0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína

Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína azzal a céllal, hogy száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban védelmet biztosítson azok jogtalan használatával és a termékutánzatokkal szemben - közölte az Európai Bizottság hétfőn az MTI szerint.

Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos azt mondta, a megállapodás lehetővé teszi, hogy a fogyasztók az eredeti minőségű termékeket vásárolhassák – írja a napi.hu.

A Kínában oltalom alá helyezett földrajzi árujelzők uniós jegyzéke olyan termékeket tartalmaz, mint az olasz cava, a francia champagne, a görög feta, vagy az ír viszki, a müncheni sör, az ouzo, a lengyel vodka, a porto, a pármai sonka és a spanyol manchego birkasajt. A földrajzi árujelzővel védett kínai termékek között pedig egyebek mellett a pihszieni babpép, az ancsi fehér tea, a pancsin rizs és az ancsiui gyömbér szerepel – közölte.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az elmúlt években az uniós agrár-élelmiszeripari termékek exportját vizsgálva Kína volt a harmadik legjelentősebb célország.

A kivitel értéke elérte a 14,5 milliárd eurót (mintegy 5000 milliárd forint). A földrajzi árujelzők oltalma alatt álló termékek, köztük borok, számos mezőgazdasági termék és szeszes italok értéküket tekintve a teljes kivitel mintegy 9 százalékát teszik ki.

A megállapodás aláírását az Európai Parlament, majd pedig az Európai Unió Tanácsa jóváhagyása követi. A megállapodás várhatóan 2021 elején lép hatályba. A hatálybalépést követő négy év elteltével a megállapodás mindkét fél részéről további 175 földrajzi árujelzővel bővül.

A minőségbiztosítási politika keretében ez idáig több mint 3300 uniós földrajzi árujelző van bejegyezve.

Az uniós földrajzi árujelzővel ellátott termékek piacának értéke mintegy 74,8 milliárd euró, ami a teljes uniós élelmiszer- és italpiac értékének 6,8 százalékát teszi ki.

E termékek exportja 16,9 milliárd eurót tesz ki, ami a teljes uniós élelmiszer- és italexport 15,4 százalékának felel meg.

Forrás: Napi.hu