0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hatalmas dicsőségről mondott le a horgász

Az Ír-tengeren szállt hajóba egy horgász, nem sejtve, hogy aznap akkora halat akaszt, amekkorát még egy sporttársának sem sikerült az Egyesült-Királysághoz tartozó vizeken. Azonban nemcsak a fogás volt példaértékű, hanem a horgász hozzáállása is.

Miután véget érnek a nyári hónapok, a horgászok jó vesz pergető botot kezébe, hogy aztán a parton cserkelve vagy éppen csónakjában ülve vegye üldözőbe a ragadozó halakat. Hasonlóképpen tett egy 49 éves brit horgász, bizonyos Rob Rennie is, aki néhány napja az Ír-tengeren, Wales nyugati partjainál szállt hajóba, nem sejtve, hogy nem sokkal később a hírekben is beszámolnak majd az aznapi fogásáról. Rob ugyanis egy makócápát akasztott, ám nem akármekkorát:

miután a halat öt sporttársa segítségével a hajó mellé húzta, súlyát – a többiekkel egyetértésben – 500 kilogramm körülire becsülte, ami majdnem 150 kilogrammal több, mint a jelenlegi brit rekord, amit egyébként 1971-ben állítottak fel.

Ugyanakkor ahhoz, hogy ez megdőljön, a cápát le kellett volna mérni a parton, ám ezt a horgász nem vállalta, hisz tudta, a mérlegelés és a nyilvántartásba vétel a hal életébe kerülne. Ehelyett elvágta a zsinórt, s elégedetten nézte, ahogy a majd’ 11 méter hosszú óriás tovatűnik.

„Olyan hatalmas volt, hogy fel sem tudtuk volna húzni a hajóra. Az, hogy partra vigyük, meg sem fordult a fejemben, hiszen az a cápa vesztét jelentette volna. Éppen ezért bízom abban, hogy idővel bevezetnek egy olyan hitelesítési rendszert, ami ezt nem teszi szükségessé. A lényeg, hogy maga a fogás elképesztő élményt jelentett nekem, nem beszélve a reakciókról, amik a világ számos pontján élő horgászoktól érkeztek” – nyilatkozta büszkén a brit horgász.

Forrás: dailymail.co.uk