Back to top

Megnyílt a dísznövény és kertművészeti napok Fehérvárcsurgón

Megnyitották és hétvégén látogatható a 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban, ahol szakmai előadások, kiállítások, hangversenyek szerepelnek a programban és számos kiállító vesz részt. Az eseményt Pascale Andreani, a Francia Köztársaság nagykövete és Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.

Az idei programot jócskán felülírta a koronavírus járvány, hiszen immár másfél évtizede hagyományosan június elején rendezik meg a fehérvárcsurgói dísznövénynapokat, viszont az idén ekkor erre nem volt lehetőség. A szervezők, Károlyi Angelica és a Károlyi József Alapítvány kurátorai úgy gondolták, hogy egy későbbi időpontban, de mindenképpen szeretnék megtartani az immár hagyománnyá vált dísznövénynapokat, amely pénteken nyílt meg és vasárnap estig látogatható.

Megnyitó beszédében Károlyi Angelica köszönetet mondott azoknak, akik felülkerekedtek az aggályaikon, és kiállítóként, előadóként eljöttek. Az eredeti programon sem kívántak változtatni, viszont néhány külföldi előadó sajnos nem tudott eljönni a vírusjárvány miatt, de így is gazdag program várja a résztvevőket.  

Fotó: Csatlós Norbert

Az előadások témái az évek során átalakultak az aktuális társadalmi problémáknak megfelelően, főként a klímaváltozás és a munka kérdéskörében.

Az első években a hangsúly a történelmi kerteken, a tájépítészeten volt, jelenleg próbálunk egyensúlyt tartani a hasznos és a szép között, mondta Károlyi Angelica.

Nagy István, agrárminiszter emlékeztetett arra, hogy a Károlyi, az egyik legősibb történelmi család, és az elmúlt több száz évben nem csak a haza védelmében, történelmének alakításában vállaltak óriási szerepet, de hozzájárultak hazánk építészeti és természeti értékének gyarapításához is. Ez az alkotói munka Fehérvárcsurgón is  érvényesült, hiszen a kastély a hazai építészet egyik remekműve. A díszkertész szakmáról szólva elmondta:

Büszkén mondhatjuk, hogy a magyar díszkertészeti termékek versenyképesek a külföldi piacokon is, ennek hatására  a magyar díszkertész ágazat 500 milliárd forintos árbevételt termel évente,

 14 ezer gazdasági egységet tömörít és 120 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést. Ennyien dolgoznak azon, hogy otthonosan,  komfortosan érezzük magunkat  a környezetünkben és otthonunkban.

Ennek ellenére számos problémával kell szembenézniük, ezért minden segítséget szeretnénk megadni ahhoz, hogy a nehézségeik megszűnjenek.

Pascale Andreani, a Franciaország nagykövete magyarul köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy az esemény már a magyar kulturális térkép részévé vált, és ez a néhány nap jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk arról, milyen kapcsolat fűz bennünket a környezetünkhöz, a biodiverzitáshoz, a természethez.  

Ezt követően átadták a Bálint György emlékére létrehozott, Bálint gazda kedvenc rózsáival beültetett rózsakertet.

Szombaton és vasárnap előadások hangzanak el többek között a fák szerepéről az idegenforgalomban, a liliomok ábrázolásáról a képzőművészetben, a szőlőskertekről, az illatok és  a zene kapcsolatáról. Délután botanikai sétákon, este komolyzenei koncerten vehetnek részt a látogatók, a gyerekeket pedig számos foglalkozás várja, például lovaskocsikázás, nemezvirág készítés, mandalakert bemutató, kertészeti alkotóműhely.

A kiállítók standján növénykülönlegességeket, kerti kiegészítőket, szerszámokat, díszeket találhatnak az érdeklődők. A Kertbarát Magazin standján pedig szombaton ingyenes növényorvosi tanácsadást vehetnek igénybe. És az idén is díjazzák a legszebb standokat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Brexit: Új időszak kezdődött

Lezárult a brexit, azaz véget ért a brit EU-tagság 11 hónappal ezelőtti megszűnésével kezdődött átmeneti időszak. Január 1-jével új szabályok érvényesek az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében. Múlt év végén, hosszan elhúzódó tárgyalássorozatot követően sikerült megállapodásra jutnia a feleknek, azáltal sikerült mérsékelni a britek kilépésével járó károkat.

Tovább terjed a madárinfluenza Franciaországban - sorra rendelik el a kényszervágásokat

Franciaországban továbbra is hatalmas gondot okoz a madárinfluenza járvány. Fontos megakadályozni a tovább terjedést, ezért a kényszervágást országszerte szélesebb körben ki kell terjeszteni. A járvány jelenleg egy délnyugati, főként kacsatenyésztéssel foglalkozó területen söpör végig – nyilatkozta Julien Denormandie mezőgazdasági miniszter.

Amerikai fertőtlenítőrobotokat próbál ki a holland kereskedelmi lánc

A Covid-19 járvány idején különösen nagy figyelem irányul a fertőtlenítésre, többek közt a kereskedelemben is. A holland Ahold Delhaize ultraibolya sugárzással fertőtlenítő robotokat próbál ki két amerikai kereskedelmi központjában. Az Ava Robotics vállalat gépeit ők használják elsőként a világon a zöldség-gyümölcs kereskedelemben.

Emelkedő tőzsdei árak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

A csiga sem fogy

A francia csigatenyésztők számára is nehéz év volt a tavalyi. A koronavírus okozta krízis miatt minden idényjellegű rendezvényt lemondtak, elmaradtak a turisták, becsuktak az éttermek, visszaesett az üzlet – a csigák nagy örömére.

Pótkocsik érkeztek az agráriskolákba

2021. január 11-én és 12-én három új pótkocsit kaptak a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolái az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően.

Az új kockázatkezelési rendszerhez február 1-től lehet csatlakozni

Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára - mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven - egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium.

Magkezelési eljárások

A tavaszt váró kertészkedők ilyenkor már tervezik a vetéseket, térben és időben egyaránt. A palánták nevelésénél lényeges az időzítés is, például a fagyérzékenyeknek május közepére kell „készen lenniük”. Néhány mag nehezen kel ki, ezeket magkezelési eljárásokkal ösztönözhetjük. A rétegzésnek például már itt az ideje…

Kilistáztak egy helyi tejtermelőt, újabb traktoros blokád lett a vége

Az észak-németországi Gronauban vasárnap este állták el traktorokkal egy regionális áruházlánc raktárát a gazdálkodók, és a helyi sajtó szerint ott virrasztottak, még január 11-én reggel is mintegy 50 traktorral akadályozták meg a ki- és bejárást. Az ok: a lánc kilistázott egy helyi tejtermelőt.

Eredményesen zárult a téli szezonális ellenőrzés

A korábbi évekhez képest javuló eredményekkel zárult a 2020-as téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A december 1-31. között zajlott ellenőrzés-sorozatot Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el. Az élelmiszerláncban végzett 2501 ellenőrzés során 49 figyelmeztetést, 117 esetben összesen több mint 8,1 millió forint bírságot szabtak ki.