„Az érvényesüléshez három szabályt tartottam szem előtt: pontosság, megbízhatóság és szaktudás” – fogalmazta meg élettapasztalatát az idős professzor, aki – ahogyan kiemelte – élete legszebb nyolc évét, az ország legszebb helyén, a Pilismaróti Erdészet élén töltötte. Erdészeti vezetőként, majd egyetemi tanárként is a közvetlenség híve volt. Természet szerető, s tisztelő ember, aki ezt a hozzáállást akarta átadni a körülötte lévőknek.
Erdőmérnöki oklevelét 1949-ben szerezte meg.
Ezt követően a Kiskunhalasi Erdőgondnokságon erdőművelési előadóként, majd üzemegység-vezetőként dolgozott. Később Kecskemétre nevezték ki az Erdőgazdasági Egyesülés műszaki osztályvezetőjének. Az Egyesülések megszűnése után a Földművelési Minisztériumba került, a Síkvidéki Erdők Igazgatóságának műszaki osztályára, előadói minőségbe, ahol 1953-tól 1955-ig tevékenykedett. Feladata volt a fahasználat, fakitermelés és faanyagmozgatás gépesítése. Saját kérésére visszatért a “tő melletti” munkához, és a Pilismaróti Erdészet vezetője lett.
Ezt követően családi okok miatt 1963-ban szülőhelyére, Sopronba költözött, ahol pályázat alapján az Erdészeti és Faipari Egyetem tanársegédje lett. Egy évig az Erdővédelemtani-, majd nyugdíjba vonulásáig az Erdőműveléstani Tanszéken dolgozott. Tudományos tevékenysége alapján nevezték ki egyetemi adjunktussá, docenssé, majd tanárrá, miután egyetemi doktori és a tudományok kandidátusa minősítést is megszerezte.
Mint elmondta, akkor tesszük a legjobbat, ha hagyjuk dolgozni a természetet. Ehhez viszont a szaktudáson túl türelemre is szükség van. Az őshonos fafajokra kell az erdésznek építenie, „az” már tudja a dolgát, az ember sokkal könnyebben befolyásolható, mint a növények.
A szervezők az idős professzorral való beszélgetést az országban is egyedülálló örökerdő üzemmód bemutatásával, majd a Dunakanyar egyedi panorámáját nyújtó Prédiáklószék meglátogatásával tették még színesebbé.