Back to top

Feltámasztották a legendás magyar márkát

Újra palackozzák az egykor legendás üdítőitalt, a Bambit egy horvátzsidányi palackozóüzemben - idézi a napi.hu a Forbest.

A horvátzsidányi ásványvíz-palackozóba anno még pénzügyi befektetőként szállt be a Tenning Investment Zrt.-n keresztül a Dorogi család. Főként agrárjellegű tevékenységekkel foglalkoznak, de négy éve Éva vezetésével átvették a céget, ami ekkor kapta az Art Water Kft. nevet - írja a napi.hu.

Még 2016-ban indult el 1,5 milliárd forintos befektetéssel a Bambi-projekt is.

A hibrid gyártósor 840 millió forintos - hitelből és saját forrásból - összeálló beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült - írta a Forbes.

Az újjáélesztett ital receptjét egy már több évtizede a szakmában dolgozó kézműves dolgozta ki. Mindegyik üdítő természetes alapanyagokból és alacsony cukortartalommal készül, az íz lényegét az üzemükben nyolc napig fermentált gyömbérlé adja.

Ehhez képest az eredetileg 1947-ben megjelent narancsos ízesítésű Bambit szintetikus anyagokból gyártották, és a tizenkét százalékos cukortartalmával bőven túlszárnyalta a Coca-Colát és a Pepsit is.

A viszonteladók negyven százalékban bolti partnerek, hatvan százalékban éttermek és kávézók lesznek. Eddig ötven top gasztrointézménybe küldtünk ki termékmintákat, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk - mondta Dorogi Éva, az Art Water Kt. ügyvezetője a Forbesnak. Ősztől egy boltban vásárolt Bambit 480 forintért, egy kávézó teraszán 550- 680 forintért lehet kortyolgatni.

A Bambi eredetileg egy két és féldecis csatos üvegben forgalmazott üdítőital volt, az első ilyen, ami megjelent a szocializmus korszakában.

Ez volt az egyetlen üdítőital a magyar piacon. "Buborékos", szénsavas ital volt, szintetikus alapanyagokból készült, narancs jellegű ízesítéssel és színnel - írta a Wikipedia.

A közhiedelemmel ellentétben az 1947-től készült Bambi nem kátrányból készült, a kellemetlen mellékízt az okozhatta, hogy a narancsolaj összetevő a szavatossági idő lejárta után terpénesedett. 1968-ban a Coca-Cola Magyarországra érkezése csökkentette az ital népszerűségét, a Bambi gyártása 1970-ben szűnt meg.

Forrás: 
Napi.hu/Forbes

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Turul Expo, Kárpátalja legjava

Ma már világosan látszik, hogy azok cselekedtek bölcsen, akik a világjárvány első hullámai idején is kitartottak céljaik mellett, és azt az időt, amit mások kényszerűségből tétlenül töltöttek, fejlesztésre és innovatív ötleteik megvalósítására fordították, hangzott el a nyolcadik Turul Expón.

Harminc éve kínálnak zöldfűszereket

A Zöldpont ’98 Kft. története 1991-ben kezdődött, amikor Papp Ákos és későbbi felesége, Judit eldöntötték, hogy fűszernövényeket fognak termeszteni: de azokat nem a hazánkban addig megszokott módon értékesítik, hanem friss, cserepes zöldfűszerként.

Kenyérvíz, kenyérkávé, kenyérpuding, kenyérpörkölt: október 16. a kenyér világnapja

A kenyér az egyik legfontosabb táplálékunk, ami központi szerepet játszott a korai társadalmak kialakulásában is. Ázsia nyugati részén kezdtek el először gabonát termeszteni, innen terjedt el északra és nyugatra a gabonából készült kenyér. Ja, és nem csak vajjal kenve ehetjük…

Mit tehet a (hétmilliárd) vevő?

Azáltal, hogy megvesszük, megfőzzük, tároljuk az ételt, mi is az agrár-élelmezési rendszer aktív szereplőjévé válunk. Mindenki fogyasztó, és itt az idő, hogy átalakítsuk az agrár-élelmezési rendszereket. Erre emlékeztet a FAO, az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete az Élelmezés Világnapja, október 16-a kapcsán. De mit is tehetnénk pontosan?

Adománykonvoj hívta fel a figyelmet az élelmezési világnapra

Élelmiszeradománnyal megrakott kamionkonvoj hívta fel a figyelmet pénteken az élelmezési világnapra Budapesten, a világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezte 16. alkalommal.

Apró maradt a burgonya

Nem könnyítette meg a burgonyatermesztők helyzetét az idei időjárás. Európában tavasszal volt egy olyan periódus, amely kedvezett a növényeknek, így átlagon felüli számban kötöttek, majd amikor a gumófejlődés időszaka jött, akkor ezek az extrém melegek lelassították, vagy akár meg is állították a fejlődést.

Megéri vegának lenni? - A növényi alapú étrend 5 egészségügyi előnye

A fogyás elősegítése mellett a cukorbetegség kezelésében is előnyben részesülnek a vegetáriánusok.

Vonzották a lehetőségek

Villányban sem számít fehér hollónak az olyan család, ahol a lányok is kiveszik a részüket a családi gazdaság életéből, akik adott esetben saját borcsaládot készítenek, vagy akár önállóan gazdálkodnak. A Jekl-borászatban is ez a helyzet. Jekl Flóra nemhogy azért tért haza Villányba, hogy részese legyen a családi gazdaságnak, hanem lehetőséget kapott a szüleitől egy saját borcsalád készítésére.

Nem mindennapi módszerek a C-vitamin bevitel megduplázására

A tudósok azt javasolják, hogy duplázzuk meg a C-vitamin bevitelünket, ugyanis a jelenlegi ajánlások részben mára elavult második világháborús tanulmányok alapján készültek.

Wagyu marhahús egyenesen a laboratóriumból

A híres japán Wagyu marhahúsból egy kilónyi adag egyes exkluzív éttermekben akár 200 dollárnál is többe kerülhet, ám ez a különlegesség sokkal megfizethetőbbé válhat a laboratóriumban előállított másolatként.