0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Zöldfalak Magyarországon is

Hazánk legnagyobb felületű zöldfala Budapesten, a Millenáris Széllkapu park részeként várja a látogatókat. A 26 220 négyzetméteres új közpark építésével egy időben megújult az eredetileg 2001-ben átadott szomszédos Millenáris park is. Szentkirályi-Tóth Ferenc okleveles táj- és kertépítészmérnök, zöldhomlokzat-specialista mutatta be a különleges zöldfalépítményt.

A parkot a Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. építette, a tájépítészeti tervezést a 4D Tájépítész Iroda vállalta, a kertépítészeti munkák generálkivitelezője pedig a Parkertech Kft. volt. A Millenáris Széllkapu park Budapest második kerületében a Margit körút, a Kis Rókus utca, a Fény utca és a Mammut bevásárlóközpont által határolt tömb rehabilitációjaként jött létre. Előzetesen lebontották a terület átszellőzését akadályozó, használaton kívüli épületeket, a néhai Ipari Minisztérium irodaházát és a Ganz gyár épületeit. Az augusztus 20-án átadott városi park Közép-Európa egyik legnagyobbja lett. A 17 ezer négyzetméteres zöldfelületből a gyepterület 6 334 négyzetméter. 355 koros lombos fát telepítettek, 25 500 darab cserjét, 116 578 darab évelőt, díszfüvet és tavaszi virágzású hagymást ültettek el.

A 652 négyzetméteres tó mellett kialakított faburkolatú stég pihenőhelyként szolgál, és 850 négyzetméteren mozgáskoordinációt fejlesztő játszótér­együttes várja az 5-14 éves gyerekeket.

A sokféle növényfajtából álló, nagyvonalú kiültetések kivitelezése során alig kellett módosítani az eredeti növénykiültetési terven, tudtuk meg a szakembertől, ezért a parkban egyértelműen látható a tervezők elképzelése. A koros, nagy törzsátmérőjű lombos fák telepítésének célja az volt, hogy minél rövidebb időn belül árnyékot nyújtsanak a parkba látogatóknak. A legnehezebb fa súlya elérte a hét tonnát, ezért egy kamionnal csak egy növényt tudtak a helyszínre szállítani Németországból. A német fák mellett holland, olasz és magyar termesztésűeket is telepítettek. Mulcsozásra 8-10 centiméteres vastagságban andezitzúzalék kavicsmulcsot terítettek a talajra.

Természetes vagy épített

A zöldfalak növénnyel benőtt függőleges felületek, amelyeket két főcsoportra oszthatunk. A természetes zöldfalak jellemzője, hogy a növények gyökérzete közvetlen kapcsolatban van a termőtalajjal és növekedésük vertikális jellegű. Az épített zöldfalaknál a növények a termőtalajtól elszakítva, horizontálisan fejlődnek. A természetes zöldfalaknak két megjelenési formája van, a sövényfalak és a futtatott zöldfalak. A sövényfalak megjelenése növényalkalmazástól függően lehet nyírt vagy nyíratlan, örökzöld vagy lombhullató. Ezekkel a zöldfalakkal többnyire történeti kertekben találkozhatunk. A futtatott növényfalaknál kúszónövényeket alkalmazunk, ezek lehetnek örökzöldek, vagy szépen színeződő, tág tűrésű lombhullatók. A növények kapaszkodó tulajdonságuktól függően közvetlenül a falra vagy támrendszer segítségével bármilyen épített formára futhatnak. Főként kerítések, homlokzatok, tűzfalak, kerti építmények, térhatároló elemek takarására szolgálnak. A zöldfalaknak ez a legelterjedtebb és legköltséghatékonyabb megjelenési formája, mivel könnyen irányítható, a növények általában gyors növekedésűek és bármilyen felületre felfuttathatók. A természetes zöldfalak tulajdonságukból fakadóan kizárólag kültériek, és általában egy növényfaj alkotja őket.

Az épített zöldfalak kültérre és beltérre egyaránt alkalmazhatók és a növényfajok variációs lehetőségeit csak a közös igényeik határozzák meg. Az épített növényfalak általános jellemzője, hogy önálló felépítménnyel rendelkeznek. A támrendszerek szerkezete öntartó vagy objektumhoz rögzített. Az épített zöldfalak növényei általában teljesen automatizált csepegtetőrendszeren keresztül folyamatosan kapják a vizet és a tápanyagokat, és a vízelvezetés is megoldott. A növényeket itt mesterséges táptalajba/közegbe a falra merőlegesen, horizontálisan ültetik. Az épített zöldfal a legmutatósabb, mert összefüggő, sűrű és változatos élő szőnyeget alkot, aminek esztétikai értéke igen nagy.

Acél vázszerkezetre futnak

A parkban két típusú zöldfalat építettek a szakemberek. Az egyiknél acél vázszerkezetre futtatott kúszónövények rendszere adja a fedettséget. Itt a teljes növénnyel futtatott felület 4000 négyzetméter. A kúszócserjék egy része közvetlenül a talajban gyökerezik, az emeleteken viszont ülte­tő­ládákba telepítették a növényzetet. A park egy másik részén, árnyékos és félárnyékos fényviszonyú területen évelőkből és díszfüvekből áll a moduláris rendszerű épített zöldfal növényállománya, itt nincs közvetlen kapcsolat a termett talajjal.

Ez utóbbi 170 négyzetméteres, és 2019-ben telepítették rá a több mint 4500 évelőt, köztük legnagyobb darabszámmal gólyaorr-, tűzeső- és bőrlevélfajtákat (Gera­nium sp., Heuchera sp., Berge­nia sp.). Több növényfajtát tesztelés céljából ültettek a zöldfalra, figyelik majd, melyik fejlődik jól és melyik kevésbé.

Mindkét zöldfalnál automata öntöző- és tápoldatozó-rendszerrel oldják meg a folyamatos víz- és tápanyagellátást, valamint a pH-szabályozást.

A futtatott zöldfalépítmény acél tartószerkezete száz méter hosszú, helyenként húsz méter magas és hat méter széles, pihenő- és kilátóhelyként használhatják a látogatók. Emellett ezen a zöldfalon közvetlen átjárás van a Millenáris parkhoz, a nagyközönség által használható részek műgyantás burkolatúak. A növénnyel befuttatott fal a park zöldfelületének vertikális kiterjesztése, takarja a szomszédos bevásárlóközpont tömbjét. A növénytartó hálókat és az ültetőládákat daruzással, illetve ipari alpinisták segítségével emelték a helyükre. A zöldfal felső emeleteire 450 darab, többféle méretű, egyedi gyártású ládát helyeztek. A legkisebbek 60 centiméter, a legnagyobbak 2 méter hosszúak, szélességük 50, mélységük 60 centiméter. A háromszintes tartószerkezet két oldalát kúszócserjék több faja takarja majd.

A futtatásra alkalmas fajták kiválasztásában segített az építőknek a zürichi MFO park, de a szakemberek megnézték Bécs, Berlin és Bázel ismertebb zöldfalait is. Tanulmányozták, hogy milyen növényeket telepítettek ezekre a felületekre, és azok hogyan viselkedtek a többéves nevelés során.

A magyar szakemberek elsősorban azon fajokból, fajtákból választottak, amik ott egyértelműen jól fejlődnek.

Az MFO parknál nagyszámú növénytaxonnal dolgoztak, az ott szerzett tapasztalatokból sokat lehet tanulni, de eltérő klímán nyilván némiképp másként viselkednek majd a növények, hangsúlyozta Szentkirályi-Tóth Ferenc. Ezért a Millenáris Széllkapu park zöldfalában a külföldi ismeretek alapján biztonsággal bevált taxonok mellett fajtakísérletet is beállítottak, a hazai viszonyokra szeretnének tapasztalatokat gyűjteni.

Örökzöld és lombhullató

A vertikális zöldfal hálómezője kétféle, 20 × 20 és 10 × 10 centiméteres váltakozó lyukmérettel készült. Minden függőleges egységen egy-egy növényfajta fut. A déli oldalon három örökzöld borostyánegységet követ egy lombhullató fajta, a másik oldalon ezzel ellentétes a tervezési modell. Vagyis egy örökzöld egységgel szemben mindig egy lombhullató egység áll a vázszerkezet két oldalán. A borostyánok télen is takarnak, a lombhullatók pedig a tavaszi virágdíszt és az őszi színt adják majd. Ezen belül minden blokkot háromféle növényből állítottak össze, mindegyiknek más a kompozíciója.

A kúszócserjék ültetéskori 2,70 méteres növénymagasságát a szállíthatóság miatt a kamion mérete határozta meg.

A 2019. február–márciusi telepítéskor a hálórendszer 50 százalékos fedettsé­gű volt, 2020 nyarán már 90 százalékos.

Színek harmóniája

A növényekkel kapcsolatos eddigi tapasztalatokról is kérdeztük a szakembert. A Hedera helix a közvélekedéssel ellentétben a déli, napos oldalon is jól fejlődik, ezt az elmúlt év megmutatta. A növények ott növekednek láthatóan gyengébben, ahol a termőréteg például a közművek miatt vékony. A Par­the­no­cis­sus quinquefolia gyors növekedésű, ezért kezdetben az állomány nagyobb részét adja. Később a vele együtt ültetett Wis­teria veszi át az uralmat, míg végül a felületen gyakorlatilag csak az utóbbi marad. A két növényfaj házasításának gondolatát a High Tech Campus Eindhoven parkolóházának látványa sugallta a tervezőknek, ott mára alig látszik a Parthe­nocissus. A lilaakácok közül a hazai zöldfalon Wisteria floribunda és W. sinensis is megtalálható, fehér, rózsaszín és lila virágszínekben. A fajtáik váltakoznak, egy-egy blokkban csak egyféle színű nyílik majd.

A lilaakácok ebben az évben még csak szerényen virágoztak, de már most nagyon szép sűrűn összenőtt állományt alkotnak.

A Vitis coignetiae a tartórendszer felső emeletein nagyon jól fejlődik, ősszel látványos piros lombfelületet ad majd, míg a Vitis riparia sárgát. Az Aristolochia macro­phylla az első évben nem növekedett, idén viszont már több métert is fejlődött. Van olyan hálómező, ahol az Akebia quinata a domináns, de jól fejlődnek a loncok, a Lonicera japo­nica Halliana és L. henryi is. Növénypusztulás a zöldfalon nem volt.

A zöldfelületek kialakítása során a kertész szakemberek ornitológusokkal is egyeztettek arról, hogy a növények megvilágítása mennyire zavarhatja meg a madarakat. Ezt figyelembe véve az építőknek több helyütt meg kellett változtatni a megvilágítási módot a madarak védelmében. A lakossági fórumokon elhangzott kéréseknek megfelelően azt is megoldották, hogy a szomszédos lakóépületekből ráláthassanak a parkra.

Forrás: Kertészet és Szőlészet