0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Gépújdonságok a Magtártól

A Magtár Kft. több mint 30 éve foglalkozik mezőgazdasági gépek forgalmazásával, pótalkatrész ellátással, valamint az értékesített gépek teljes körű szervizelésével. A 33. Bábolnai gazdanapokon a mintegy 600 négyzetméteres kiállítói standjukon a teljes termékpalettájukból kaphattak ízelítőt az érdeklődők.

A Magtár Kft. a szántóföldi növénytermesztés, szálas és tömegtakarmány termesztés öntözés és hígtrágyakezelés területén széles termékkínálatot átfogó technikai és technológiai megoldásokat nyújt partnereinek. A 33. Bábolnai gazdanapokon a mintegy 600 négyzetméteres kiállítói standjukon a teljes termékpalettájukból kaphattak ízelítőt az érdeklődők.

A tavalyi standjuknál négyszer nagyobb bemutatóterület lehetővé tette, hogy a Steyr gyártótól több erőgépet is bemutassanak, így például a Steyr CVT, STEYR Profi Classic és Steyr Expert CVT típusokkal is megismerkedhettek a gazdák.

A középpontban egyértelműen a Steyr Kompakt oktató traktor állt. A Magtár Kft. egy 2019-ben kiírt pályázaton 24, teljesen egyforma felszereltségű és kivitelű iskolai oktatótraktor szállításának lehetőségét nyerte el, amelyeket 2020 szeptemberben ünnepélyes keretek között adtak át az Agrárszakképzési konzorciumnak és tagintézményeinek.

Mint mondták, ezek az erőgépek minden szempontból megfelelnek a mai követelményeknek, segítségükkel a mezőgazdasági iskolákban tanulók naprakész tudás birtokában kezdhetik meg munkájukat az egyre modernebb gépekkel rendelkező cégeknél. A traktorok a jogosítványszerzésben, a szántóföldi gyakorlat megszerzésében és a digitális kompetenciák elsajátításában a tanulókat fogják szolgálni. Az iskolatraktort a standon megtekinthették a szakiskolai nap keretén belül érkező tanulók és oktatóik.

A kiállításon bemutatták az év elején piacra került Expert CVT traktor is, amely szintén a

Steyr cég egyik újdonsága. Ez az erőgép az új Steyr arculatnak megfelelő külsejével azokat a felhasználókat célozza meg, akiknek kompakt méretben van szüksége nagy teljesítményre és kimagasló kényelemre.

A cég termékei között bemutatásra került a Nyugat-Európában igen népszerű Pöttinger márka, melynek termékeiből a Magtár Kft. a szálastakarmány betakarítás gépeit forgalmazza. Az osztrák családi vállalkozás elkötelezett a szálastakarmány betakarítást kiemelkedő minőségben elvégző gépek gyártásában, ehhez számos Pöttinger szabadalommal járult hozzá.

A Pöttinger cég a rendfelszedő kocsik gyártásában világviszonylatban is vezető helyet foglal el. A rendfelszedő kocsikban található felszedő egység található meg a körbálázókban. A hatékony és tiszta takarmányfelszedést követően az anyagáram közel egyenes vonalban halad tovább a bálakamra irányába, tehát a takarmány nem törik meg és kisebb az eltömődés esélye.

A szeletelő egység modellenként különböző számú kést tartalmaz. A késtartó egység egyedülálló módon oldalra húzható ki, ilyen állapotban történhet a kések beállítása és cseréje. A Magtár Kft. legsikeresebb modellje az Impress 155 V Master típus volt ebben az évben. Ezzel a modellel 0,85 és 1,55 méter között változtatható a bála átmérője, a bála tömörsége 3 zónában állítható. Lucerna és fűszéna bálázáshoz, szalma és szélsőséges esetben akár kukoricaszár bálázáshoz is használható.

A Pöttinger IMPRESS bálázókat 2020-tól a Magtár Kft., mint kizárólagos forgalmazó értékesíti.

A cég képviselője kiemelte, hogy már megjelent a felhívás az állattartó telepek korszerűsítése pályázatra (ÁTK), amit 2020 októberétől lehet beadni. A pályázat keretén belül a gazdáknak lehetőségük nyílik prémium kategóriás gépek beszerzésére, az érdeklődőket a gépekkel kapcsolatos tájékoztatással igyekeznek segíteni.

A cég a talajművelő gépek közül a Lemken Juwel ekecsaládjának legújabb modelljét, a Juwel 10-et emelte ki, ami a VariOpal és az EurOpal 9 szériát váltotta fel. Az új modell korszerűbb megoldásokkal és technológiával készült, nagy teljesítményű traktorokhoz. Az ekét elaprózott birtokszerkezettel rendelkező gazdaságok is kényelmesen használhatják, mivel a tábláról táblára vonulásnál függesztett ekével kényelmesebb a munkavégzés. Az eke nagy előnye, hogy a vonó-, és függesztőszerkezete újra gondolt, a nagyméretű gépekhez könnyebben beállítható. A harmadik pont hidraulikusan csillapított, amely csökkenti a hosszirányú terhelést és rezgéseket. Az eke szállítókeréken történő szállítása esetén a vázbehúzó munkahenger segítségével csillapíthatók az út egyenetlenségei, amely kíméli a gépkapcsolatot.

A Magtár Kft. Reinke amerikai gyártmányú öntöző berendezésekkel van jelen a hazai piacon, és mint mondták, portfóliójukban egyre nagyobb teret fognak kapni az öntözőberendezések. A gazdák a néhány évvel ezelőtt megnyitott és 2021 nyaráig még rendelkezésre álló öntözési pályázat keretén belül, a Magtár Kft. öntözőberendezéseit is 50 %-os támogatással tudják beszerezni.

A Reinke prémium kategóriás berendezései világpiaci szinten is igen elismertek. Sok innováció köthető hozzájuk, mint például a GPS technológia öntözésben való bevezetése.

Az idén jelent meg a piacon a teljes mértékben elektronikus vezérlésű precíziós korner (sarokbeöntöző) kar melyet 3 éves fejlesztés előzött meg. A kornerkar a tábla sarkainál leeső terület beöntözését szolgálja.

A kornerkaros berendezéseknél korábban problémát okozott, hogy a nyitási folyamatoknál, a gyors nyitásnál alul öntözés, zárási folyamatnál pedig felül öntözöttség volt megfigyelhető, ezt kiküszöbölendő a Reinke elsőként a világpiacon létrehozta ezt az elektronikus kornerkart (ESAC), amely két alapkivitelben és három szórófejcsomaggal érhető el. Megoldották, hogy egy túlméretes fúvókacsomaggal az alul öntözött területeket a megadott mennyiséggel tudják beöntözni, illetve a ciklikus nyitási zárási folyamattal pedig a túlöntözött területeken a kijuttatott víz mennyiségét csökkenteni tudják a kívánt mértékben. A berendezés GPS pozíció alapján számolja folyamatosan az aktuális szögértéket az alapgéphez képest, így kalkulálja a legmegfelelőbb szórófejcsomagot az adott területre, ami 100%-os egyöntetű kijuttatást biztosít

A Magtár GPS kínálatában idén a Trimble által gyártott kis kijelzős sorvezető jelent meg új termékként, illetve a bemutatott iskolatraktorban is újdonság, hogy a CNH kezelőfelület Trimble kormányzással van kombinálva.

Nem kifejezett termékújdonság, de mindenképp fontos irányvonal, hogy az idei évben értékesített Damman nagy hasmagasságú, profi permetezőgépek mindegyike már komolyabb felszereltségűek voltak, mint a tavaly eladott berendezések. Így például a keretszakaszolás, kijuttatás-vezérlés, kanyarív követő szórás technika már mind olyan felszereltségnek számítanak, amit már kérnek és keresnek a vásárlók.

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu