Back to top

Dimény Zoltán 1960-2020

Ismét gyászol az agrárújságírás. Hatvan évesen elment Dimény Zoltán, aki életének felét ennek az életpályának szentelte.

Dimény Zoltán (1960-2020)
Dimény Zoltán (1960-2020)
Székelyudvarhelyen, 1960. április 13-án született, családja egy kis faluban, Homoródabásfalván élt. Székelyföldi iskolái után, 1985-ben Kolozsváron szerzett gépészmérnöki diplomát. Öt évig gépállomásokon dolgozott, majd miután feleségével Magyarországra települtek, a Gödöllői Műszaki Intézetben kapott állást. Ezután kezdődött újságíró élete. Feleségét, Fodor Enikőt a kolozsvári egyetemen ismerte meg, három gyermekük született, András (1994), Zsuzsanna (1996) és Júlia (2003). Újságíróként dolgozott a Gazda című lapnál, a Duna és az Echo Tévénél, a Közmédia televíziós és rádiós részlegénél, a marosvásárhelyi Erdély Tv-nél. Különféle intézményeknél és cégeknél kommunikációs feladatokat vállalt.

Az ember azonban több, mint iskolák, munkahelyek sora.

Majd harminc évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében másfél tucat újságíró kereste fel Csoóri Sándort, a Magyarok Világszövetsége elnökét, hogy a néhány hete bejelentett új, az egész nemzethez szóló televízióban egy mezőgazdasági műsort készíthessünk. Úgy mutatkoztunk be, hogy mi valamennyien falusi gyökerű újságírók vagyunk, elkötelezettek a vidék ügye iránt. A találkozó után fél évvel a Duna Televízióban elindult a Gazdakör műsorunk, s vele újságíró pályánk legtartalmasabb és gondtalanabb évtizede. A szerkesztőségnek tagja lett Dimény Zoli is. Az út persze göröngyös volt, sok alkotói és másfajta vitával is terhelt, az irányt a népi írók előttünk és felettünk lebegő példája mutatta.

„Mi másoknál messzebbről jöttünk.” – idézte Fábián Gyula a fiatalabbaknak a nagy elődöket, és mi akkor ezt nagyon találónak éreztük.

Messziről jöttünk, térben, neveltetésben, értékrendben, hitben. Zoli jött térben a legmesszebbről, a Hargita felső régiójából. Többször jártam vele szülőfalujában, Abásfalván, ami zárt, szászos utcái ellenére gyermekkorom Palócföldjére emlékeztetett. Édesanyja aggódva szerető pillantásában felfedeztem anyám tekintetét, az érintetlen köves ősmedrében tovafutó Homoród, a patakban fürdő libák, mezőről hazatérő állatok számomra a már véglegesen elmúlt falusi gyermekévek érzetét keltették.

Néhány év múlva a régi gazdaköri csapat összetartása lazulni kezdett, ritkuló találkozások alkalmával éreztük, hogy a másik változott, s persze sejtettük, hogy mi is. Jó és rossz irányba egyaránt.

Így volt természetes, hiszen változott köröttünk minden, városi környezetünk és gyermekkori falvaink, ifjúságunk mezőgazdaságának világa egyaránt.

A Gazdakör húsz évig fennmaradt, közben, s azóta a régi csapat a felére apadt. A messziről indult utunk most Dimény Zolinál is véget ért. Hosszú, vívódásokkal, szerencsés vagy éppen szerencsétlen próbálkozásokkal teletűzdelt út volt, mint mindannyiunké. Zoli kipróbálta a televíziózás után a rádiós újságírást is, a Hajnaltáj mellett az unitárius egyház havi műsorát is szerkesztette.

Éveken keresztül a Magyar Mezőgazdaság Kiadó munkatársa is volt.

Sokfelé és sokat dolgozott, befolyásos szakmai és politikai ismeretségeket kötött, tartalmas szakmai utazásokon vehetett részt, sokak számára irigyelt életpálya marad mögötte. Kiváló érzéke volt a kapcsolatteremtésre, megérezte a médiapartner szándékát, de éppen a távoli indulás okán soha nem tudott megnyugodni, mindig többet, újat akart, ebben roppant meg az egészsége. Korai halála miatt nyilván még nem foglalkozott az összegzéssel, pedig lett volna mit rögzítenie, és még nagyon sok munka várt volna rá.

Sokat élt, sokfelé hagyott nyomot, sok embernek fog hiányozni Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Sorsa a mi sorsunk, távozása intés nekünk. Őrizzük meg emlékét!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A jövőben csak magyar beszállítóktól szerzi be az alapvető tejtermékeket és a tojást az ALDI

Az ALDI Magyarország tovább bővíti magyar beszerzésű termékei körét: az áruházlánc az alapvető tejtermékeket magyar beszállítóktól vásárolja, amelyek kizárólag magyar tejet dolgoznak fel az ALDI vásárlói számára. A jövő év elejétől pedig az üzleteiben kapható valamennyi tojás is csak magyar forrásból érkezik majd.

Ír farmerek tiltakoztak a KAP ellen Dublinban

Az Ír Farmerek Szövetségének (IFA) elnöke, Tim Cullinan szerint azért vonultak a fővárosba, hogy hangsúlyozzák a mezőgazdaság jelentőségét az ír gazdaságban, és határozott üzenetet küldjenek a kormányzatnak arról, hogy le kell ülniük a farmerek választott vezetőivel az ágazati tervekkel elkészítése érdekében.

Növeljük a zöldfelületet

A globális fölmelegedés összetett folyamat, nem lehet leegyszerűsíteni, azonban ok-okozati összefüggések következtében képes módosítani a növényi életjelenségeket. A természeti törvények értelmében általános jellegű, de különbözőképpen hat a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti növényekre, közvetlen a hatása az időjárásra, a növények stresszállapotára, valamint az emberek, állatok környezetére.

Az Európai Parlament jóváhagyta a Közös agrárpolitika reformját

Az Európai Parlament (EP) kedden nagy többséggel, jóváhagyta az uniós Közös agrárpolitika (KAP) reformját, amelynek célja, hogy a mezőgazdaság zöldebb, méltányosabb, rugalmasabb és átláthatóbb legyen.

Felemás növekedés a piacon, hiányoznak az új eszközök

Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Új piacokat nyithatnak a fejlesztések

Magyarország 2030-ra regionális agrárnagyhatalommá válhat – jelentette ki az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára november 4-én Veszprémben, az agrárexport fejlesztési lehetőségeiről szóló sajtótájékoztatóján.

247 millióval kevesebb a veréb

Európában 247 millióval csökkent a házi veréb állománya az elmúlt negyven évben. De több olyan madárfaj állománya is jelentősen visszaszorult a kontinensen, amely korábban sokfelé előfordult – derült ki egy külföldi kutatásból, amely során 455 madárfaj populációját vizsgálták.

Viszlát zöld papír! Változnak a földadásvétel szabályai

Egy folyamatban lévő törvényjavaslat nyomán számos fontos változás várható a Földforgalmi törvényben és más kapcsolódó jogszabályokban. A zöldpapírt felváltó elektronikus regisztráció 2023. februárjától várható, viszont a többi változás már 2022-től hatályba léphet. A tervezett változások lényegét dr. Szabó Gergely LL.M., a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédi iroda ügyvédje ismerteti.

Vadászatra tenyésztett vadkacsák

A természetben élő apróvadállomány napjainkban nem képes olyan mértékű szaporulatra, hogy fenntartható módon biztosítsa azokat a nagyobb terítékű apróvad-vadászatokat, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt jellemzők voltak hazánkban. Ezt jellemzően az intenzív mezőgazdaság miatt kialakult élőhelyváltozás okozta.

Az európai bizottság alelnöke a zéró kibocsátási tervek haladását sürgette Madridban

Haladást sürgetett a környezetkárosító anyagok kibocsátását zéróra csökkentő tervek megvalósításában az Európai Bizottság alelnöke az Európai Unió kétnapos, levegőminőségi fórumának csütörtöki megnyitóján Madridban.