Back to top

Igazi ízeket tapasztalva

Egyedülálló programot indítottak a Balaton-medence nyugati felében Szezonkosár Bevásárlóközösség néven. A szerveződésről a Hévíz-Balaton-Zalai-Dombhátak LEADER Egyesület munkaszervezetének vezetőjét, Vértesaljai Lászlót kérdeztük.

Mit kell tudni a közösség megalakulásáról? Honnan jött az ötlet, hogyan valósították meg, milyen volt a fogadtatása?

Többféle méz is van a balatoni kosárban
Többféle méz is van a balatoni kosárban
Fotó: Bella Huba
– A Balaton nyugati medencéjében egyedülálló a kezdeményezésünk. A Szezonkosár Bevásárlóközösséget a Hévíz-Balaton-Zalai-Dombhátak LEADER Egye­­sület idén júniusban hozta létre. Nagy segítség volt, hogy a közösség létrehozását a Vidékfejlesztési Program is támogatta – idézte fel a közösség létrehozásának körülményeit Vértesaljai László. – Az ellenőrzött helyi termékek fogyasztásának fellendítése érdekében alapított bevásárlóközösség egy térségek közötti helyi együttműködés keretében működik, melyben négy LEADER-akciócsoport vesz részt Zala és Veszprém megyéből. A már országszerte működő bevásárlóközösségek szolgáltak mintaként. Az esztergomi Kiskosár Bevásárlóközösség működése volt az elsőszámú példa, amit kissé átalakítottunk a helyi viszonyoknak megfelelően. Rendkívül pozitív volt a közösség fogadtatása, egyből sok termelő és helyi család csatlakozott hozzá.

Úgy gondolom, mindig is megvolt az igény a jó minőségű, egészséges és ellenőrzött helyi termékekre.

Bevásárlóközösségünk ezt az igényt kívánja kiszolgálni egy webáruház üzemeltetésével (http://www.szezonkosar.hu/). Már most is több mint kétszázötven élelmiszerből lehet választani, a tojástól kezdve a zöldségeken át egészen a kiváló Balaton-felvidéki borokig. Az áruház minden termékét helyi termelők állítják elő.

Már működik egy ideje a Szezonkosár. Mi a céljuk vele, milyen eredményeket várnak tőle?

– Legfontosabb célunk, hogy ezt a helyi termékekre támaszkodó platformot hosszú távon üzemeltethessük, megbízható és egészséges élelmiszerforrásként a helyi családok számára. A COVID-19 okozta járványhelyzetben megerősödött az igény az úgynevezett egyérintéses termékek iránt. A mi térségünkben is sokan elkezdtek közvetlenül a termelőktől vásárolni, azonkívül komoly igény mutatkozott a helyi termékeket összefogva megjelenítő rendszer iránt. Mindezek tudatában a bevásárlóközösségünkhöz csatlakozó termelők és vásárlók számának gyors növekedésére és a forgalom erősödésére számítok. Az újonnan létrehozott közösség fennmaradásán túl a helyi szolgáltatási szektor bevonására is számítok hosszú távon.

Eltelt már néhány hónap a működés indulása óta. Mik a tapasztalataik?

– Kiemelkedő médiafigyelem kísérte a weboldal elindítását, ami közösségünk hirtelen gyarapodása is tükrözött. Az utóbbi hónapban viszont nem érzékeltük a tagság markáns növekedését.

Tapasztalataink elemzésekor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a közösségünkhöz csatlakozni szándékozóknak fel kell készülnie egyes vásárlási szokásaik megváltoztatására.

Bár a nyílt napjainkon lehetőség van vásárlásra a megrendelésen kívül is, de a közösséget a tudatos, előre átgondolt rendelésekre alapozzuk, ráadásul online felületen. Az esetleges nehézségek megoldása érdekében az átadónapokon információs pontot üzemeltetünk, hogy segítsünk vásárlóinknak az újszerű rendszer kiismerésében.

A kóstolással egybekötött átadónapokon személyesen találkozhatnak a vásárlók a termelőkkel, és megismerhetik a kínálatukat is
A kóstolással egybekötött átadónapokon személyesen találkozhatnak a vásárlók a termelőkkel, és megismerhetik a kínálatukat is
Fotó: Bella Huba
Hogyan fogadták az érintett gazdák és termelők a programot?

– Az általunk megkeresett gazdák 90 százaléka örömmel csatlakozott hozzánk. Többségüket a LEADER-szervezeten keresztül benyújtott támogatási kérelmek miatt már jól ismertük, de „kívülről” érkező termelők is szép számmal vannak közöttük. A megalakulás előtt tartott termelői fórumok tapasztalatai alapján kiemelten fontosnak tartottuk, hogy szigorú rendszert vezessünk be a termelők és termékeik ellenőrzésére. Ezt a LEADER-egyesület munkaszervezete vállalta. Újszerűségüknek köszönhetően igen felkapottá váltak a bevásárlóközösségek mint értékesítési csatornák, ennek ellenére mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy továbbra is az ellenőrzött helyi termék képezik közösségünk alapját.

Mit gondolnak, mennyire segíti ez az önök munkáját, illetve az értékesítést?

– A hozzám eljutott vélemények alapján azt mondhatom, hogy az értékesítésre fordítandó idő koncentrálása, valamint hogy a megrendeléseknek köszönhetően pontosan tisztában vagyunk a kereslettel, és ez vált nagy segítségünkre a termelés megtervezésében. Így nem kell az teljes napokat a piacon tölteniük a termelőknek, és felesleg sem keletkezik.

Az online megjelenésnek szintén pozitív volt a fogadtatása, elvégre weboldalunkon minden termelő meg tudja mutatni a saját portfólióját.

Azonkívül így csatlakozni tudnak a nagy volumenű térségi marketingkampányokhoz, és egy-egy ilyen méretű önálló kampány finanszírozása legtöbbjük számára elérhetetlen.

A vásárlók mit szóltak a programhoz? Mi a véleménye, mennyire bevett szokás a házi termékek tudatos keresése, fogyasztása?

Vértesaljai László, a Hévíz-Balaton-Zalai- Dombhátak LEADER-Egyesület munkaszervezetének vezetője
Vértesaljai László, a Hévíz-Balaton-Zalai- Dombhátak LEADER-Egyesület munkaszervezetének vezetője
Fotó: Bella Huba
– Lelkes vásárlóink egybehangzóan örülnek neki, hogy valóban helyi termékek ilyen széles spektrumát tudják megvásárolni és fogyasztani. Sokan mondják, hogy az általunk forgalmazott termékeket kóstolva felelevenedik bennük nagyszüleik burjánzó kertje, vagy hogy elfeledett ízeket fedeznek fel újra bennük. Szerintem ezek az emlékek és a vágy, hogy gyermekeink is megismerjék az igazi háztáji ízeket, erősítik közösségünket és segítenek előtérbe helyezni a helyi termékeket.

Mik a terveik? Terveznek-e programokat a vásárlóiknak?

– Kóstolással egybekötött nyílt átadónapjainkon közvetlenül találkozhatnak a vásárlók a közösség termelőivel. Az átadónapok programját a termelők bemutatkozásával szeretnék tovább bővíteni, amelyek keretében bemutathatják gazdaságukat, termékeiket és a termelés folyamatát.

Tervezik-e újabb gazdák, termelők bevonását, és ha igen, mik a csatlakozás feltételei?

– Természetesen, folyamatosan bő­víteni szeretnénk a termelők körét. Ennek során a termékskála szélesítése a fő szempont. Ellenőrzési rendszerünk alapköve, hogy a megyéből, illetve 40 kilométeres körzetből kell származni a termékeknek. Termelőinktől nyitottságot várunk el munkaszervezetünk irányában.

A csatlakozáskor és évente egy alkalommal lehetővé kell tennie a termelőinknek a gazdaság bejárását, hogy ellenőrizzük a hatósági engedélyeket, a termék-előállítás folyamatát, körülményeit és volumenét.

Így csak valóban helyi termékeket előállító és a saját árujukat árusító termelők kerülhetnek a tagjaink közé.

Összességében mit mondana: bevált az elképzelésük, amivel elkezdték a programot?

– Néhány hónap elteltével nem vállakoznék végleges konklúzióra, de a termelői visszajelzések és a vásárlók elégedettsége alapján úgy gondolom, jó irányba indultunk. A helyi termékek értékesítésére szükség volt egy közös platformra, szerintem nem érdemes pusztán az értékesítésre egyedi felületet létrehozni. Bevásárlóközösségünk egyre inkább a helyi termelést és a termelők együttműködését ösztönző, a vidékünkön élő családok tucatjait kiszolgáló fórummá alakul. Egy öntudatos közösség összekovácsolása és a szokások megváltoztatása időigényes, de hálás feladat. Meggyőződésem, hogy a következő években a Szezonkosár Bevásárlóközösség tovább gyarapszik, és meghatározó tényezőjévé válik a Balaton nyugati medencéjében előállított termékek értékesítésének – fogalmazott Vértesaljai László munkaszervezet-vezető.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/35 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vasárnap kóstolóval ünneplik a kávé világnapját

Kávékóstolóval, latte art bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.

Keresik Magyarország ételét - főszerepben a hazai alapanyagok

A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

Hogyan épített fel az új brit király egy kiváló bioélelmiszer-márkát

III. Károly, az Egyesült Királyság királya évekig készült arra, hogy az uralkodó szerepébe lépjen II. Erzsébet királynő történelemformáló uralkodása után. Közben egy másik "állást" is betöltött: egy jövedelmező vállalkozás tulajdonosa volt.

Háromszázezer tonna ételt pazarlunk el évente

Magyarországon a teljes élelmiszerhulladék mennyisége a becslések szerint 1,8 millió tonna évente – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a háztartási élelmiszerhulladékok vonatkozásában végez felméréseket.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Különleges almás sütemény lett Budapest desszertje

A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg a péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

34 éve nem drágult ennyire az élet Spanyolországban

Spanyolországban átlagosan 15,2 százalékkal drágult a háztartások által leginkább vásárolt termékeket tartalmazó fogyasztói kosár egy év alatt, amelynek mértékére nem volt példa az elmúlt 34 évben - állapította meg az egyik legjelentősebb fogyasztóvédelmi szakmai szervezet, az OCU kedden közzétett szokásos éves jelentésében.

Vakcina a borjúhasmenés megelőzésére

Egy német állategészségügyi vállalat, a Boehringer Ingelheim Animal Health piacra dobta az első borjúhasmenés megelőzésére alkalmas vakcinát, a Fencovis-t.

A legjobb és a legrosszabb diéta a koleszterinszintre nézve

Különböző egészségügyi tényezők számítanak a koleszterinszint és a szívbetegségek kockázata szempontjából, de vitathatatlan, hogy a táplálkozás központi szerepet játszik. Egy vezető amerikai kardiológus megosztja a legjobb és a legrosszabb étrendet, amelyet az egészséges koleszterinszint érdekében követni, illetve kerülni kell.

Okos fóliablokk Akasztón

A Grino Kft. akasztói telephelyén mutatta be a Britamark Kft., az angol Haygrove Ltd. termékeinek kizárólagos hazai forgalmazója a teljesen automatizált EZ Vent fóliarendszer kivitelezésének részleteit és működését. A kéthektáros fóliarendszerben környezetbarát ültetőközegben termesztik a paprikát, a berendezést korszerű vezérlés irányítja.