0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nem lesz januárban AgrárgépShow

A napokban összeült a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége elnöksége. Több napirendi pont megbeszélése mellett a jövő évi budapesti AgrárgépShow kiállításról is döntöttek.

A megbeszélésen egyebek mellett a kiállítási pavilonok árdifferenciálásáról, az alapelvek finomhangolásáról született volna döntés, azonban az elmúlt napokban számos megkeresés és javaslat érkezett a tagság részéről, hogy a mostani bizonytalan helyzetben az elnökség gondolja át a rendezvény megtartását.

Az elnökség tagjai hosszas egyeztetés után kivizsgálták a kérdést és arra a megállapításra jutottak, hogy a legfontosabb az egészség, az emberélet megóvása, értve ezalatt a gépforgalmazó kollégákat, a termelőket és a látogatók teljes körét.

Ahogyan az előrejelzések is figyelmeztetnek, a koronavírus-járvány várhatóan az idei év végén, januárban tetőzik, így egy zárt térben megrendezett kiállítás, még az óvintézkedések ellenére is veszélyeztetheti az emberek egészségét, kockázattal járhat a kiállítók és rendezők számára.

Különösen fontos ez a lépés abból a szempontból is, hogy a tavaszi munkálatok megkezdését egy tömeges megbetegedési hullám nagyban visszavetné, ami a mezőgazdasági termelést és élelmiszerellátást kedvezőtlenül befolyásolná. Amint az ülésen is elhangzott, a külföldi országok is hasonló döntést hoztak, így több nagy kiállítást egy-két évvel is elhalasztottak, ilyen például a párizsi SIMA.

Mindezeket figyelembe véve végül az elnökség úgy döntött, hogy a MEGFOSZ 2021-ben nem rendezi meg az AgrárgépShow Budapest kiállítást.

Harsányi Zsolt

elnök

Forrás: Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége - sajtóközlemény