Back to top

Magyar fejlesztésű művelőrobot

Magyar fejlesztésű, teljesen önjáró, lánctalpas erőgépeket állított ki a Hári Tech Kft. A faiskolák automata művelésére, permetezésére tervezett gépet már az idei AGROmashEXPO kiállításon is láttuk, Bábolnán bemutatták a szőlő- és gyümölcsültetvények permetezésére alkalmas, szélesebb változatát.

Hári Zsolt és az ültetvényekbe tervezett automata erőgép
Hári Zsolt és az ültetvényekbe tervezett automata erőgép
Fotó: Kiss Gergely
Hári Zsolttól megtudtuk, hogy a gépek két antennával veszik a GPS jeleket, ezáltal lassú haladásnál is nagyon pontos mozgásra képesek.

Saját faiskolájukban öt éve dolgoznak ilyen automatával, amihez a gépet és az irányító szoftvert is maguk tervezték.

A programot és a hozzá tartozó eszközöket más gépekre is föl tudják szerelni, eddig német, holland és amerikai vásárlóik voltak. Az eszköz moduláris fölépítésű, ezért könnyen alakítható egyedi méretekre, igényekre.

Irányítása felhőből történik, okostelefonra érkező adatokkal, amelyekből másodpercenként hármat kap meg a tulajdonos, így néhány másodperces késéssel tudja nyomon követni a gép munkáját webes applikáción keresztül. Az univerzális eszközhordozót 250 literes permetezőegységgel mutatták be Bábolnán, amivel a gép egy hektárt tud önállóan végigpermetezni. Dísznövény-állományokban 3 km/órás sebességgel dolgozik, aminél nincs is többre szükség, ha alapos munkát akarunk végezni, mondta a tervező.

Nyomásérzékelőt és átfolyásmérőt is szereltek rá, így ha valahol dugulást vagy más rendellenességet érzékel a gép, azonnal megáll és értesítést küld a tulajdonosnak, aki kijavíthatja a hibát.

Három vagy öt sorban is képes gyomirtani a gép minden olyan állományban, ami elfér az egyméteres hasmagassága alatt. A kompakt berendezés előnye még, hogy kis helyen meg tud fordulni, centiméteres pontosságú munkára képes, amit például ültetésnél lehet jól hasznosítani. Olyankor gödörfúróval szerelik föl.

Az új eszközhordozó ültetvényekben képes önállóan munkát végezni. A fejlesztés következő lépése az lesz, hogy talajmunkára is alkalmassá teszik a gépeket, mondta Hári Zsolt. Ehhez vagy erősebb motorra lesz szükség, vagy a jelenlegi lefojtásokat szüntetik meg. A tervező azt is hangsúlyozta, hogy saját fejlesztésű és gyártású gépeiket gyorsan tudják javítani, ha a szükség lenne rá.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az AGROTEC Magyarország Kft. és a Magyar Honvédség kooperációja

Az AGROTEC Magyarország Kft. 10 db New Holland T5.110 EC típusú traktort és hozzá 40 db négyféle munkagépet adott át a Magyar Honvédségnek 2021. október 4-én.

Januártól csak vizsgáztatott permetezőgéppel szabad dolgozni

Tájékoztatást tett közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a növényvédelmi gépek kötelező műszaki felülvizsgálatáról és a 2022-ben várható ellenőrzésről.

Választékbővítés évelőkkel

A kiültetett évelők sok szezonon át díszítenek, gondozásuk többnyire egyszerű, a nagy faj- és fajtagazdagságuk, változatos megjelenésük, valamint eltérő igényeik miatt széles körűen felhasználhatók. Mindezeknek köszönhetően az évelők népszerűsége folyamatosan növekszik, miközben a vásárlói igények is változnak.

Ezért jó, ha sok növényi táplálékot fogyasztunk

A vegánságnak divatja van, de ez nem csak az állati összetevőket tartalmazó élelmiszerek elhagyásáról szól. Sok előnyös egészségügyi változást tapasztalhatnak magukon azok, akik változtatnak addigi vegyes étrendjükön...

A pandémia alatt még az is kapát, ásót fogott a kezébe, aki addig nem tette

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki valamilyen fával, cserjével szeretné beültetni a kertjét vagy otthona belső terét tenné zöldebbé. Az energiapiaci válság ugyanis a kertészeteket sem kerülte el, a dísznövényneveléssel foglalkozó vállalkozások költségei pedig alaposan megugrottak az elmúlt hetekben.

A világon majdnem minden harmadik fafaj a kihalás szélén áll

Sokat beszélünk a fákról, azt hisszük, hogy ismerjük őket, de napjainkig nem folyt részletes felmérés a fafajok elterjedéséről és állapotáról. Az utóbbi öt évben 60 intézmény és több mint 500 szakértő elvégezte ezt a nagy munkát, a világ fafelmérését. A vizsgált 58 497 fafaj 30%-áról derült ki, hogy kihalás fenyegeti és 142 fa tűnt el a természetes élőhelyéről. Leginkább az erdőirtás veszélyezteti a fákat, akár a mezőgazdasági terület növelése, akár építőanyagnak vagy tüzelőnek vágják ki azokat.

Mely élelmiszerek kerülnek leggyakrabban a kukába?

Egy kutatás szerint a salátalevelek, a kenyér és a tej azok az élelmiszerek, melyek top 20-as kategóriában szerepelnek azon ételek között, amelyeket a leggyakrabban dobunk ki. Ezeken kívül a tojás, joghurt és számos gyümölcs- és zöldségfajta is gyakran a szemétben végzi.

Lezárult a szezon, de a puszpángmoly-hernyók még rágnak – Növényvédelmi előrejelzés 43. hét

Egy-két megkésett hernyórágást és levéltetvet leszámítva véget ért a kártevők idei szezonja, kivéve a selyemfényű puszpángmoly hernyóit, amelyek még a hidegben is aktívan rágnak. A bizonytalan kimenetelű védekezési kísérletek helyett érdemes inkább a bukszus leváltásával elejét venni a bajnak.

A faanyagok piacát is átvizsgálja a versenyhatóság

Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal az MTI-vel.

Új típusú oktatási szemlélet

A szakmák Európa-, illetve világbajnokságának nevezett EuroSkills és WorldSkills versenyek az elmúlt négy évben átírták a parképítő középiskolai képzést.