0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A 33. Bábolnai Gazdanapokon az AXIÁL

Az idén is megrendezésre kerülő Bábolnai Gazdanapokról az AXIÁL Kft. sem hiányozhat! A szeptember 10. és 12. között tartó kiállításon 800 négyzetméteren mutatja be a bajai vállalkozás termékeit és szolgáltatásait.

Az agrárium e kiemelkedő eseménye az AXIÁL Kft. számára a második mezőgazdasági kiállítás a januári AgrárgépShow-t követően, éppen ezért nagy gonddal állította össze kínálatát. A standon megtekinthetők lesznek a CLAAS, Gehl, Hyundai, Fendt, Landini, Manitou, HORSCH, Framest, Supertino és Grégoire Besson újdonságai, közkedvelt típusai.

A teljesség igénye nélkül, a kavalkádból kiemelve ismerje meg a helyszínen az új generációs LEXION családot, mellyel már idén nyáron három kollégánk szorgalmasan bemutatózott partnereink területein. Ők a három mestergépész – Katona János, „STIUMI Tamás és Vágó István –, akik egy 7500 TT, egy 6600-as és egy 5400-assal járták be az országot, hogy prezentálják, miért érdemes az új LEXION-okat választani.

Jelen lesz az Agritechnica kiállításon debütált, majd „Az Év Traktorjának” választott hatodik generációs Fendt 942 Vario is. A teljesen megújult gép a legfrissebb fejlesztésű MAN motorok mellett új, úgynevezett „Fendt Life Cab” fülkét kapott, de az egyik fő érv a díj odaítélésben a Fendt ID hajtáslánc volt, ami alacsony fordulatszámnál is nagy teljesítményt tesz lehetővé, hozzájárul a motor egyenletes futásához, maximális nyomaték és minimális fogyasztás mellett.

Az AXIÁL kiállítási területéről nem hiányozhat a magyarországi teleszkóposrakodógép-piac egyik legkeresettebb márkája, a Manitou, melynek több modellje akár a most megnyílt ÁTK pályázat keretében is megvásárolható.

Egyébként a Manitou MLT mezőgazdasági szériájának jelenleg mintegy 12 típusa és 20 különböző variánsa létezik, de mind közül a powershift váltós, 130 lóerős, 7 méter emelési magassággal és 3,7 tonna teherbírással rendelkező modell a leguniverzálisabb és legnépszerűbb. Nézze meg a kiállításon és derítse ki, miért!

Ha már ÁTK, a bajai központú, de csornai és tatabányai telephellyel is rendelkező cég a helyszínre viszi a szintén közkedvelt rakodógépét, a Gehl R165 típust, mely a kiállításon trágyavillával szerelve lesz látható. A Gehl R165 kompakt mérete miatt kis helyen is nagyszerűen boldogul, a kezelői igényeknek megfelelően többféle irányíthatósági móddal lehet kérni, masszív hajtáslánc, kivételes hidraulikarendszer és jó felszakítóerő jellemzi, ami trágyahordásnál ideális.

A HORSCH márka egyik nagy újdonsága volt az elmúlt években az AX típusú vontatott permetezőgép, amely egy 100-120 lóerős traktorral párosítva nagy hatékonysággal juttat ki inputanyagot, például vegyszert, nitrosolt. Tartálya 3800 liter keverék, 400 liter tiszta víz befogadására alkalmas és 200 liter jut a habképződésnek. Hatékonyságának sarokköve a BoomControl technológia, ami a kétlevegős munkahengernek köszönhetően a keret terephez igazodó alacsony vezetését teszi lehetővé. A stabil keretvezérlés révén a kijuttatás minden eddiginél közelebb történik az állományhoz.

Az álló gépek mellett gépshow is lesz a Bábolnai Gazdanapok szántóföldi területén, szeptember 10-én 14.00 és 16.00 óra, 11-én 10.00 és 12.00 óra, 14.00 és 16.00 óra, valamint 12-én 10.00 és 12.00 óra között.

A gépshow-n az AXIÁL Kft. is megmutatja mit tudnak a forgalmazott gépei a gyakorlatban, konkrétan egy CLAAS AXION 930 + Framest Fradisc 6000, továbbá egy Fendt 900-as + HORSCH MT Tiger 4 gépkapcsolat.

Természetesen a gépek mellett a precíziós gazdálkodási csoport is bemutatja keresett termékeit, mint a Trimble GFX-750 és GFX-350 kijelzőket, melyek automata kormányzási rendszerrel együtt gyorsan beszerelhetők szinte bármely traktorba, és néhány egyéb feltétel teljesülése után, akár 2 centiméter pontosan végezhető általuk valamennyi mezőgazdasági munka.

Mivel a stand mérete kötött, sajnos az AXIÁL Kft. nem tudja minden termékét megjeleníteni a kiállításon. Ugyanakkor a területen kialakított „kertmoziban” olyan saját gyártású kisfilmeket is megnézhetnek az érdeklődők, melyek az egyes gépekkel végzett munkákat mutatják be.

Az AXIÁL Kft. további termékeivel, szolgáltatásaival, karrier programjával kapcsolatos kérdéseivel keresse a helyszínen jelenlévő munkatársakat!

A rendezvényen való részvételt az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum támogatja.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu