0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szarvasbőgés-hallgató vonatozás Pálházán

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a gímszarvasok nászának idején, idén is megrendezi a Pálházi Állami Erdei Vasúton a népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozását

A Pálházi Erdei Vasúton szeptember 18-án és 19-én, vagyis pénteken és szombaton különféle programok várják az érdeklődőket.

Az eseményen trófeabemutatót tartanak, a résztvevők láthatnak vérebeket és terítéket, valamint vadétel kóstolására is lehetőségük lesz.

A különvonat mindkét napon 17:30-kor indul Pálházáról. A várhatóan 22:00 óráig tartó rendezvényen való részvétel – tekintettel a járványügyi előírásokra – csak korlátozott számban lehetséges, az utasoknak kötelező a száj és az orr eltakarása. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit a kisvasut@eszakerdo.hu e-mail címen lehet megtenni a kívánt programnap, illetve az utasok számának megadásával.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt. Sajtóközlemény