0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

A citrom is gyógynövény

Savanyú, de szeretjük… Nem csak a leve használható savanyításra, hanem a termés héja és a levele is hasznos, feldolgozható. A citromot Indiában fedezték fel, de ma már Európa déli részein, valamint Kaliforniában és Floridában is termesztik.

Történelme van…

A citrom fája 3–5 méteres érdekessége, hogy egész évben folyamatosan terem, azaz egyszerre vannak érett, és kisebb-nagyobb zöld termések a növényen. Ez volt az első olyan déligyümölcsünk, amely pár évtizeddel ezelőtt is már rendszeresen kapható volt a hazai üzletekben. A perzsák már az időszámításunk kezdete előtt is termesztettek citromot.

E gyümölcsöt arab kereskedők hozták be Európába, ahol csak nyolcszáz éve honosodott meg. Ma is fogyasztott fajtáit a XVI-XVII. század óta ismerik.

Hosszú pályafutása során alkalmazták a mérgezés ellenszereként, hatásosnak vélték kígyómarás ellen, ajánlották szívbetegeknek is. Hatásos vizelethajtónak, izzasztónak, vérzést elállító, sebösszehúzó szernek tartották, használták csuklás elállítására, gyógyították vele a gyulladt torkot, a reneszánsz kor elején pedig a levét a pestis gyógyszerének hitték. Az 1600-as évek kezdetén az orvosok fölvetették, hogy a citromlé gyógyítja, illetve megelőzi a skorbutot. Ezt a feltételezést igazolta James Lind hajósebész kísérlete: a skorbutos betegek egyik csoportjával citromot és narancsot etetett, a másik csoport almabort kapott, a harmadikat pedig gyógyszerrel kezelte. A citromot, narancsot fogyasztók állapota javult, szemmel látható volt a gyógyulásuk.

A szenzációs eset után negyven évvel a Brit Admiralitás kötelezte a Királyi Tengerészetet, hogy valamennyi tagja igyon meg naponta egy adag citrom-, vagy narancslevet. A késlekedés miatt a négy évtized során hadseregnyi angol tengerész halt meg skorbutban.

Nem tartjuk gyógynövénynek, pedig az

Fontos tudni, hogy gyógyhatása csak nyersen, és cukor nélkül fogyasztva erőteljes, feldolgozva, cukrozva ízét élvezhetjük, ám gyógyhatásának nagy részét elveszíti. Kiváló baktérium-, és vírusölő, így megfázás, influenza esetén gyorsan segít túlesni a betegségen. Vizelethajtó tulajdonsága miatt egyben vértisztító is a citrom gyümölcse, ami a tél végi gyümölcsben szegényebb időszakban jó hatású. Bioflavon-tartalma vértisztító hatású, és regenerálja is a véredényeket. Bélféreghajtó és puffadás gátló hatása is van. A citromlé fokozza a nyálelválasztást, csillapítja a szomjúságot, mivel oldja és eltávolítja a szervetlen sókat.
A citrom serkenti az emésztést és erősíti a gyomrot.

Gyomorpanaszok esetén is jó szolgálatot tesz, hiszen ennek oka többnyire abból ered, hogy nehéz ételeket fogyasztva a gyomor és annak gyomorsav tartalma kevéssé képes ellátni feladatát. Citromlével erre rásegíthetünk, ezzel segítve a gyomorsav munkáját. Savassága miatt azonban gyomorfekélyben szenvedők kerüljék!

A citrom magas C-vitamin tartalma, segíti a meghűléses betegségek megelőzését. A citromlé hígítva is elpusztítja a kolera-, a diftéria-, és a tífuszbaktériumokat. Szinte nincs olyan betegség, vagy gyengeségi állapot, amin a citrom ne enyhítene.

A bőrnek is elsőrendű fiatalítója és regenerálója; erősíti a fejbőrt, a hajhagymákat. Mandula-, vagy avokádó olajjal elegyítve jó bőrápoló szer. Ha erősen a fejbőrbe dörzsöljük, hamarosan megszünteti a haj korpásodását, egyes esetekben a hajhullást is mérsékli. Régen haj szőkítésére is használták, bár hígítatlan leve szőkít ugyan, de roncsolhatja a hajat…

A levele, és a héja is használható

Általában a gyümölcs levét használjuk ételek, italok savanyítására, ám a gyümölcs héja és a citrusfélék levelei is felhasználhatók a konyhában. A reszelt héj kellemes aromát ad porcukorral elkeverve savanykásan, citrom aromával édesít. Csak bio-citrom héját használjuk fel erre, mert a hagyományos termesztésűeket sokszor érésgyorsítóval kezelik, vagy különböző vegyszerekkel teszik fényesebbé és tartósabbá.

Sokaknak van otthon cserepes citrom növénye, ők a leveleket is megkóstolhatják. frissen, vagy megszárítva is használható főzelékek ízesítésére, de tea is készíthető belőle, melynek egy citromos, és emellett enyhén kesernyés aromája lesz.

És végül álljon itt pár recept annak bemutatására, hogy több mindenre jó ez a közismert gyümölcs, mint amire használjuk, a dzsemje is finom, de sok más dolog is megkóstolható…

Citromos vaj

Készíthetjük édesen, vagy natúr formában. A vajhoz keverjünk hozzá frissen facsart citromlevet és mézet, ez a fajta citromos vaj kiválóan illik süteményekhez, kekszekre feltétnek. Ha a mézet kihagyjuk, csak citromlevet keverünk a vajhoz, a párolt zöldségeket megforgathatjuk ebben, vagy egy keveset hozzákeverhetünk belőle zöldségfőzelékekhez, ami azok aromáját jól kiemeli.

Citromzselé

Hozzávalók: 12 citrom, 1 kg cukor, 4 evőkanál narancslikőr. Két citromot nagyon vékonyan lehámozunk, és finom csíkokra vágjuk. Félcsészényi vízben 10 percig főzzük. Leszűrve elkeverjük a citromlével, és vízzel kiegészítjük egy literre. A cukrot hozzáadva folytonos keveréssel nagy lángon felfőzzük és forraljuk, amíg a kanálról nehezen cseppen. Belekeverjük a likőrt, és forrón töltjük kis üvegekbe. 10 perc múlva megkeverjük és lekötjük, vagy csavaros fedővel lezárjuk. Sütemények készítésekor nagy hasznát vesszük majd az így eltett zselének.

Citrom puncs

Hozzávalók: fél liter víz, 50 dkg cukor, 1 citrom héja, 3 citrom leve, 2 palack fehérbor, 2 dl rum, fél liter nagyon erős tea. Sűrű szirupot főzünk úgy, hogy a meleg vízbe szórjuk a cukrot, a lehámozott citromhéjat, és a citrom levét. Kihűlve adjuk hozzá a bort, rumot és frissen főzött, erős teát. Átszűrjük, és felmelegítve tálaljuk teáscsészékben.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu