Back to top

Továbbra sincs megállapodás az ólomsörét kérdésében

Már jó ideje zajló vita a természetvédők és a vadászatra jogosultak között az ólomsörét használata a vízivadvadászat során. Mondván, hogy a kilőtt ólomsörétet felveszik az állatok, komoly betegségeket, mérgezést okozva ezzel a vizes élőhelyen élő állatoknak. A helyzet úgy áll, hogy az ügy az Európai Bizottság és Parlament elé került, a többi a döntéshozók álláspontján múlik.

Hazánk e kérdésben következetes álláspontot képviselt: a Ramsari és Hágai Egyezmények vállalásainak megfelelően a Magyarország vizes élőhelyei már így is kellő védelmet élveznek, hiszen az 1996. évi LV. törvény ma kimondja, hogy

„A külön jogszabály szerint meghatározott vizes területeken és azok védősávjában az ólomsörét használata vízivadvadászat során tilos. Amennyiben védősáv nem kerül kijelölésre, a vizes terület határterületén a vadászat oly módon folytatható, hogy a tilalommal érintett területre a kilőtt ólomsörét ne hulljon vissza.”

Ezeket a területeket 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 5. melléklete sorolja fel meglehetős pontossággal.

A REACH rendelet – amely a 1907/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szól – módosítási javaslata a vizes élőhelyek fogalmát kiterjesztette volna oly módon, hogy gyakorlatilag egy vadászterületen lévő minimális nagyságú vízfelület miatt a területet védetté lehetett volna nyilvánítani.

Ráadásul a módosítási javaslat értelmében az ilyen jellegű területeken nemcsak az ólomsörét használatát, de annak birtoklása is súlyos szankciót vonhatott volna maga után.

A dokumentum elfogadását első körben sikerült elakasztani, a tervezetet visszaküldték a REACH bizottságának újratárgyalásra. Azonban a bizottság szeptember 3-án, lényegi változtatások nélkül újra felterjesztette a javaslatot, amely innentől az Európai Parlament és a Bizottság elé kerül majd.

A FACE, mint az európai vadászat érdekeit védő szervezet felkérte a döntéshozókat, hogy mihamarabb vizsgálják felül a módosításból adódó jogsérelmeket, valamint hívja fel a REACH bizottságot a dokumentum újonnani felülvizsgálatára.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a vadászat érdekvédelmi szervezetei nem értenek egyet a vizes élőhelyek védelmével.

A nézeteltérés abból ered, hogy a rendelet módosítási javaslata több oldalról is jogbizonytalanságot okoz, ellehetetlenítve ezzel az Európai Unión belül a legális vadászatot és a vadászat szenvedélyét.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hatalmas lehetőség előtt állunk

Közel egy év múlva hazánk ad otthont az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak. A szervezés és a munkálatok nagy erőkkel zajlanak szerte az országban, hiszen a kiállítás budapesti központja mellett több kiemelt vidéki helyszínen is számos program várja az érdeklődőket.

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

Az erdő igazi tanítómester

Jung László úgy tartja, az erdő maga az állandó változás. Minden nap más arcát mutatja, más kihívásokat tartogat, és a benne gazdálkodók is ilyen sokoldalúak. Az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója a szakmában eltöltött 40 év tapasztalatait felhasználva friss nyugdíjasként sem állt le, folytatja kutatásait, téziseket állít fel, s megdönti korábbi sajátjait.

Az erdő örök, de nem hagyhatjuk magára

Az állami kezelésben lévő erdők jelentős része természetvédelmi oltalom alatt áll. A fokozottan védett, védett vagy Natura 2000 rendeltetésű erdők esetében gazdasági szempontok helyett a természetvédelmi elvárásokat előtérbe helyezve kell meghatározni az erdőkezelés céljait.

Banános dobozokban csempészik a kábítószert Európába - tavaly 48 tonna kokaint foglaltak le

Tavaly összesen 48 tonna kokaint találtak a vámosok a holland kikötőkben és reptereken. Ez a mennyiség az egy évvel korábbi rekordmennyiséget is túlszárnyalta.

Hiába a megállapodás az EU-val, jelentősen drágul Nagy-Britanniában a zöldség

A brexit miatt becslésük szerint 55 millió eurós pluszköltség terheli Nagy-Britannia frissáruforgalmát, áll a Freshfel Europe közleményében. Az Európai Unióval kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint a friss áruk továbbra is vám és kvóták nélkül kelhetnek át a csatornán, ami a uniós termelők helyzetét erősíti, de az adminisztráció és a várható ellenőrzések megdrágítják a szállítást.

Maszkok milliárdjai az óceánokban

Tavaly összesen 52 milliárd polipropilén eldobható maszkot gyártottak a világon. Becslések szerint ebből 1,56 milliárd arcmaszk már az óceánokat szennyezi.

Megállíthatatlan halfaló

A kárókatona, vagy más néven kormorán jelentős károkat okoz a halgazdaságoknak, halastavaknak. Nem véletlenül hírhedt falánkságáról, hiszen egy példány naponta akár egy kilogrammnál is több halat képest elfogyasztani. Állományuk stabil, sőt növekvő, természetvédelmi oltalom alá tartoznak, de a természetvédelmi hatóság által kiállított vadászati, riasztási engedéllyel gyéríthető, zavarható.

Zölden, jót, olcsón és sokat termelni? - A digitális Zöld Hét fő kérdése

A koronavírus-járvány miatt idén első ízben került tisztán digitális formában megrendezésre Berlinben az Internationale Grüne Woche (IGW, Nemzetközi Zöld Hét), a világ egyik meghatározó élelmiszeripari és mezőgazdasági szakiállítása és fóruma. A két napos IGW Digital rendezvény január 20-án nyilvános online sajtótájékoztatóval vette kezdetét.

Javuló növényvédelmi kilátások

A hét végi erős hideghullám növényvédelmi szempontból nagyon jól jött, de csak pár napig tartott. Keddtől intenzív felmelegedés zajlik: újra tíz fok fölötti maximumok jellemzőek az országban, ez a túl enyhe idő azonban a növényi kultúráknak nem kedvező. A jövő hétre állhat vissza a hőmérséklet a télies szintre.