Back to top

Rózsakert Bálint György emlékére

Bálint György, az ország kertészének kedvenc rózsáiból alakítottak ki emlékkertet a Károlyi kastélyban, Fehérvárcsurgón, amelyet a 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti napokon avattak fel.

A 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti napokon készült fotógalériánkat ide kattintva nézheti meg.

Károlyi Angelica, az emlékkert megálmodója és megvalósítója nagy tisztelője Bálint Györgynek, aki  éveken keresztül támogatta a dísznövény napok szellemiségét, és minden évben  ellátogatott a rendezvényre.

Az ország kertészének kedvencei a rózsák voltak, ezért ezzel állít emléket az idén elhunyt, ismert és elismert kertészmérnöknek.

Az emlékkerthez Nagy István, agrárminiszter is ellátogatott.

Köszönetet mondott a gyönyörű emléknek és a megható megemlékezésnek Récsey Antónia, Bálint György özvegye és elmondta, hogy külön öröm számára, hogy Márk Gergely nemesített rózsáival ültették be a kertet, hiszen jól ismerte a rózsanemesítőt, mert mint könyvszerkesztő ő szerkesztette az utolsó könyvét.

A kert kialakításához Godzsák Zoltánné, a Márk Rózsakert tulajdonosa adományozott 150 db bokorrózsát. Kertészetükben Márk Gergely, az ország egyetlen rózsanemesítőjének rózsáit termelik, ezek közül válogatták ki a rózsatöveket.

A nemesítő minden fajtát történelmi hírességekről, magyar városokról nevezett el, azért, hogy az emberek megismerjék és megszeressék a rózsákat és ezen keresztül megismerjék a magyar történelmet, mondta az adományozó.

A bokorrózsák közül különleges magas törzsű rózsák emelkednek ki, amelyek Tóth Attila, az Attila Garden tulajdonosának felajánlásai. A kert kialakítása Douglas Gillis kerttervező munkája.   

A gyönyörű, különleges nemes rózsák tavasztól kezdik virágaikat bontani, érdemes lesz akkor is megnézni őket.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új gazdálkodási környezet: támogatás, adózás, kockázatkezelés

Több ezer milliárd forintnyi uniós forrás, kedvezőbb adózási feltételek és csökkenő adminisztrációs terhek, valamint új kockázatkezelési rendszer is segíti a mezőgazdaság életét az elkövetkező években.

Alig indult el, de már most tudni: az idei Educatio kiállításra sokáig emlékezni fognak

Megnyitotta "kapuit" a 2021-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, mely rendhagyó, online formában várja a továbbtanulás előtt álló fiatalok tízezreit. A 21 éves múltra visszatekintő rendezvény három napja alatt ezúttal is minden terítékre kerül a témában.

Családfakészítéssel óvják meg a beltenyészettől a gigantikus dögszagú virágokat a botanikusok

A botanikus kertekben és magángyűjteményekben őrzött titánbuzogányok (Amorphophallus titanum) családfáinak elkészítésével akarják megóvni a botanikusok a dögszagot árasztó, gigantikus növényeket a beltenyészet káros genetikai következményeitől.

Harc a pozsgás ritkaságokért

A pozsgás növények már közel 15 éve divatosak, és minél kedveltebbek, annál többféle típust keresnek a vásárlók. Az érdeklődés várhatóan a közeljövőben sem csökken, a termesztők azonban egyre nehezebben találnak különleges, egyedi változatokat, mondta Bill Steen, a Fleurizon vezérigazgatója.

Szerencsehozó növények az élelmiszerüzletekben

A madársóska (Oxalis) egyike azoknak a fajoknak, amelyek értékesítési időszaka nagyon rövid. Noha néhány kereskedelmi egység már karácsony előtt elkezdi árulni a négylevelű szerencsehozó növényt, a kereslete zömmel a két ünnep közötti néhány napra korlátozódik. Wilhelm Baum düsseldorfi kertészete főként élelmiszerboltoknak és diszkontáruház-láncoknak szállít, 6-7-9 és 11 centiméteres cserepekben.

Kimaxolt támogatások: 7537 milliárd forint a magyar vidék erősítésére

A Közös Agrárpolitika (KAP) első és második pilléres támogatásai, illetve a nemzeti társfinanszírozása révén 2027-ig 7537 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a mezőgazdaság és vidék fejlesztésére. Erről sajtótájékoztatón beszélt Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Jakab István, a Magosz elnöke.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.

Hamar árnyékot adó növények

Egy kert kialakításakor, vagy átalakításakor szükség van némi előrelátásra, térben és időben egyaránt. Mert eltelik néhány év, és a gyorsabban növő növények lassan elnyomják a lassabban fejlődőket, vagy beárnyékolják az alájuk kerülőket. Az ágyások besűrűsödnek. A kert képe folyamatosan alakul, amiben az egyensúlyt a kert gondozójának kell fenntartani.

Más, mint a többi - újszerű mikulásvirág

Alig múltak el az ünnepek, a Dümmen Orange már a következő karácsonyra készül. A J’Adore nevű mikulásvirág-család növényei tökéletes formájukkal, kompakt növekedésükkel és a fellevelek mutatós színével hívják fel magukra a figyelmet.

A kertészkedők tovább élnek - egy kis növényalkímia...

A hosszú élet „ritka”, de sokan, sokszor kutatták a hosszú élet titkát. És ebben a növények gyakran szerepet kaptak, ami nem véletlen: sok közülük gyógyhatású, másrészt a táplálkozás milyensége nagyban befolyásolja az egészségi állapotot. A szanatóriumoknak általában nagy kertje van, a műtősök ruhája pedig zöld: mindnek köze van a növényekhez, és az egészséghez...