0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vágtázó huszárság Bábolnán

Idén sem telhet el a Bábolnai Gazdanapok lovasprogram nélkül. Bábolna évtizedek óta híres a lótenyésztés, a lovászat kapcsán. Főként arab és angol telivérek állnak az istállókban, melyeket versenyeken és bemutatókon egyaránt alkalmaznak. Ezúttal Ézsiás Vencel hagyományőrző huszárkapitány, jászfényszarui huszárbandérium parancsnokának vezényletével láttatnak az érdeklődők tradicionális lovasbemutatókat.

youtube://v/y2bCfF7LdCw

A Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség voltaképpen egy ernyőszervezet, mely Európában szinte egyedülálló, ugyanis közel száz egyesület és több mint 2000 egyesületi tag tartozik alá.

Ebbe tartozik bele Ézsiás Vencel is, aki nem mellesleg 2001-től egészen 2007-ig a Nemzeti Lovas Díszegységben szolgált hagyományőrző huszárként.

Már elődei is huszárok voltak, így nem is volt kérdés, hogy követi, egyben képviseli a családi hagyományt. Rombauer Tamás, a Magyar Arablótenyésztők Egyesület elnökének felkérésére vállalta el a Bábolnai Gazdanapokon való fellépést azzal a céllal, hogy a magyar népi kultúra egy apró szegmenséből, nevezetesen a magyar huszáréletből tart bemutatót a közönség részére.

– Azt gondolom, hogy ha az ember egy szebb jövőben akar hinni, illetve abban, hogy egy egészségesen gondolkodó nemzetnek megmaradjon az egészséges önvédelme, ahhoz olyan programokra van szükség, mint amit a Bábolnai Gazdanapokon bemutatunk – vallja Ézsiás Vencel.

A programmal azt is szeretné láttatni, hogy a XXI. században a magyar huszárság még mindig egy élő és szerves közönség, amely a mai napig képes arra, hogy „átszője” a magyar társadalmat.

A Kishon-Dömör vármegyéből eljövő ózdi hagyományőrző huszárbandérium ékes példája ennek a kijelentésnek, akik lovas bemutatójukkal hitelesen és látványosan visszaröpítették a múltba a közönséget. Láthatóan részeseivé váltak a kilátogatók a magyar vitézség múltjának, és ha csak röpke időre is, de betekintést nyerhettek abba a régi világba, amely a magyar kultúra egyik alappillére és amire méltán büszkék lehetünk.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu