Back to top

A korábban vártnál bőségesebb termésre számítanak

A szlovák statisztikai hivatal augusztusi előrejelzése szerint a korábban becsültnél bőségesebb termésre számíthat az ország kalászos gabonafélékből, napraforgóból, kukoricából és cukorrépából is. A statisztikai hivatal adatai szerint Szlovákiában mintegy 390 ezer hektáron termesztettek búzát, az árpa termőterülete 133 ezer, a repcéé csaknem 147 ezer hektár volt az idén.

Asztalos Ferenc: tavalyhoz képest mintegy két héttel később kezdhettünk neki az aratásnak
Tavaly az óriási hőség és szárazság miatt a gazdák a szokásosnál korábban, már június végén megkezdhették az aratást, idén viszont későbbre tolódott a termésbetakarítás kezdete. Mint Asztalos Ferenc méhi gazda korábban nyilatkozta a Magyar Mezőgazdaságnak, az utóbbi években július 1. táján már javában végezte az őszi búza betakarítását, de idén ehhez képest csak kéthetes csúszással tudott belevágni.

A nagy szárazság és az azt követő kiadós, de egyben viharos esőzések utáni becslések már megörvendeztették a gazdákat.

Az előrejelzések szerint idén mintegy 2,9 millió tonna gabonaféle terem Szlovákiában, ami 9 százalékkal, azaz 239 ezer tonnával több a tavalyinál. A statisztikai hivatal jelentése szerint a kalászos gabonafélék átlagos hozama meghaladja az 5 tonnát hektáronként, legyen szó akár búzáról, árpáról vagy tritikáléról. A hivatal mostani, második becslése 8 százalékkal nagyobb termést jósol, mint ami az aratás előtti felmérés alapján készült.

Peter Danko, a statisztikai hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője elmondta, hogy a kalászos gabonafélék termesztésében a búza és az árpa dominál, a kalászostermőterület 93 százalékát ez a két kultúrnövény adja.

– Búzából csaknem 2,1 millió tonnás termésre számítunk, ami 8,3 százalékkal nagyobb a tavalyinál. Ezt a mennyiséget annak ellenére érhetjük el, hogy tavalyhoz képest 4,2 százalékkal, azaz 390,9 ezer hektárral csökkent a búza termőterülete.

Az utolsó 5 évben az átlagos hektáronkénti hozam búzából 5,13 tonna volt, de idén elérheti az 5,37 tonnát – nyilatkozta az osztályvezető.

Árpából csaknem 666 ezer tonna termést szállíthatnak raktárba a gazdák, ami 2019-hez képest 11 százalékos növekedést jelent. A termőterület valamelyest – nem egészen
5 százalékkal – nőtt, az átlagos hektáronkénti hozam pedig meghaladja az 5 tonnát.

Szinte „feltámasztották” a kukoricát az idejében érkezett kiadós esők
A rozstermés is bőségesebb a tavalyinál, csaknem 50 ezer tonna begyűjtésével számol a hivatal, ami tavalyhoz képest 3,4 százalékos növekedést feltételez.

A zab esetében mintegy 17 százalékos plusztermés lett az előző évihez képest, a tritikáléé pedig meghaladja a 14 százalékos termésnövekedést.

A mezőgazdasági termelők bőséges kukoricatermésnek is örülhetnek. A kultúra vegetációs időszakának kezdetén forró és csapadékmentes napokkal kellett megküzdeni, de a később érkezett esőzések „feltámasztották” a kukoricát. Ennek köszönhetően csaknem 1,5 millió tonna lehet a szemesként termesztett kukorica hozama az idén, 3,2 százalékkal, azaz 47 ezer tonnával több a tavalyinál. Az átlagos hektáronkénti hozam a statisztikai hivatal szerint meghaladhatja a 7,59 tonnát, az utolsó 5 év átlaga 7,05 tonna.

– Az olajnövények is gazdagabb terméssel szolgálnak az idén, mint 1 évvel korábban.

A repcetermés 5,3, a napraforgótermés 17,5, a szójatermés pedig csaknem 14 százalékkal nagyobb lehet ebben a gazdasági évben, mint tavaly – sorolta a statisztikai hivatal becsléseit Peter Danko.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/38 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nemzetiségek találkoztak a szarvasi aratónapon

Szarvas-Ezüstszőlőben megrendezték a XXIV. Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok és Aratónapot. A Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem gyűjtésének, a Kárpát-medencei nemzetiségek találkozójának és a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége éves közgyűlésének is otthont adott a rendezvény.

Fejlesztik a városi és települési erdőket

A fásítások és az erdőtelepítések valós megoldásokat jelentenek az életünk jobbá tételéhez és különösen a városokban hozzájárulnak a szélsőséges időjárás hatásainak csökkentéséhez - közölte Nagy István agrárminiszter.

Pályázati aktualitások: megnőtt a beruházási kedv

Ötvenmilliárd forintról 260 milliárd forintra emelték és újból megnyitották az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatot. Ötven-ötven milliárd forintos keretösszeg érhető el kisebb kertészeti üzemek technológiai megújítására, illetve élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztésére is.

Az akácméz mindent visz

Ha az akác jól fizet, akkor a méhésznek nem lehet rossz szezonja. Ez a régi igazság látszik beigazolódni idén is, holott még csak a nyár közepén tartunk. És arra is emlékszünk, hogy a tavaszi indulás nem volt túl biztató.

Napi 3 adag teljes kiőrlésű gabona fogyasztása csökkentheti a szívbetegségek kockázatát

A kutatások összefüggést találtak a magasabb teljes kiőrlésű gabonafogyasztás és bizonyos szívbetegségek kockázati tényezőinek kisebb mértékű növekedése között. Táplálkozási szakértők szerint ez azért lehet, mert a finomítással eltávolítják a rostokat és a szívbarát tápanyagokat. Emiatt ajánlott, hogy az emberek naponta legalább háromszor fogyasszanak teljes kiőrlésű gabonát.

Testreszabott támogatások segítik a gazdákat

Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat - jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán, pénteken.

A lépték- és dimenzióváltás ideje

A dimenzióváltásban kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat - jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán

Kötelességünk a vidéki értékek megőrzése

Társadalmi párbeszédet kezdeményez Nagy István agrárminiszter a vidéki értékek és hagyományok megőrzése érdekében - jelentette be közösségi oldalán a tárcavezető.

Óriási a beruházási kedv

Hatalmas a pályázati hajrá a magyar mezőgazdaságban, még a költségvetési ciklus elejét, a 2014-15-ös éveket is meghaladja a gazdálkodók beruházási kedve – mondta el Szigeti Tamás, aki néhány hete támogató okiratot vett át Nagy István agrárminisztertől, de profi pályázatíróként is jelentősek a tapasztalatai.

Egyes területek kimaradtak a csapadékból

Az elmúlt bő tíz nap során az ország jelentős részén hullott kiadós csapadék. Végre megázott a talaj és mérséklődött a nyári növényeket sújtó aszály, azonban komoly károkat okozó viharok, jégesők, felhőszakadások is előfordultak. Egyes területek kimaradtak a csapadékból, emellett a nyár első felét máshol is jellemző csapadékhiány bizony megjelenik majd a termésátlagokban.