Back to top

Méhekkel a koronavírus ellen? - Interjú Dr. Stefan Stangaciu orvossal és vezető apiterapeutával

Az immunrendszer több, mint amit gondolunk róla. Valójában szervek, szövetek és sejtek szövetsége, mely külső támadás esetén, mint egy hadsereg hatékonyan lendül ellentámadásba. Persze a szövetség tagjainak egészségesnek kell lennie. Erről kérdeztem Dr. Stangaciu-t, aki nem mellesleg méhészkedik is. Véleménye szerint a méhészek nem véletlenül védettek a kórokozókkal szemben. Lássuk, hogy miért:

Dr. Stangaciu, vágjunk a közepébe hogyan működik az immunrendszerünk?

Amikor az immunrendszerről beszélünk, a legtöbben a fehér vérsejtekre, a leukocitákra gondolnak, ami ugyan helyes, de valójában testünk több védelmi szinttel rendelkezik. Van energetikai védelmünk, mint ahogy a Földet egy mágneses mező veszi körül. Ez a meridiánok rendszere, vagyis a test első  védelmi rétege.

Aztán a következő réteg a bőr. Mechanikai védelmet nyújt, de benne, illetve alatta van a biokémiai védelem is, melyet a zsírréteg alkot.

Közvetlenül a bőr és a nyálkahártya (“belső bőrréteg”) vagyis az orr, száj, emésztő-,  légzőrendszer illetve a vagina nyálkahártyája alatt találhatóak a makrofágok/neutrofilek (fehérvérsejtcsoportok), melyek szintén az immunrendszerhez tartoznak. Ezek arra specializálódtak, hogy megvédjenek a vírusok, baktériumok, gombák és paraziták inváziójától.

Ugyanilyen védelem található a beleink körül, különösen a vastagbél körül. Ezek különleges területek, ahol a nyiroksejtek (limfociták) koncentrálódnak. Testünk nyiroksejtjeinek 70 százaléka belek körül található!

dsc_8417.jpg

Propoliszt gyüjtő méh
Fotó: Hevesi Mihály

De sejt szinten is védettek vagyunk?

Igen, testünk minden egyes sejtje többé-kevésbé képes megvédeni magát. Ha egészségesek, a sejtek, interferont vagyis jelzőmolekulákat termelnek, melyek az immunrendszert aktiválják így blokkolva a vírusokat és baktériumokat. Amikor egy vírus bejut egy sejtbe és szaporodni kezd, számtalan szabadgyök keletkezik, melyek a vírust segítik. Mikroszkopikus ollócskaként szétdarabolják a sejtet. Azonban

ha a sejt tele van antioxidánssal, a szabadgyökök keletkezése, és ezzel a vírusok szaporodása is korlátozódik, így nem tudnak túl nagy kárt okozni.

Mondandóm lényege: nagyon fontos, hogy a különböző védelmi szinteket segítsük és nem csak az egyiket ezek közül.

A legelső szint a pszicho-emocionális szint: a depresszió, a félelem, aggodalom, féltékenység stb. befolyásolja az idegrendszerünket, ami aztán megerőlteti az endokrin mirigyeket, az agyalapi mirigyet. Nem termelődik megfelelően az adrenalin és a kortizol, az immunrendszer legyengül.

Átfogó tudományos kutatásokból és a pszicho-neuro-immunológia vaskos könyveiből tudjuk, hogy ezek a problémák hatással vannak az immunrendszerünkre. Sajnos, a szociális elszigeteltség korában és a kormányok által elrendelt egyéb intézkedések következtében, melyeknek megvan a maguk logikája,

az emberek depresszívvé, ingerültté és aggodalmaskodóvá válhatnak, ami gyengíti az immunrendszerüket.

Pedig ez a legfontosabb bármilyen vírus legyőzésében. Maga a vírus a probléma 10 százalékát jelentheti, a többi 90 százalékot az immunrendszer legyengülése.

Az eddigi  globális statisztikákból tudható, hogy a SARS-COV 2 fertőzöttek 95 százalékának nincsenek problémái. Hordozhatják ugyan a vírust, de nincsenek tüneteik vagy csak jelentéktelenek.

A maradék 5 százalék az, ahol problémák adódnak. Továbbá a fertőzöttek 2 százalékának lesznek komoly tünetei. A nagy kérdés, ha tiszta fejjel akarunk gondolkodni:  “Miért betegszik meg súlyosan a fertőzöttek 2 százaléka?”

Vannak válaszaink: pl. ezeknél a betegeknél más betegségek (diabetesz, szívbetegség, a hajszálerek törékenysége, túlsúlyosság stb.) is jelen van. De a gyenge immunrendszer is, ami a legfőbb oka a megbetegedéseknek!

És fordítva is feltehetjük a kérdést: “Miért nem lesz beteg a fertőzöttek 95 százaléka?” Ha megvannak a válaszok, megtervezhetjük a megoldásokat, hogy az 5 százalékon segíthessük.

Mondana néhány szót arról, hogy mely szervek és szövetek tartoznak az immunrendszerbe?

Vannak ugye a Peyer-plakkok a beleinkben. A nyirokcsomók a testünk minden táján megtalálhatók. Aztán a vörös csontvelő különösen fontos a hosszú csöves csontokban, ahol a fehér-, vörösvérsejtek és a vérlemezkék keletkeznek.

Aztán ott van a csecsemőmirigy, más néven timusz. De speciális nyirokszerveink vannak az orr körüli részben illetve a torokban (orr-, illetve torokmandula).  Aztán van a lép.  Ezek azok a szervek és szövetek, melyekben az immunrendszer edződik, fejlődik, megsokszorozódik. Ha ezek a szervek és szövetek jól működnek, akkor együtt is tudnak működni.  

Mondjuk, egy vírus bekerül az orrba, akkor a fehér vérsejteknek az egész testből nagyon gyorsan oda kell érkezniük. Ehhez rendbe kell hozni a vér és a nyirok mozgékonyságát, folyékonyságát, hogy a fehér vérsejtek gyorsan az érintett területre tudjanak jutni, a példánkban az orrszövetekbe.

Hogyan tudjuk ezt lehetővé tenni?

Az egyik módja, hogy változtatunk az étkezősünkön és elkerüljük azokat az ételeket, melyek gyengítik a vér és a nyirok mozgékonyságát. Másik módszer, hogy növeljük a testhőmérsékletet, hogy segítsük a lázat. Dióhéjban ennyit az immunrendszerről.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy kutakodjék, olvasson az immunrendszerről. És találja meg, hogy mi teszi az immunrendszerét “boldoggá” ahhoz, hogy jól működjék.

Mi a helyzet a méhészekkel? Ők bizonyos mértékben védettek a COVID 19-el szemben?

méhpempős anyabölcsők.jpg

Pempős anyabölcsők
Pempős anyabölcsők
Fotó: Hevesi Mihály
Nos, amennyire tudjuk, nincsenek problémáik ezzel.

Nagyon kevés olyan méhészről tudunk, aki fertőzött lett volna ezzel a vírussal illetve nagyon gyorsan megszabadult tőle.

Kínában egy 5119 méhésszel és 121 apiterápiás pácienssel készült tanulmány szerint senki sem halt meg közülük. Ez az első tanulmány, mely a méhészek koronavírussal szembeni immunitása mellett szól. Természetesen további tanulmányokra van szükség ezzel kapcsolatban, hogy végső következtetéseket vonhassunk le.  

Miért lehetnek védettek a méhészek?

A méhészek mézet, virágport, méhkenyeret fogyasztanak, melyekben polifenolok találhatók, illetve méhméreg (melittin) kerül a szervezetükbe, de ugyanúgy beszívják a kaptárlevegő illó anyagait, melyek a propoliszból, viaszból szabadulnak fel.

A méhpempő vagy a herelárva (Apilarnil) is tartalmaz hasznos regeneratív anyagokat. A méhpempő feltételezésem szerint ugyanúgy tartalmaz pl. telomerázt, mint a virágpor vagy méhkenyér. Ezek mind aktív anyagok és rendkívül jó tápértékkel rendelkeznek, melyek mértékkel fogyasztva védelmet nyújtanak a vírusokkal szemben.

(Az interjú második részét itt , a harmadikat pedig itt olvashatja.)

Dr. Stefan Stangaciu -  Nemzetközi Apiterápiás Szövetség  Titkára, a Német Apiterápiás Társaság tiszteletbeli elnöke továbbá a Román Apiterápiás Társaság Elnöke

Tevékenységéről, kurzusairól itt tájékozódhatunk: www.apitherapy.com 

 További cikkek a témában:

A méz hatékonyabb mint az antibiotikum a felsőlégúti betegségek kezelésében

VÍrusok, baktériumok, méhbetegségek- Interjú Dr. Rusvai Miklós állatorvos virológussal

Miért nem árt a koronavírus a méhészeknek

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Afrikai sertéspestis elleni vakcinát tesztelnek

Az afrikai sertéspestis elleni új vakcina klinikai tesztelése zajlik a Fülöp szigeteken, ahol nagy méreteket öltött a járvány.

Méregtelenítő kúrák - használ vagy inkább árt a testünknek?

A méregtelenítő kúrák célja a szervezet méregtelenítése a mérgező anyagoktól, népszerűek az egészségük javításában érdekelt emberek körében. De vajon ezek hasznosak vagy inkább károsak?

Baromfihús hiány az Egyesült Államokban

Az amerikai piacon jelenleg gondot okoz a baromfihús iránti kereslet kielégítése. A csirkehúsos szendvicsek a vártnál jobban fogynak, de a hústermelők nem tudnak lépést tartani a megnövekedett igényekkel.

Magyar óriás - A galambok királynője

Ha az amerikai King a galambok királya, akkor a magyar óriás a galambok királynője. Sajnos hazánkban kevés van belőlük, amit könnyen megértünk, ha tudjuk, hogy ennek a fajtának sem a tartása, sem a tenyésztése nem egyszerű.

Pályáznak vagy bezárnak: sok állattartó számára vízválasztó a következő időszak

Harminc milliárdos pályázati keret nyílik meg május 28-án a kisebb állattartó telepek korszerűsítésére, és több mint ötszörösére emelte a kormány a tavaly hirdetett ÁTK-t.

Állatbemutatókat és új gazdasági épületet adtak át a győri állatkertben

Törpevíziló- és pápaszemespingvin-bemutatót, valamint egy új gazdasági épületet adtak át a győri Xantus János Állatkertben, a Modern városok program részeként szerdán.

Gyomorfekélyt jelezhet, ha bal oldalán fekszik a sertés

Gyomorfekély jele lehet, ha a sertések inkább a bal oldalukon fekszenek. Ezt állapította meg az Agri-Food and Biosciences Institute (AFBI) és a belfasti Queens University (QUB) közös kutatása. A kutatásból az is kiderült, hogy a gyomorfekélyes sertések kevésbé hajlamosak veszélyes viselkedésre, például farokharapásra.

Nézd meg a kezét, vedd meg a sajtját!

Magyarországon egyre többen készítenek tehén- és kecsketejből tejfölt, túrót, sajtokat, ám olyan szakember még mindig kevés van, aki a juhtejre alapozza vállalkozását. Rácz Miklós Tamás sajtkészítő Miskolctól 15 percnyi autózásra, Újcsanáloson ezt tette, amikor pár éve az öltönyt lecserélte gumicsizmára, s ezt azóta sem bánta meg.

Mi a hosszú élet titka?

Az emberek többségének az álma, hogy idősebb korában lássa felnőni az unokákat és aktívan részt vegyenek az ő életükben. Ezért is nagyon fontos a megfelelő táplálkozás, aminek elengedhetetlen eleme a zöldség-, gyümölcsfogyasztás.

Új fajták és takarmányok

A takarmányozás mindig is az állattenyésztéssel kapcsolatos kutatásoknak azon területe volt, ahol a gazdasági élet szereplői szívesen együttműködtek az egyetemekkel, hisz a takarmányozási költségek csökkentése meghatározó az állati termék előállításának rentabilitásában.