Back to top

Agrárhitelezésről – közérthetően

Míg az agrárhitelek terén kevésbé járatosokhoz a most megjelent Agrár Hitelezés Kisokos című kiadványával szól, addig a szakavatottabbaknak mini konferenciát szervezett a témában Takarékbank Zrt. a 33. Bábolnai Gazdanapokon.

MMG - Agrárhitelezésről – közérthetően

Hollósi Dávid, a Takarékbank Zrt. agrár üzletágának ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, rendkívül fontosnak tartotta, hogy cégük részt vegyen a 33. Bábolnai Gazdanapokon, hiszen e rendezvény lehetőséget ad számukra arra, hogy hosszú idő után végre személyesen, kötetlenebb formában is találkozhassanak az ágazat vezetőivel, no és persze az ügyfelekkel is.

Az alkalmat megragadva egy minikonferenciával is készültek, melyen több témában tartottak lényegre törő, informatív előadásokat szakértőik.

Szót ejtettek az agrárium aktuális kérdéseiről, a járványhelyzet okozta nehézségekről, a megoldási lehetőségekről, illetve beszéltek az Európai Unió 2020 utáni Közös Agrárpolitikájáról, így az agrártámogatások jövőjéről is. Az előadásokat követően bemutatták az Agrár Hitelezés Kisokos című ingyenes kiadványt is.

„Az elemzői csapatunk készítette el ezt a kis könyvet, ami a banki szaknyelvet igyekszik közérthetően elmagyarázni a piac és a hiteligénylők számára.

A kiadványhoz a standunkon is hozzájuthatnak az érdeklődők, illetve a szerte az országban működő Takarékbank Agrárcentrumokban is hozzá lehet majd jutni hamarosan” – tette hozzá.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sikeres AXIÁL-kötvényaukció a Budapesti Értéktőzsdén

A Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Kötvényprogram keretében (NKP) a magyar mezőgazdaság egyik meghatározó szereplője, az AXIÁL Kft. kötvénykibocsátást hajtott végre. Az aukcióra 2020. szeptember 21-én került sor a Budapesti Értéktőzsde Aukciós Kereskedelmi Rendszerén keresztül.

Fejlesztés, munkahelyvédelem - Támogatás a kertészeteknek

Október közepén indul az az új fejlesztési támogatás, amely 30 milliárd forintot biztosít a kertészeti ágazat versenyképességet és hatékonyságot szolgáló beruházásaihoz.

Az innováció a kulcs a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság eléréséhez

Anne Alonzo vitaindító beszédet mondott a Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer konferencián. A Corteva Agriscience 2021 júniusában fogja ismertetni a működéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló tervét, hangzott el egy kiemelt jelentőségű rendezvényen, amelyen politikai döntéshozók és a mezőgazdasági ágazat képviselői voltak jelen.

Gépújdonságok a Magtártól

A Magtár Kft. több mint 30 éve foglalkozik mezőgazdasági gépek forgalmazásával, pótalkatrész ellátással, valamint az értékesített gépek teljes körű szervizelésével. A 33. Bábolnai gazdanapokon a mintegy 600 négyzetméteres kiállítói standjukon a teljes termékpalettájukból kaphattak ízelítőt az érdeklődők.

Magyar fejlesztésű művelőrobot

Magyar fejlesztésű, teljesen önjáró, lánctalpas erőgépeket állított ki a Hári Tech Kft. A faiskolák automata művelésére, permetezésére tervezett gépet már az idei AGROmashEXPO kiállításon is láttuk, Bábolnán bemutatták a szőlő- és gyümölcsültetvények permetezésére alkalmas, szélesebb változatát.

Hogyan élték meg a gazdák az idei nehéz évet? - Kihívások és lehetőségek

Különös év az idei, a gazdák a megszokottnál is több kihívással szembesültek. A vírushelyzet, a szélsőséges időjárás mellett állatbetegségek, valamint az euró/forint árfolyam kedvezőtlen alakulása is nehezítette a dolgukat. Hogy élték ezt meg? Erről beszélgettek gazdálkodók, kereskedők, szaktanácsadók a 33. Bábolnai Gazdanapokon.

A nagy durranás után

Mindenki számára természetes, hogy a Bábolnai Gazdanapokon a ménesbirtok is bemutatja tevékenységét, illetve lovait. Idén a Shagya arab fogatok és ugrólovasok mellé vendégként huszárokat hívtak, illetve bemutatkoztak két másik lovas „szakma” képviselői is: a szabad idomítók, illetve a lovas kaszkadőrök.

Lovaskocsival az arborétumban

A Bábolnai Arborétumot még 1965-ben létesítették. A 60-as évek elején, dr. Burgert Róbert kezdeményezésére kezdték meg az ültetést e gyűjteményes kertben, aminek helyén egykor szántóföld volt. Az állomány mára igen látványos méretű lett korából adódóan. A 33. Bábolnai Gazdanapok ideje alatt is látogatható volt az arborétum, méghozzá lovaskocsival.

A mesterséges termékenyítés buktatói - Jubileumi közgyűlés szakmázással

A fennállásának 30. éves jubileumát ünneplő Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete közgyűlésének nyilvános részében az eredményes termékenyítésről, illetve a genetikai betegségek tenyésztésből való kiszűréséről hangzottak el előadások.

Interaktív ismeretterjesztő játszóházzal várta a kicsiket és nagyokat a Vérteserdő Zrt

A 33. Bábolnai Gazdanapokon a gyerekek is számtalan érdekes program közül választhattak. A füves területen létrehozott Játékudvar bejáratánál a Bábolnai Lovasiskola diákjai által megálmodott és elkészített szalmabála figurák köszöntötték a gyerekeket.