Back to top

Átalakult a korai káposzta piaca

A kisebb felületen, fóliában termelők közül többen abbahagyják, miközben 1-1,5 hektáros kertészetek is vannak. Ők arra törekszenek, hogy mihamarabb belépjenek a piacra, és lehetőleg minél több korai árut szállíthassanak. A korai magasabb ár ugyanis fedezi a nagyobb költségeket.

Mivel nem volt túl hideg a tél, időben, február elején kiültették a kertészek a fejes és kelkáposztát a fóliasátrakba. A palánták nem fáztak meg, így nem mentek magszárba a tövek. A március közepi, végi mínusz 8 °C-os éjszakák azonban lassították a növények fejlődését, a február 1. és 20. közt ültetett állományok termése ezért összecsúszott.

Az első idei káposzták április közepén, végén kerültek a piacra a Kistelek, Csólyospálos környéki fóliasátrakból.

A termelők nem panaszkodtak a mennyiségekre, a legkorábban piacra szállítóknak pedig kifejezetten jó idényük volt, tudtuk meg Kovács Árontól, a Rijk Zwaan Kft. káposztafélék témafelelősétől.

A káposztából is a kisebb fejeket keresik a fogyasztók
A káposztából is a kisebb fejeket keresik a fogyasztók
Fotó: Rimóczi Irén

A fátyolfóliás káposzták ültetését március közepére ütemezték. Ezek sajnos a takarás ellenére megszenvedték a hideget, 7-10 napot kitolódott a fejlődésük. Aki pedig ebben az időszakban megkockáztatta a takarás nélküli termesztést, annak az előző évektől eltérően jó eséllyel tönkrement az állománya. A szabadföldi állományok március végi, április eleji palántázásakor már nem kellett ettől tartani.

.A sátrakból 800-1200 grammos, a fátyolfólia alól 1-1,2 kilogrammos fejeket értékesítenek. A pultos, azaz 1,2-2,2 kilogrammos méret a későbbiekben is fontos, így a jó fajtaválasztásnak az eddigieknél is nagyobb a szerepe.

A korai termesztés nagyobb költségét fedezi a magasabb ár
A korai termesztés nagyobb költségét fedezi a magasabb ár
Fotó: Rimóczi Irén

( A Kertészet és Szőlészet 35. számban az Alsónémediben káposztaféléket termesztő Zupka Béla gazdálkodásáról olvashatnak.)

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2020/34 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Félmilliárd forintnyi áfacsalás zöldséggel és gyümölccsel

Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, tizenkilenc gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság szerdán a Facebook-oldalán.

Egy meglepő összetevő, hogy a sült zöldségek tökéletesek legyenek

A kiegyensúlyozott étrend fenntartása érdekében az étkezéseknek sovány fehérjéket, teljes kiőrlésű szénhidrátokat és zöldségeket kell tartalmazniuk. Nem újdonság, hogy a zöldségek az egészséges táplálkozás létfontosságú részét képezik.

A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket

Egyre nagyobb a boltok polcain a rivalizálás a hazai és a külföldi fagyasztott, illetve konzerv zöldség-gyümölcstermékek között. Hogyan tudják ezek a hazai termék felvenni a versenyt a külföldivel, és miként reagálnak minderre a fogyasztók? Erről a kérdéskörről, továbbá a magyar zöldségtermesztés aktuális helyzetéről és jövőjéről beszélt Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke az MMG Direkt legutóbbi adásában.

A "pszichobiotikus" élelmiszerek fogyasztása csökkentheti a stresszt és javíthatja az alvást

Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.

A lezárások miatt nem jön a kínai fokhagyma

Több mint tíz évig töretlenül nőtt a Kínából exportált fokhagyma mennyisége, a csúcsot a pandémia első évében érte el. Azóta azonban a folyamatos lezárások miatt mindig van valami gond a szállítással; pedig a minőség most jobb, mint szokott.

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.

Őszi munkák a kertben

A tél a pihenés, feltöltődés, tervezés ideje a kertnek és kertésznek. Hogy erre az időszakra megfelelően felkészüljünk, számos teendőnk van még ősszel a kertben.

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.