Back to top

Bajban az európai burgonyapiac

Előrejelzések szerint az európai burgonyatermés nagyobb lesz, mint az elmúlt évben, de nincs egyensúly a kereslet és a kínálat között. Még a tavalyi készletek egy része is a raktárakban van.

Az idei burgonyatermés mennyisége a  termőterület bővítése miatt is magasabb lesz, mint az elmúlt évben. Az étkezési burgonya hozama ugyan kissé elmarad az elmúlt 5 év átlagától, viszont  idén magasabb, mint az előző évben.

Mivel a megművelt terület 0,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az EU öt legfontosabb termelő országának - nevezetesen Németországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Belgiumnak és Hollandiának - az össztermését 27,9 millió tonnára becsülik.

Tavaly a burgonyatermesztők 27,1 millió tonnát takarítottak be, vagyis 800 ezerrel tonnával kevesebbet, de ennek a mennyiségnek egy része  még a raktárakban áll.

Ebben a helyzetben már jelenleg sincs egyensúly a kereslet és kínálat között

Németországban növekedett meg a legjobban a burgonya termőterület, az Északnyugat-európai Burgonyatermelői Szövetség (NEPG- North-Western European Potato Growers) adatai szerint míg a termesztés alatt álló terület 2 százalékkal nőtt, ezen belül az étkezési burgonya termelése pedig 7 százalékkal emelkedett - ez a legerősebb adat a NEPG-országok közül.

A jelenlegi problémák legmélyebb oka a koronavírus-válságban rejlik, a határok lezárása és a vendéglátóiparnak burgonya termékek iránti alacsonyabb kereslete világszerte.

Másrészt, miközben a kiskereskedelemben növekedett a burgonya iránti kereslet, ez nem volt elegendő a szállodai, éttermi és vendéglátó ipari szektor kieső keresletének ellensúlyozására. Ez meghatározza a jelenlegi  burgonya árakat és a további árváltozások lehetőségét is.

A jelenlegi helyzet azonban elsősorban a burgonya feldolgozását érinti. A feldolgozóipari vállalatok közelmúltbeli kereslete ismét megélénkül, de még mindig nincs a pandémiát megelőző szinten.

A sült krumpli gyárak jól felszerelt hűtőházai legtöbbször csak olyan termékeket vásárolnak, amelyekre szerződések kötelezik. Ezért a NEPG arra számít, hogy

a burgonya árak alacsonyak maradnak legalább az év végéig, és esetleg még tovább is.

Az étkezési burgonya piacán valamivel jobb a helyzet - különösen a direkt marketing területen. Viszont az ipari burgonya egy részét akár ingyenesen is le lehetne szállítani a termelőktől, de erre alig van igény.

A határidős piacon az étkezési burgonya ára a 2020-as betakarítástól a novemberi szállításig jelenleg 5,0 EUR / 100 kg, 2021 áprilisi szállításra pedig 7,10 EUR. Németországban a keményítő és takarmány előállításához szükséges burgonyát 1,50 és 3,50 euró közötti árakon szállítják. Az első tranzakciókat Hollandiában hasonló árakon kötötték meg. A múlt héten a belga kereskedelmi szövetség 2,50 eurós árat jelentett 100 kg újburgonyáért.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kimaxolt támogatások: 7537 milliárd forint a magyar vidék erősítésére

A Közös Agrárpolitika (KAP) első és második pilléres támogatásai, illetve a nemzeti társfinanszírozása révén 2027-ig 7537 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a mezőgazdaság és vidék fejlesztésére. Erről sajtótájékoztatón beszélt Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Jakab István, a Magosz elnöke.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.

Hamar árnyékot adó növények

Egy kert kialakításakor, vagy átalakításakor szükség van némi előrelátásra, térben és időben egyaránt. Mert eltelik néhány év, és a gyorsabban növő növények lassan elnyomják a lassabban fejlődőket, vagy beárnyékolják az alájuk kerülőket. Az ágyások besűrűsödnek. A kert képe folyamatosan alakul, amiben az egyensúlyt a kert gondozójának kell fenntartani.

Rendhagyó erdei iskolai év

Rendhagyó éven vannak túl a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. erdei iskolái. A koronavírus-járvány miatt a nyíregyházi Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola, a debreceni Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola, valamint az erdőgazdaság által üzemeltetett Hármashegyi Erdei Iskola egyaránt kevesebb gyereket fogadott, mint egy esztendővel korábban.

2021 a vasút európai éve, most először

Az EU 2021-et a vasút európai évének választotta, hogy ezzel is népszerűsítse a vonatozást, mint biztonságos és fenntartható közlekedési formát. A vasút nagyrészt villamosított, és ez az egyetlen olyan közlekedési mód, ami számottevően csökkentette a kibocsátásait 1990 óta. Emellett jelentős szerepet játszhat a fenntartható turizmusban is.

Segítségre szoruló kis- és középvállalkozások

A kis- és középvállalkozásokat súlyosan érintette a COVID-19 világjárvány okozta válság. Az Európai Parlament lazítana a velük szemben támasztott szigorú szabályokon. Az EU-ban működő mintegy 24 millió kis- és középvállalkozás (kkv) adja a gazdaság alapját. A 27 tagállamban a vállalkozások 99 százaléka a kkv, amelyek mintegy 100 millió embernek adnak munkát.

Más, mint a többi - újszerű mikulásvirág

Alig múltak el az ünnepek, a Dümmen Orange már a következő karácsonyra készül. A J’Adore nevű mikulásvirág-család növényei tökéletes formájukkal, kompakt növekedésükkel és a fellevelek mutatós színével hívják fel magukra a figyelmet.

A francia kormány is ösztönzi a közvetlen értékesítést

Mintegy 8000 mezőgazdasági, kertészeti termelő szerepel azon az online felületen, amelyet a helyi gazdák és főként a városlakó fogyasztók egymásra találása céljából indított a francia kormány. A Friss és helyi (Frais et local) nevű honlapon a termékek árusítóhelyeit is feltüntették, hogy mindenki megtalálja az otthonához legközelebbit.

Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek

Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában hétfőn.

Az Aldi 4-8 százalék között emelte a béreket idén

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az Aldi az áruházi és a logisztikai munkavállalói bérét, a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. hétfőn az MTI-vel.