Back to top

Bemutatkozik az agrár-szuperegyetem is

A 33. Bábolnai Gazdanapokon bemutatkozik a régió egyik legnagyobb agrárképzési intézménye, a több hazai agrárkar és NAIK-intézet integrációja nyomán létrejött „új” Szent István Egyetem is.

„Agrár-szuperegyetem” – így nevezik a sajtóban azt az intézményt, mely hazai agráregyetemek integrációjának eredményeképpen jött létre augusztus 1-jén, s amely nem titkolt céllal kulcsszerepet kíván betölteni a modern, magyar agrárium megteremtésében.

A régió egyik legnagyobb agrárképzési tudásközpontja a „régi-új” Szent István Egyetem (SZIE) névvel, ugyanakkor merőben új alapokra helyezve indult útjára: a gödöllői intézmény részévé vált ugyanis a gyöngyösi és a keszthelyi agrárkar és a Kaposvári Egyetem is, jövő év elejétől pedig a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 intézete, illetve 4 gazdasági társaság is csatlakozik hozzájuk.

Az új intézmény az agráriumban bekövetkezett robbanásszerű fejlődést követve, a munkaerőpiaci követelményeknek megfelelve, hatékonyan kiépített, központosított infrastruktúrával működik az idei tanévtől kezdődően, 2021-től kezdve pedig oktató-kutató intézményként funkcionál majd.

A 33. Bábolnai Gazdanapok látogatói beláthatnak a színfalak mögé, ugyanis a rendezvényen a SZIE és a NAIK egy közös, mintegy 100 négyzetméteres standdal várja az érdeklődőket, különös tekintettel a pályaválasztás, illetve továbbtanulás előtt álló fiatalokat.

Feigl Andrea, a NAIK kommunikációs referense lapunknak elmondta, a kiállítás második napján, pénteken mintegy ezer, a Szakiskolai Napon résztvevő diákot várnak majd a standra. „Betekintést kívánunk adni a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ intézeteinek munkájába is a különböző kutatásaik révén, vagy éppen az általuk előállított termékek kóstolóin keresztül. Az Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet jóvoltából például paradicsomlé-kóstolóval is készültünk, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársai pedig több többféle bort is magukkal hoztak” – magyarázta. Mint mondta, 

standjuk látogatói az új agráregyetemmel kapcsolatban is részletes tájékoztatást kaphatnak, annál is inkább, mivel annak számos kara, illetve azok több oktatója is képviselteti magát ez alkalomból.

Egyebek mellett számos érdekes kísérlet és feladat, illetve szakmai kiadványok és tájékoztatók is várják az érdeklődőket a NAIK és a SZIE közös standján.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megnyílt a Gardenexpo kiállítás

Március utolsó hétvégéjén a kertészkedés, kerti trendek, kültéri életmód kerül főszerepbe. A Budapest Sportarénában péntektől vasárnapig tartó Gardenexpo kiállításon egy fedél alatt találhatnak meg az érdeklődők mindent, ami a tökéletes kerti kikapcsolódáshoz kell.

Az innováció jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményéhez

Március 24-én az Európa Hajó adott otthont a 2021. évi kiemelkedő innovációs teljesítményekért járó 30. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseinek átadására. Az évente egyszer odaítélt elismeréseket azok a Magyarországon bejegyzett társaságok kaphatják, amelyek a díjátadást megelőző évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot értek el.

Találkozzunk a Gardenexpon is!

Magyarország egyetlen kerti életmód kiállítása a Gardenexpo 2022.03.25-27 között kerül megrendezésre a Budapest Sportarénában. A nagyszabású rendezvényen a Magyar Mezőgazdaság Kft. is jelen lesz, standunkon növényvédelmi szaktanácsadással, előfizetői kedvezménnyel és ajándékokkal várjuk az érdeklődőket.

Ökológiai szőlőültetvénnyel tér vissza az Enovitis in campo

Olaszország egyik legjelentősebb szőlészeti kiállítása a gépeket és technológiákat a szabadföldön bemutató Enovitis in campo. Idén már a 16. rendezvényre kerül sor, ezúttal az északkeleti Friuli Venezia Giulia régióban. A tavaly júliusi, Mombaruzzóban rendezett bemutatón több mint 6000 látogató vett részt.

A jövő szakmája

A szakmai szervezetek együttműködésével megszervezett Díszkertész Szakmai Napok rangos eseménnyé nőtte ki magát az eddigi, immár tizenkét éve alatt. A négynapos program keretén belül a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kötetlen beszélgetésre hívta az érdeklődőket. A témák fölvezetője és az ülés moderátora Orlóci László volt.

Felsőoktatásban tanulók lendíthetik előre az agrárinnovációt

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK TechLab programja idén is megszervezi egyetemistákat megszólító eseményét, egy 24 órás innovációs ötletverseny keretében. A NAK TechLab Hackathon elnevezésű versenyre felsőoktatásban tanuló fiatalok megoldási ötleteit várják az agráriumban fellelhető kihívásokra.

Növényvédelmi drónpilótaképző intézmények jelentkezését várja a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az engedélyezett felnőttképzési intézmények figyelmét, hogy mostantól jelentkezhetnek a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására. A kijelölés folyamatosan történik, annak feltételeiről és a programkövetelményről a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezer euróval és szálláslehetőséggel támogatja a kárpátaljai oktatókat a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem harminc kárpátaljai magyar oktató részére fejenként mintegy ezer eurós ösztöndíjat és kollégiumi elhelyezést kínál fel. Az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási ösztöndíjprogram támogatásával és a költségnemek átcsoportosításával megvalósuló partnerség keretében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói részére mentálhigiénés tréninget is biztosít a MATE.

Országokon átívelő képzést indít a MATE a fenntartható mezőgazdaságról

Hét európai egyetem összefogásával, több mint 1,8 milliárd forint költségvetési támogatással indul a fenntartható mezőgazdaságra fókuszáló AgriFood Joint Master képzés, melynek konzorciumi vezetője és egyedüli hazai partnere a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). Az ősszel induló unikális képzésre március 15-ig várják a jelentkezéseket.

Fruit Logistica: Online platformmal egészítik ki

Személyes jelenlét mellett tartják meg 2022. április 5. és 7. között Berlinben a Fruit Logistica rendezvényt. A szervezők azonban már elindították a kiállítás digitális platformját, ami felváltja a korábbi virtuális piacteret, és számos új funkciót kínál; a hálózatépítésre és az ágazat szakembereinek globális információcseréjére helyezik a hangsúlyt.