Back to top

A vártnál erősebben emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban júliusban

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban júliusban az előző hónaphoz képest, de a termelői infláció így is nyomott maradt, miközben a jelek szerint a gazdaság a korábban gondoltnál lassabban lábal ki a koronavírus-járvány által okozott recesszióból.

A washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézetének (BLS) kedden közölt adatai szerint júliusban az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal nőttek a termelői árak. Elemzők 0,3 százalékos emelkedést vártak a júniusban mért 0,2 százalékos csökkenés után.

A havi összevetésű ütem 2018 októbere óta nem ilyen magas, akkor 0,7 százalékra rúgott.

A gyakran változékony élelmiszer-, energia- és kereskedelmi szolgáltatási árakat nem tartalmazó termelői maginfláció havi szinten 0,3 százalékkal nőtt, csakúgy mint júniusban.

A szolgáltatások termelői árai 0,5 százalékkal, míg a javaké 0,8 százalékkal emelkedtek havi szinten. Az energiaárak 5,3 százalékkal ugrottak meg a júniusi 7,7 százalékos emelkedés után.

Az egy évvel korábbihoz képest 0,4 százalékkal mérséklődtek a termelői árak júliusban. Elemzők 0,7 százalékos visszaesést vártak a júniusi 0,8 százalékos csökkenés után.

Az éves összevetésű termelői maginfláció március óta először emelkedett, de mindössze 0,1 százalékkal. Januárban még 1,5 százalékra, februárban 1,4 százalékra, márciusban pedig 1,0 százalékra rúgott az ütem.

A munkaügyi minisztérium szerdán teszi közzé a fogyasztói árak júliusi alakulását tükröző adatokat. Az elemzők várakozása szerint éves összevetésben 0,8 százalékkal, havi szinten pedig 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Júniusban mindkét mutató 0,6 százalékos emelkedést mutatott.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagyobb kereslet, nagyobb választék

A pozsgás növények több éve töretlenül népszerűek a vásárlók körében, mivel tökéletesen illeszkednek a jelenlegi lakberendezési irányzatokhoz. A korszerű otthonok tulajdonosai kedvelik a könnyen gondozható szobanövényeket, szívesen veszik magukat körbe velük, ez pedig növeli a keresletet.

13 millió euró gyorssegély a fair kereskedelemnek

Segélyalapot hoznak létre Németországban, célja a fejlődő országokban fenntartható gazdálkodást folytató kistermelők támogatása, hogy a koronavírus-válság idején is meg tudják tartani a dolgozóikat.

Alacsony burgonyaárakra panaszkodnak a gazdák

Az utóbbi napok gyakori esőzései Szlovákia több régiójában is fékezik az őszi termésbetakarítást. Matej Korpáš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta, hogy a galántai járásban például csak a 37. naptári héten tudtak nekilátni a gazdák az őszi betakarításnak.

Minden idők egyik legsúlyosabb termékszennyezését követte el a gazda

14 éves börtönbüntetést kapott az a brit juhtenyésztő, aki fémszilánkokat rakott a Tesco által forgalmazott bébiételekbe, majd pedig megzsarolta a vállalatot, hogy fizessen neki, s akkor elmondja, mely áruház mely termékeit választotta „áldozatul”.

Ellenségből barát – vírussal fertőzött gomba

A repcetermesztők minden évben jelentős veszteséget szenvednek el a szárrothadást és a fertőzés után pár napon belül a növényt elpusztító (Scle­rotinia sclerotiorum) gomba­kártevő miatt. Mycovírussal történt fertőzés után a repcét veszélyeztető gomba elveszíti fertőzőképességét.

Jó átlagos szőlőtermés ígérkezik

Szeptember végén nagyjából a felénél tartott a szőlőszüret Szlovákiában. A gazdák jónak mondják a termést, de egy-másfél hónappal ezelőtt még bizakodóbbak voltak. A mennyiség mellett szerencsére a minőséggel sincs különösebb probléma.

A méhek is taníthatók, akárcsak a kutyák

A kutyákhoz hasonlóan a méhek is taníthatók nyomkövetésre. Egy kutatás során napraforgó illatot alkalmaztak a tudósok, hogy megfigyeljék milyen hatással van az illatanyag a méhekre, a beporzás hatékonyságára, így a terméshozamra is.

Az együttműködés hatalmas erő - a DélKerTÉSZ jó példa erre

A zöldséghajtatás az egyik legsikeresebb ágazat, köszönhetően a nagyfokú integrációnak is, aminek kiváló példája a 18 éve működő Délalföldi Kertészek Szövetkezete, fogalmazott Nagy István a VII. Zöldséghajtatási napon Szentesen. A FruitVeB és a DélKerTÉSZ közös rendezvényén gratulált a tész elért eredményeihez, és tájékoztatott az ágazat további erősödését szolgáló pályázati lehetőségekről.

A kistermelők a járvány hősei

A családi gazdálkodók és a kistermelők az utóbbi hónapok hősei az élelmezésben, mert a korona­vírus-járvány alatt végig a frontvonalban dolgoztak. A nehéz körülmények dacára velük voltak a feldolgozók, a szállítók és a kereskedők is, írja az október 16-i élelmezési világnap alkalmából kiadott közleményében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.

Egyedi aromájú datolya

Az egyiptomi Saidi datolya aromája azért különleges, mert engedik teljesen beérni a fán. A Gebana cég új, Oázis finomságai márkanéven forgalmazott termékét fenntartható módon, hagyományos és korszerű módszerekkel nevelik, amivel munkahelyeket teremtenek a nők számára.