0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Koronavírus: Peking aggódik a fagyasztott élelmiszerek miatt

Noha a hivatalos adatok alapján Kína kifelé tart a koronavírus-járványból, nyugalomra nincs ok a távol-keleti országban: az elmúlt napokban ugyanis több alkalommal is kimutatták a vírust külföldről importált fagyasztott élelmiszerek csomagolásán.

Kína fővárosa, Peking felszólította az ország importcégeit, hogy tartózkodjanak a fagyasztott élelmiszerek koronavírus-járvánnyal erősen fertőzött országokból történő behozatalától. Történt ez azt követően, hogy a hatóságok szakemberei

több esetben is kimutatták a vírust külföldről behozott tenger gyümölcsei keverékek csomagolásán.

Peking Főpolgármesteri Hivatalának Kereskedelmi Irodája friss közleményében arra is kéri az érintett vállalkozásokat, hogy folyamatosan figyeljék a járványhelyzet alakulását, s ha szükséges, készítsenek alternatív importterveket. Emellett az is fontos, hogy tartsanak fenn egyfajta cégen belüli riadóláncot, hogy szükség esetén minél gyorsabban értesíthessék az érintett szerveket.

Az óvintézkedések részeként Kína legalább egy hétre felfüggesztette a tenger gyümölcseinek behozatalát Brazíliából, Indonéziából és Oroszországból is.

Forrás: reuters.com