Back to top

Többlépcsős lehet a leépítés a Tescónál

Aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján mostanra biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája. Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is - értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból.

A napilap szerdai számában megjelent cikk szerint Csehországban és Szlovákiában szűkíthetik az eladótereket, a magyar Tescókban pedig a munkakörök jelenlegi, technikai átalakítása után az anyacég döntésére csoportos létszámleépítések következhetnek - több hullámban.

A Magyar Nemzet a hazai piacon is meghatározó kereskedelmi szereplő belső köreiből úgy tudja, hogy feszült a hangulat a Tesco áruházlánc londoni anyavállalatánál: úgy tűnik, az ottani tőzsdén jegyzett vállalat tulajdonosai a vártnál kedvezőtlenebb hírekre számíthatnak a nemrég soron kívül elrendelt átvilágítás végső eredményeként.

A lap londoni forrása azt jelezte, hogy a jelentés egyes konkrétumai már ismertek a központban, de a megszűnő lengyel vonal mellett a magyar leányvállalatot is magába foglaló Tesco Europa csoport többi tagjánál, a cseh és a szlovák piacon még zajlik a körülmények feltérképezése, vagyis még nincsenek végleges számokon alapuló döntések.

Az eddigi adatsorok ugyanakkor rosszabbak a vártnál, ezért egyre nagyobb az esélye, hogy elkerülhetetlenek lesznek további drasztikus lépések legkésőbb az aktuális üzleti év végéig.

A Tesco a nyár elején már döntött a lengyelországi kivonulásról, és a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a cseh és a szlovák vonalon is azt vizsgálják, a leányvállalatok eredményei hogyan tudják még jobban megtámasztani az egyesült királyságbeli anyacéget. A kilátások meglehetősen vegyesnek tűnnek, de a régiónkban folyamatban lévő, eleddig boltszűkítéseket, munkakörök megszűnését, készletcsökkentést, végső soron piaci kivonulást is jelentő központi racionalizálási terv további irányát sejteti a The Guardian nemrég megjelent cikke.

A fordulatot inkább a szeptemberre véglegessé váló belső átvilágításról szóló jelentés hozhatja Londonból, ami a lap forrása szerint a pesszimista válságstratégiát léptetheti életbe.

Ez a kötelező minimálbér-emelések évei előtti időkben még több mint 21 ezer, most pedig 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató leányvállalat esetében a legnagyobb havi kiadásként számon tartott bérköltségek megvágását jelentheti, vagyis nagyobb arányú, több hullámban megvalósítható létszámleépítéseket - mondta az anyavállalat alkalmazottja. Megjegyezte: a pénzügyi helyzet pillanatnyi mentése mellett az átvilágítás célja az is, hogy az eredmények kontrolljával folyamatosan készítsék fel a vállalat értékesíthető elemeit a régiós tulajdonoscserékről szóló tárgyalásokra.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Igyekszünk helyzetbe hozni Magyarországot az új beruházásokért zajló nemzetközi versenyben

Lidia Wronska veszi át a Nestlé Hungária szerencsi és diósgyőri gyárainak irányítását augusztusban. Az új vezető a Nestlé Egyesült Királyságban található Fawdon gyáregységből érkezik Magyarországra. Mit várnak a vezetőváltástól, és hogyan haladnak a büki Purina gigafejlesztésével? Erről is kérdeztük Noszek Pétert, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatóját.

Családbarát Munkahely lett a Folly Arborétum

2020 után idén újra átvehette a Folly Arborétum és Borászat a Családbarát Magyarország Központ által kiállított Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely tanúsító védjegyet. A minősítést azok a szolgáltató és munkahelyek kaphatják meg, akik elkötelezettek a családbarát szemléletű működésmód iránt.

Embertelen körülmények között a mezőgazdasági idénymunkások

Olaszország déli régiójában, a mezőgazdasággal foglalkozó Pugliában megtiltották a déli órákban a munkavégzést a földeken. Ezzel is próbálják védeni azokat az idénymunkásokat, akik főként Afrikából érkeznek a gazdaságokba, és embertelen körülmények között dolgoznak.

Csak a professzionális mezőgazdaságnak van jövője

Ahogy az erőszakos téeszesítés, úgy a termelőszövetkezetek rendszerváltás utáni erőltetett felszámolása is a hazai szakpolitika hibája volt. Hosszú távon csak a tőkeerős és szakmailag felvértezett gazdasági társaságok életképesek a magyar agráriumban – mondta Horváth Gábor, a társas agrárvállalkozásokat tömörítő MOSZ főtitkára, akivel az idén száz éves Szövetkezeti Világnap alkalmából beszélgettünk.

Védőital és rendszeres pihenőidő hűsítheti a kánikulában dolgozókat

A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken.

Nincs, aki leszedje

A brit salátatermesztőknél a betakarítási szezon kezdete óta idén is sok tonnányi termés veszett kárba a munkaerőhiány miatt. 

A siker kulcsa a változás

Hogyan nyerhet új értelmezést a versenyképesség fogalma? Miként lehet előrelépni a válságálló-képességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban, a változások időbeli észlelésében és kezelésében? Milyen szerepet játszhat a humán vagyon bővítése, a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítése? Miért érdemes erős értékláncokat létrehozni az agrárium és az ipar között? 

Ezt a téliszalámit ne egye meg

Érzékszervi elváltozás miatt a TESCO-Global Zrt. visszahívja a 400 grammos kiszerelésű téliszalámit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.

Drágul az alkalmi munkaerő

Júliustól változik az egyszerűsített jogviszonnyal foglalkoztatottak után fizetendő közteher mértéke. Alkalmi munka esetén az eddigi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a foglalkoztatónak, vagyis idén kétezer forintot.

Az alapanyaghiány egyre több kkv-nek okoz problémát

Szorosan felzárkózott az alapanyaghiány a munkaerőhiány mögé a cégek működését akadályozó tényezők között, az előbbivel a kis- és középvállalkozások (kkv-k) 26 százaléka, utóbbival 33 százaléka küzdött az idén az év első három hónapjában - derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményeiből.