A helyzet egyre kilátástalanabbnak bizonyult poloska ügyben, ám most fény csillant az alagút végén. Hazánkban megjelent egy parazitoid faj, melynek utódai a poloskák petéiből kelnek ki – a szamuráj darázs.
A faj a poloska természetes ellensége, és mára az európai országok mellett a tengerentúlon is megtelepedett. Mindenhova követi a leggyakoribb poloskafajt, az ázsiai márványospoloskát.
A mindössze 2 mm-es szamuráj darázs tudatosan kutatja fel a poloskák tojásait. Egy-egy döféssel petéit a poloskáéba helyezi, majd a pete a fejlődése során felfalja a poloskalárvát, majd kirágja magát a burokról és tovaszáll.
Mindeddig az ázsiai márványospoloskának nem volt természetes ellensége hazánkban, de ahol egy invazív faj megjelenik és elszaporodik, előbb vagy utóbb követi őket a természetes ellenségük.
Minden valószínűség szerint a szamuráj darazsakat maguk a poloskák hozták nyugatra; elképzelhető, hogy a nagyobb keleti zöldség- vagy gyümölcsszállítmányokon lévő poloskatojásokban szamuráj darázs peték is utaztak, így jelenhetett meg a faj Európában és Amerikában egyaránt.
A szamuráj darázs és a poloska története a természetes, spontán betelepülés iskolapéldája, ám ez közel sem jellemző minden esetben.
Olybá tűnik, a természet maga oldja meg a poloskaproblémát, azonban mindennek két oldala van: bár a szamuráj darázs ígéretes biokontroll-alanynak bizonyul, de vajon attól, hogy a betelepedő/betelepíteni kívánt faj fogyasztja, pusztítja a szóban forgó kártevőt, milyen valószínűséggel fordul más életformáknak ellen? Ez egyelőre nyitott kérdés marad, bár kutatók szerint a szamuráj darázs ragaszkodik az ázsiai márványospoloska petéihez, azonban hajlamos lehet más poloskafajok petéit is megfertőzni. Ebből is látszik, hogy az emberiség próbálkozhat különféle kemikáliákkal felvenni a harcot adott esetben egy invazív faj ellen, de mint a példa mutatja, mégsem vagyunk elég okosak, néha a természet felülmúlja az emberi civilizációt.