0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vadvirágok biogáz előállításhoz

Vadmályva, viola, napraforgó- csak néhány vadnövény, amelyet az UNESCO Elbe-Branderburg bioszféra rezervátum területén termesztenek biogáz előállítás céljából. A hagyományos energiaültetvényekkel szemben a vadvirággal bevetett területek kis ráfordítással fenntarthatóak, ráadásul a biodiverzitást is támogatják.

A németországi  Prignitz környéki gazdálkodók, a Német Kertápolók Szövetsége (DVL), és a bioszféra rezervátum együttműködésével megvalósuló projekt keretein belül Prignitz területén 25 évelő vadnövényfajból álló kultúrát ápolnak.

Az évelők magjait tavasszal vetették el. Nyár végén a növényeket betakarítják, aprítják és silózzák hogy biogáz előállítására felhasználhassák. Ez a növényi keverék legfeljebb öt évig használható.

Mivel kevés talajművelésre van szükség, és nem kell a magokat újra vetni, így kevés munkával fenntarthatóak az ültetvények. Emellett búvóhelyet és táplálékot biztosítanak az állatoknak, például madaraknak és kisebb emlősfajoknak. A virágos növények kiváló méhlegelők is. 

A vadnövények termesztése jótékony hatású, hiszen az intenzíven működtetett termesztési rendszereknek a biológiai sokféleségre és a talajra gyakorolt negatív ​​hatásait kiegyenlíti.  A tudományosan alapokon nyugvó projekt eredményei várhatóan arra is rámutatnak majd, hogy a természetvédelem és a gazdasági termelés alacsony hozamú területeken együttesen is megvalósulhat, például biogáz előállítás céljából. 

A projektet Brandenburg tartomány támogatja a Brandenburg és Berlin környéki vidék fejlesztési programjának részeként.

A tervek szerint ebben az évben körülbelül tíz hektár vadon termő növényt termesztenek Prignitzben. A projekttel a prignitzi gazdaságok jelentősen hozzájárulnak az ENSZ fenntarthatósági céljainak megvalósításához,

amelyekben összesen mintegy 17 célt fogalmaznak meg az emberiség megélhetésének biztosítására. A projekt így elősegíti a megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiaellátást. A projekt a fenntartható használat révén hozzájárul a szárazföldi ökoszisztémák védelméhez, amely ellensúlyozza a talaj pusztulását és támogatja a biológiai sokféleséget. Prignitzben ez konkrétan a a biogáz előállítás céljából létrehozott területeken a humusz képződésével és a talajerózió jelentős mértékű csökkenésén keresztül valósul meg. 

Forrás: www.taspo.de