Back to top

A bejrúti robbanás megsemmisítette az ország gabonatartalékát

Bejrút kikötőjében történt keddi robbanás többek között megsemmisítette a libanoni központi gabonaraktárat is és az ott tárolt összes gabonafélét. A jelenlegi készletek kevesebb, mint egy hónapra elegendők, a biztonságos élelmiszerellátáshoz legalább három hónapnyi mennyiségnek kellene rendelkezésre állni.

A megsemmisült bejrúti központi gabona siló 120 ezer tonna gabona tárolására volt alkalmas - mondta egy  hírügynökségnek Ahmed Tamer, Bejrút egyik legnagyobb kikötőjének igazgatója. A Bejrúttól 80 km-re lévő Tripoli kikötőjében nincs gabonaraktár, így a búzát a 2 km-re lévő raktárakba lehet szállítani - tette hozzá.

Fotó: thehindu.com

A robbanás idején a bejrúti silóban közel 15 ezer tonna búza volt,  

szerencsére egyes hajók rakományait közvetlenül a címzettekhez irányították - magyarázta Ahmed Hatti, a búzaimportőrök szakszervezeti vezetője a helyi újságban. Elmondása szerint az országban tárolt lisztkészletek másfél hónapig elegendők a belső kereslet kielégítéséhez, és már négy hajó vár kirakodásra, ami összesen 28 ezer tonnányi búzát jelent.

A robbanás pillanatában éppen egy egyiptomi hajó ötezer tonnás gabonarakományát pakolták, ám a csodával határos módon a szállítmány és a hajó épségben maradt, a legénység két tagja szenvedett súlyosabb sérülést.

A gabonakészletek most egy hónapra elegendők - mondta Raoul Nehme, Libanon gazdasági és kereskedelmi minisztere az Reutersnek. Hozzátette, hogy

Libanonnak legalább három hónapos tartalékra lenne szüksége a biztonságos élelmiszer ellátáshoz, de ehhez a mennyiséghez is először az alkalmas tároló helyeket kell megtalálni.

Megsemmisült gabonaraktár
Fotó: AFP

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az étkezési búza ármetamorfózisa

Tavaly óta rebesgették, januárban megtörtént. Az étkezési búzából készülő liszt árának az emeléséről van szó, amit az alapanyag drágulásával indokolnak. Korábban is megkísérelték már, de a pékek ellenállásán mindig megbukott az akció.

Vissza a 90-es évekbe, avagy a Burger King logót vált

A Burger King nagy változtatásra szánta el magát, miszerint 20 éve először megváltoztatja eddigi logójának design-ját. A gyorsétteremlánc a twitteren tette közzé először a képet új logójáról, mely szinte teljesen megegyezik azzal, amit az 1990-es években használtak.

Szakmaközi szervezetként működhet a Cukor Terméktanács

A cukorágazatban évek óta kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet olyan szervezettséget és képviseleti szintet ért el, amely alkalmassá tette az agrárminiszteri elismerés elnyerésére. A minisztériumi eljáráson megfelelt, a támasztott követelményeket teljesítő érdekképviselet ezentúl hatékonyabban képviselheti tagjai érdekeit.

Az első széndioxid semleges tejüzem

A klímaváltozás hatásai miatt számos országban - például Ausztráliában - kiemelt figyelmet fordítanak az agrárszektorban jelentkező káros anyag kibocsátásra, ezért több kezdeményezés indult a fenntartható élelmiszerellátás megteremtésére.

Kevesebb cukor lesz, nyár végére elfogyhatnak a készletek

A tavalyi cukorrépa termés Európában, különösen Franciaországban és Lengyelországban jóval kevesebb volt az előző évieknél, ami felveti azt a lehetőséget, hogy nyár végre elfogynak a cukorkészletek. A cukortermelés beleértve az izoglükózt, azaz az élelmiszeripar által használt, kukoricából készített édesítőszert is az Európai Unióban 16,3 millió tonna volt tavaly.

Árutőzsde - További emelkedés

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Konzultáció az új uniós szakpolitikai intézkedésekről és jogszabályokról

Az Európai Bizottság az új uniós szakpolitikai intézkedésekről és jogszabályokról szóló konzultációs oldalán nyilvánosságra hozta az élelmiszerek címkézése, a tápanyagprofilok meghatározása és az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok (FCM-ek) jogszabályi felülvizsgálatának témájában indított felhívásait.

Illegális a műanyagot és bambuszt együttesen tartalmazó termékek forgalmazása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a forgalmazók figyelmét, hogy az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyeket műanyag és bambusz alapanyagok együttes használatával állítanak elő.

Mi volt a Lidl sztárterméke a brit piacon?

Pizsamát, kényelmes otthoni ruhákat, pezsgőt és süteményt vettek a karácsonyt megelőző időszakban a britek. A koronavírus-járvány jelentősen átalakította az év végi menetrendet is. A szigorú korlátozások miatt máshogyan alakult a karácsonyi időszak Nagy-Britanniában is, a BBC cikkében arról ír, milyen termékek voltak a legkelendőbbek az ünnepi időszakban.

Csaknem 200 millióból fejlesztette egyik kiskereskedelmi egységét a Mecsek Füszért Pécsen

Csaknem 200 millió forintos ráfordítással korszerűsítette a Coop üzletlánc Pécs belvárosában, a Konzum Áruház földszintjén lévő egységét a Mecsek Füszért Zrt. (MF Zrt.) - közölte Nagy Lajosné, a társaság vezérigazgatója kedden a szupermarket sajtónyilvános bemutató eseményén.