Back to top

Mátravasút: megújult és várja utasait

Az 1900-as évek elején épült mátrai kisvasúthálózat sok- sok ember életével összefonódott. Azért, hogy továbbra is biztonságosan szállíthassa a turistákat, két éves teljes körű felújításon esett át. Csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át az utasoknak.

Sokan biztosan meglepődnek, de a 20. század első felében a kisvasút egyedüli célja a Mátra erdeiből származó faanyag és más nyersanyagok szállítása volt. Az eredi úthálózat kiépítésével, és a teherautók tömeges megjelenésével ez a feladat háttérbe szorult és a turisztikai funkció vette át a főszerepet. A fennmaradt kisvasúton viszont nyomot hagyott az eltelt idő, ezért felújításra szorult, ami kormányzati támogatás segítségével valósulhatott meg.

A dízel és a gőzös felújítva várja az utasokat
A Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll - mondta Nagy István agrárminiszter a kisvasút 635 millió forintos támogatással megvalósított felújításának csütörtöki projektzáróján Gyöngyösön.

A támogatásnak köszönhetően 2018. júliusában kezdődött el a munka, amely idén tavasszal fejeződött be.

Ez alatt 8000 méter sín, 11 ezer talpfa cseréje valósult meg, több híd és megálló épült újjá.  Gyöngyös város öreg hölgye, a Gyöngyi gőzmozdony mellett 3 dízelmozdony és 13 zárt, illetve nyitott kocsit újítottak fel,

hogy az utasok csúcsélményekben részesülhessenek a Mátra völgyeiben.

A Mátravasút működtetője az Egererdő Zrt., az eltelt időszakról Dobre-Kecsmár Csaba vezérigazgató elmondta, hogy, kollektívájuk  2010-ben mert egy nagyot álmodni, és megtervezték  az  Észak-magyarországi ökoturisztikai hálózat alapjait, amellyel a kormány Bejárható Magyarország Programjához csatlakoztak, ennek a hálózati fejlesztésnek az egyik projekteleme a Mátravasút felújítása. Emlékeztetett arra, hogy a munkálatokkal már tavasszal elkészültek, de az ünnepélyes átadása a koronavírus vészhelyzet miatt akkor elmaradt. Viszont azóta tudják, hogy

a felújítás jól sikerült, mert az idei turisztikai szezonban 50 ezren utaztak a kisvonaton.  

Bejelentette, hogy további kormányzati forrásoknak köszönhetően folytatódhat a kisvasút hálózat megújítása, és mátrait a felsőtárkányi, majd a szilvásváradi követi.

Gyöngyi, a gőzös
Most ünnepélyesen is átadta Gyöngyösön az utazóközönségnek a megújult mozdonyokat, síneket, állomásokat Nagy István agrárminiszter, aki hangsúlyozta, a legfontosabb az hogy, ezeken a szerelvényeken gyerekek utaznak, akik közben ismerkednek a  tájjal, a természettel, ami remélhetőleg egy életre nyomot hagy bennük, hogy felnőttként megőrizzék majd az erdőt, a nemzeti kincsünket. A felújítás azért is fontos, hogy akik ide érkeznek, legyen eszközük ahhoz, hogy  meg tudják csodálni a Mátra szépségeit. Emellett a kisvasút hozzájárul az itt élők megélhetéséhez is.

Volt  olyan időszak, az 1990-es évek közepén, amikor a kisvasút léte megkérdőjeleződött, és a megszüntetés fenyegette, végül az Egererdő Zrt. kiállása megtette a hatását,

emlékeztetett Horváth László, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: szerencsére egyre több embernek okoz örömet, tavaly több mint 70 ezer utas vette igénybe. Olyan vonzereje ez a Mátrának, amiért érdemes idejönni.

A Mátra régió turisztikai fejlesztése átkerül az Aktív Magyarország programhoz, ahol az elkövetkező évben komoly turisztikai terv készül, amelynek lényege, hogy a turisztikai lehetőségeket összekapcsolják, amellyel sokszorosára tudják növelni az idelátogatók számát, jelentette be az átadón Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos.

Fotó: Egererdő zrt.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Rezét Debrecenben - A Gemenc Zrt. gőzöse a Zsuzsi Erdei Vasút vendégszeretetét élvezi

Rezét, a Gemenci Állami Erdei Vasút nosztalgia gőzöse, megújul. A munkálatokat a debreceni székhelyű ENERGOSZERVIZ Kft. műhelyének szakemberei végzik. A teljes felújítás során elemeire bontották szét a mozdonyt, majd újjáépítették. Az elkészült lokomotívot a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. befogadta, hogy megtörténhessen a mozdony próbajárata, tesztelése és a műszaki finomhangolás.

Az eredetvédett, sós túró története

A Görgény völgyét sajátos földrajzi adottságai, gazdag növény- és állatvilága miatt évszázadok óta Erdély különös zónájaként tartják számon. A hasonló nevű havasok lábánál és az ugyanezt a nevet viselő patak mentén emberemlékezet óta fakitermeléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

Az igazi őstermelők: a levélvágó hangyák

A Dél-Amerika trópusi vidékein élő levélvágó hangyák már évmilliók óta úgy szerzik meg a táplálékukat, hogy gombát termesztenek. Ez a szimbiózis mindkét fél számára a túlélés záloga. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ennek az ősi együttműködésnek a kulcsa, a hangyák olyan kifinomult gazdálkodási módszere, mely az éghajlatváltozással szemben ellenálló termés előállítását tette lehetővé.

Új természetismereti központ jön létre a Nyugat-Mecsekben

Az aktív ökoturizmus fellendülésével egyre nagyobb az igény az élményközpontú és természetközeli szolgáltatások iránt. A Mecsekerdő elkötelezett a térség turisztikai desztinációinak fejlesztésében, ezúttal egy határmenti együttműködés keretében a Nyugat-Mecsekben új természetismereti központ jöhet létre. A projekt nyitókonferenciája 2020. november 25-én zajlott.

Rosszabb a levegő az Alpok néhány sípályáján, mint a francia nagyvárosokban

Hiába ítélte felelősnek a grenoble-i bíróság a francia államot azért, mert nem harcolt kellőképpen a légszennyezés ellen az Arve völgyében, az itt élők mégsem elégedettek a pénteki döntéssel. A bíró ugyanis nem talált ok okozati kapcsolatot betegségeik és a szennyezés között.

Vadászati kincsek a Rinya-ágak mentén

A Balatontól egészen a Dráváig húzódó Belső-Somogy, a Rinyák vidéke sok évszázad tapasztalatait, a modern kor emberének természetszeretetét és a ma élők mindennapjait ünneppé varázsoló csodálatos harmóniát tárja elénk. Ezek az értékek adják az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik vidéki fundamentumát.

Kihívásokkal teli, de sikeres évet zárt a szántóföldi növénytermesztés

Az idei év kihívásai ellenére a szántóföldi növénytermesztés eredményei kifejezetten kedvezően alakultak, az 2020-as kukoricahozammal egy történelmi rekordunk is megdőlt - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárra a Betakarítási Koordinációs Bizottság 2020. november 27-i ülését követően.

Az agrárium modernizációja növeli a termelés jövedelmezőségét

Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára magas szintű Európai Uniós szakpolitikai kerekasztal beszélgetésen mutatta be Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját. Az egyeztetés 21 ország, valamint az EU Bizottság aktív részvételével zajlott.