Back to top

Többlépcsős lehet a leépítés a Tescónál

Aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján mostanra biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája. Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is - értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból.

A napilap szerdai számában megjelent cikk szerint Csehországban és Szlovákiában szűkíthetik az eladótereket, a magyar Tescókban pedig a munkakörök jelenlegi, technikai átalakítása után az anyacég döntésére csoportos létszámleépítések következhetnek - több hullámban.

A Magyar Nemzet a hazai piacon is meghatározó kereskedelmi szereplő belső köreiből úgy tudja, hogy feszült a hangulat a Tesco áruházlánc londoni anyavállalatánál: úgy tűnik, az ottani tőzsdén jegyzett vállalat tulajdonosai a vártnál kedvezőtlenebb hírekre számíthatnak a nemrég soron kívül elrendelt átvilágítás végső eredményeként.

A lap londoni forrása azt jelezte, hogy a jelentés egyes konkrétumai már ismertek a központban, de a megszűnő lengyel vonal mellett a magyar leányvállalatot is magába foglaló Tesco Europa csoport többi tagjánál, a cseh és a szlovák piacon még zajlik a körülmények feltérképezése, vagyis még nincsenek végleges számokon alapuló döntések.

Az eddigi adatsorok ugyanakkor rosszabbak a vártnál, ezért egyre nagyobb az esélye, hogy elkerülhetetlenek lesznek további drasztikus lépések legkésőbb az aktuális üzleti év végéig.

A Tesco a nyár elején már döntött a lengyelországi kivonulásról, és a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a cseh és a szlovák vonalon is azt vizsgálják, a leányvállalatok eredményei hogyan tudják még jobban megtámasztani az egyesült királyságbeli anyacéget. A kilátások meglehetősen vegyesnek tűnnek, de a régiónkban folyamatban lévő, eleddig boltszűkítéseket, munkakörök megszűnését, készletcsökkentést, végső soron piaci kivonulást is jelentő központi racionalizálási terv további irányát sejteti a The Guardian nemrég megjelent cikke.

A fordulatot inkább a szeptemberre véglegessé váló belső átvilágításról szóló jelentés hozhatja Londonból, ami a lap forrása szerint a pesszimista válságstratégiát léptetheti életbe.

Ez a kötelező minimálbér-emelések évei előtti időkben még több mint 21 ezer, most pedig 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató leányvállalat esetében a legnagyobb havi kiadásként számon tartott bérköltségek megvágását jelentheti, vagyis nagyobb arányú, több hullámban megvalósítható létszámleépítéseket - mondta az anyavállalat alkalmazottja. Megjegyezte: a pénzügyi helyzet pillanatnyi mentése mellett az átvilágítás célja az is, hogy az eredmények kontrolljával folyamatosan készítsék fel a vállalat értékesíthető elemeit a régiós tulajdonoscserékről szóló tárgyalásokra.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Évindító agrárgondolatok

„Mi várható 2021-ben a magyar agráriumban?” – e címmel szervezte meg évindító szakmai beszélgetését a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya. Előadást tartott Udovecz Gábor és Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet két korábbi főigazgatója, valamint Vajda László, a szakosztály alelnöke, a Földművelésügyi Minisztérium volt főcsoportfőnöke.

Csaknem 200 millióból fejlesztette egyik kiskereskedelmi egységét a Mecsek Füszért Pécsen

Csaknem 200 millió forintos ráfordítással korszerűsítette a Coop üzletlánc Pécs belvárosában, a Konzum Áruház földszintjén lévő egységét a Mecsek Füszért Zrt. (MF Zrt.) - közölte Nagy Lajosné, a társaság vezérigazgatója kedden a szupermarket sajtónyilvános bemutató eseményén.

Új beruházás a zöldségágazatban: Ötmilliárdos feldolgozó épül

Új zöldségfeldolgozó üzemet létesítenek Magyarországon, amely jelentős keresletet biztosíthat a magyar termelőknek. A belga tulajdonú zöldségfeldolgozó a Sugo Food Kft. beruházása, és jó irányt jelent a hazai zöldségágazatban, amelynek elsősorban a feldolgozás, illetve a feldolgozók és a termelők viszonya terén kellene fejlődnie.

Érdemes mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

Az Aldi 4-8 százalék között emelte a béreket idén

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az Aldi az áruházi és a logisztikai munkavállalói bérét, a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. hétfőn az MTI-vel.

Beengedik az idénymunkásokat

A világjárványból eredő súlyos munkaerőhiány miatt Ausztráliában számos gyümölcstermesztő kénytelen volt az ültetvényen hagyni a termést, vagy a betakarítás után megsemmisíteni.

Küszöbön a megállapodás a minimálbérről

Közeledtek az álláspontok a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának legutóbbi ülésén, bruttó 167-169 ezer forint körül lehet az idei legkisebb munkabér.

540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken a soproni sörgyárban

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban.

Tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt 80 millió forintos bírságot rótt ki a Nébih

Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a SPAR Magyarország Kft.-vel szemben. A vállalkozás több élelmiszeripari beszállító esetében is tisztességtelen üzleti magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül ún. „fix bónusz” megfizetésére kötelezte őket.

Van olyan munkáltató, amelyik akár 4 százalékos minimálbéremelést is támogatna

Zajlanak a minimálbér idei emeléséről a háttéregyeztetések, vélhetően a pénteki tárgyaláson már lesz előrelépés ez ügyben. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak elmondta, a tárgyalásokban résztvevő hat szervezet között vannak törésvonalak, de törekednek a mielőbbi megegyezésre.