves mellékterméken nagy mennyiségben nevelhetők, automatizált módszerrel előállíthatók, és élelmiszer-biztonság szempontjából is megfelelnek. Elsősorban azon állatfajok (sertés, baromfi, hal) takarmányozásában tudnak jelentős szerepet betölteni, amelyek mindenevők, tehát ősidők óta, de szabadon tartva ma is fogyasztanak különböző állati eredetű táplálékot.

Ma már több rovarfaj takarmányozásban történő felhasználásával kapcsolatban rendelkezünk gazdag ismeretanyaggal.

Egymás után jelennek meg a kísérleti eredményeket ismertető közlemények. Az Európai Unió a rovarok új takarmányforrásként történő hasznosítása érdekében egy nagy kutatási programot finanszíroz; a Wageningeni Egyetem gondozásában tudományos lap jelenik meg, mégis, takarmányozási célú felhasználását az EU csak a halaknál (aqua­kultú­rában) engedélyezte. Ugyanakkor Ausztráliában, Mexikóban és Kínában a rovar tradicionális takarmány, nem kell engedélyeztetni. Kanadában viszont eddig csak a fekete katonalégy baromfitakarmányban tör­té­nő felhasználását engedélyezték.

Az engedély megadásával kapcsolatban több ellentmondás tapasztalható. Szabad tartás (free-range) esetén különleges, magas áron értékesíthető hús kerül a piacra. Ez a baromfi állomány, ki tudja, milyen eredetű rovarokat csipeget fel, reptében kapják el a legyet vagy a lepkét. A disznók a talajt túrva szintén hozzájutnak talajlakó állatokhoz, pajorokhoz. Ugyanakkor az ellenőrzött körülmények között előállított rovarlisztek etetését tiltják. Még érdekesebb a helyzet, ha arra gondolunk, hogy Európa több országában legálisan kaphatók rovarok, rovarlisztek és belőlük készült élelmiszerek. Ha szabadban az állat elfogyasztja, akkor prémium termék keletkezik? – vetődhet fel joggal a kérdés.

Számos rovar, rovarlárva vagy báb található azon a listán, amelyet takarmányozási célra használnak fel.

Nálunk a fekete katonalégy, a házi légy, a közönséges lisztbogár, a házi tücsök és a selyemhernyó azok a rovarok, amelyek potenciálisan szóba jöhetnek, illetve az állatok takarmányozásában szerepük lehet.

Hollandiában a sertések és a baromfi takarmányozásához a fekete katonalegyet, a házi legyet és a közönséges lisztbogarat tartják a legideálisabb rovarnak.

A rovarok, rovarlisztek közvetlen élelmezési és takarmányozási haszna mellett fontos szerepe lehet a szerves melléktermékek – többi között a trágya – hasznosításában, lebontásában. A rovarok hidegvérűek, ezért hatékonyan képesek az alacsony minőségű biohulladékot (különböző élelmiszermaradékot) magas minőségű fehérjévé alakítani. Egy kutatási projekt keretében, a csirketrágyára kidolgozott technológia adaptálásával kezdték el a sertéstrágya házilégy-lárvákkal történő lebontását, hasznosítását. Ezen a ponton szerencsésen találkozik a trágyaprobléma megoldása és a rovarliszt mint alternatív fehérjeforrás felhasználása. A gondolat nem új, hiszen Linder már 1919-ben javasolta, hogy az emberi ürüléket hasznosítva házilégy-lárvát – mint fehérje- és zsírforrást – nyerjenek. Afrikában a különféle trágya efféle hasznosítása természetesnek tekinthető.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2020/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Öt étel, mely fáradtságot és stresszes állapotot okoz

A tudatosan táplálkozók folyamatosan azon gondolkodnak, hogy milyen ételeket fogyasszanak - hogyan hat az egészségre és a környezetre -, de ritkán gondolnak arra, hogy milyen hatással van az agyra, a hangulatra és az energiaszintre az elfogyasztott étel. Pedig a bélrendszer és az agy állandó kétirányú kommunikációban áll egymással, és az egyik egészsége közvetlenül befolyásolja a másik egészségét.

Málna és különleges bogyósok

Hagyományos bogyósgyümölcseink mellett megjelennek hazánkban olyan fajok is, amelyek különleges igényeik miatt speciális felkészültséget vagy szerencsés termőhelyet igényelnek, esetleg eddig szinte ismeretlenek voltak.

Hússal vagy nélküle az élet?

Etika, ökológia, intolerancia? Sok oka van a hús vagy más állati termék, például a tej és a sajt elkerülésének. Az egészséget is gyakran említik motivációként – az egészséges vegán étrendről alkotott kép a lakosság egy részében megmaradt. Mások viszont az alultápláltságot a többnyire önkéntes lemondásban látják. És akkor az ökológiai lábnyomról nem is beszéltünk…

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

A Világbank 30 milliárd dollárt különít el az élelmiszerhiány megelőzésére

A Világbank a héten közölte, hogy 30 milliárd dollárt bocsát rendelkezésre az élelmezésbiztonsági válság megfékezésére, amelyet az Oroszország Ukrajna közötti háború veszélyeztet, és amely miatt a két ország gabonaexportjának nagy része leállt.

Miniuborka négy hektáron

A Bécs Donaustadt nevű városrészében található Gartenbau Flicker GmbH Ausztria legnagyobb mini­uborka-termesztője, összesen 42 ezer négyzetméter üvegházi felületen szednek miniuborkát, snack­uborkát és egyéb uborkakülönlegességeket.

Laboratóriumi szalonna vöröshús-allergiára?

Gyógyhatású szalonna? Nem feltétlenül disznóság. Ugyanaz a laboratórium, ahol genetikailag módosított sertést állítottak elő emberi transzplantációra szánt szervekhez, váratlanul előlépett sertéstermék-szállítóvá olyanok számára, akik egy különleges, kullancs okozta vöröshús-allergiától szenvednek. Máris sok betegen tesztelték a laboratóriumban előállított exkluzív szalonnát.

Bükki konyha extrákkal

Bekénypuszta kincses szigetként bújik meg az erdő mélyén. Kisgyőrből erdészeti magánúton hosszan kanyarogva érjük el az ökoházat, melyet a Turisztikai Látogatóközponttal 2014-ben hozott létre az ÉSZAKERDŐ Zrt. Délbükki Erdészeti Igazgatósága a Bükk-alja egyik legszebb vidékén. Csend, nyugalom, friss levegő, festői szépségű táj, kiemelkedő szolgáltatás, színvonalas étkezés, mini tanösvény. Kell ennél jobb fogadtatás?

A chilei fütyülőréce

A közepes testalkatú chilei fütyülőréce (Mareca sibilatrix, korábban Anas sibilatrix) Dél-Amerika déli részén elterjed faj, elsősorban Chiléből származik, de Argentína, Paraguay, Uruguay, Chile, a Falkland-szigetek, Déli-Georgia és a Déli-Sandwich-szigetek területén is él. Őshazájában intenzíven vadászott faj, állományai azonban stabilak, így nem tartozik a veszélyeztetett madarak közé.

Nagy állományok fejése – még mindig a karusszel a nyerő

Jászladányban, a Jászföld Zrt. tehenészeti telepén jártunk. Az 1200-as holstein-fríz telepi létszámból 1030-1040 tehenet fejnek. Az út túloldalán levő istállóban növendékek és szárazon álló tehenek élnek. Összesen 2450 szarvasmarha található a telepen, a számuk a tervek szerint a jövőben tovább növekszik. A cél a legalább kétezres fejőstehén-létszám, amit az új fejőház kapacitása is elbír.