De azt is hozzáteszi, hogy az állattartás még így is komoly felelősségre tanítja a gyerekeket, amit később kamatoztathatnak az életben. Maga a tengerimalac-tartás egyébként hörcsöggel kezdődött. Jázmin azt szeretett volna, de ahogy utánanéztek a hörcsögtartás mikéntjének, rájöttek, hogy az túlontúl szeret elbújni, így játszani, szeretgetni se nagyon lehet, nem úgy a tengerimalacot!
Miután imígyen kiválasztatott a faj, a család utánanézett az interneten, valójában milyen is legyen a leendő kis kedvenc: rövid vagy hosszú szőrű, borzas vagy sem, fiú vagy lány, és persze a tartás körülményeiről is olvastak. Ebből persze rögtön megtudták, hogy a tengerimalacok egyedül nagyon magányosak, így egyből kettő vásárlása mellett voksoltak.
Ahogy mesélik, a tartásuk nem különösebben nehéz, az interneten gyorsan megtalálták, hogy mi mindenre lesz szükség. Vettek egy ketrecet, nagyobbat, mint az előírt, hogy a rágcsálók ne éljenek zsúfoltságban, emellett itatót és etetőtálat is. „Alomnak forgácsot használunk – mondja Eszter a tartásról. Mások a pelletet tartják jónak, azonban szerintünk az nagyon kemény és felsérti a lábukat. Fő táplálékuk a széna, de kapnak mellé vegyes tápot és zöldséget, gyümölcsöt is. A paprika a kedvencük, de nagyon szeretik az uborkát is. Nem mindegyik igényli a vizet, nálunk Alvin alig iszik, Karamell annál inkább.”
Merthogy időközben egy sajnálatos baleset következtében Simon elpusztult. Alvin sokáig kereste a testvérét, sokat sírt utána, így Eszterék beszerezték az új társat, Karamellt.
Nem úgy az emberrel való kapcsolattartásban! Ahogy Eszter mondja, szerinte azért sok a kövér tengerimalac, mert ha éhesek vagy szomjasak, igen hangos sivalkodással jelzik ezt a gazdának, aki pár alkalom után már az első „szóra” ad nekik enni-inni, hogy végre egy kis csend legyen.
„Jó időben sokat tarjuk a szabadban őket, hadd legeljenek. Rácsot borítunk a fűre, beteszünk egy odút, ha el akarnának kicsit vonulni, és egy téglát a rács tetejére. Utóbbira a szökés óta szoktunk rá, egyszer ugyanis eltűnt a két csibész. Kerestük őket össze-vissza a kertben, de nem kerültek elő. Felhívtuk a Magyar Tengerimalac-védő Egyesületet, adjanak tippet, hol keressük őket. Tőlük tudtuk meg, hogy zsákmányállat lévén a tengerimalac szeret a földön, földben rejtőzködni. Azonban hiába vérteztük fel magunkat tudással, a csibészek csak nem kerültek elő, mígnem másnap a szomszéd Gyurka bácsi át nem szólt: „Esztikém, itt vannak ezek a patkányok. A kerítés betonpereme alá bújtak be…”
Gondozást különösebben nem igényel, a körmét kell csak vágni, és ha megfürdetik, igen jó az illata. Nem az a mozgékony fajta, szívesen üldögél egyhelyben. Nagy-nagy türelemmel be lehet ugyan tanítani, hogy labdát görgessen, vagy végig menjen egy kisebb akadálypályán, de Eszterék szerint a legjobb, ha csak üldögélünk velük, simogatjuk, szeretgetjük őket. Ja, és ha nem engedjük a lakásban kószálni, megkíméljük magunkat az azonnali takarítástól, mert mindenhova odapiszkítanak. Viszont a tisztaságot nagyon értékelik. Ahogy Eszter meséli, ketrectakarítás után mindkét állat hempereg a friss forgácsban, sőt Karamell fölugrik, a levegőben 180 fokot pördül, és úgy esik vissza a friss, puha alomba.
„És képzeld – mondja csillogó szemmel Jázmin –, a tengerimalacnak köze sincs sem a vízhez, sem a malacokhoz. A neve onnan ered, hogy a tengerentúlról hozták Európába, és a jelzőhangja nagyon hasonlít a malacok sivalkodásához.”