Back to top

Huszárok és lovastúrázók közös platformon

Ezentúl intézményesen is segíti egymás munkáját a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség és a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság. Erről szóló megállapodást a hagyományőrző társaság éves közgyűlésén írta alá dr. Kedves Gyula, a társaság ügyvezető elnöke és Lóska János, a lovasturisztikai szövetség elnöke.

Lóska János és dr. Kedves Gyula
Fotó: Kiss Klára
A megállapodás értemében a hagyományőrző társaság - amelynek a magyar huszár hungarikummá nyilvánítása is köszönhető - részt vesz egyebek mellett a lovasturisztikai szövetség által létrehozott, jelenleg kiépítés alatt álló lovastúraútvonal-hálózat mentén kialakítandó hagyományőrző programok kialakításában.

Fotó: hba
Az 1998 óta működő lovasturisztikai szövetség 358 tagja között ma is szép számmal találhatók a lovas hagyományokat őrző lovasszolgáltatók, legyenek azok lovasíjászok, katonai vagy csikós hagyományőrzők.

A huszár- és lovashagyományőrző társaság közgyűlésén elhangzott, hogy a társaság tagjainak tudása kimagasló a lovashagyományok terén, magas átlagéletkoruk miatt azonban fiatalításra van szükség, hogy ez a tudás ne vesszen el.

Ennek érdekében az elmúlt két évben több lehetséges partnerrel folytatott előkészítő tárgyalásokat az elnökség, és míg több szervezettel elvetették az együttműködés lehetőségét, a lovas turisztikai szövetség és a hagyományőrző társaság céljai között számos kapcsolódási pontot találtak, így az együttműködés mindkét szervezet számára előnyös lehet. Az együttműködés részeként pedig a két szervezet kölcsönösen belép a másik tagjai közé.

Gyászlepelbe öltöztetett lovak a lovas díszegység előtt
Fotó: hba

A Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság a közgyűlés kötelező programja mellett a Nemzeti Lovas Díszegység és a Budapest Helyőrség Zenekar közreműködésével megemlékezett az idén nyáron, 92 éves korában elhunyt alapító elnökéről, dr. Pál János címzetes egyetemi docensről is. Ahogy társai fogalmaztak:

„iránymutatónk, barátunk, apánk, nagyapánk volt, aki megtestesítette a huszár fő erényeit: bátor, furfangos, könnyed és vidám természetű volt.”

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Túlzásba vitt a antibiotikumok - Milyen lesz a hús minősége a Brexit után?

A jelentések szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Kanada állattartó telepein ötször annyi antibiotikum használnak, mint az Egyesült Királyságban. Európában pedig tovább szigorítják az antibiotikumok használatát. Felmerül a britekben a kérdés, hogy milyen minőségi előírások fogkan vonatkozni az import hústermékekre a Brexit után és vajon fel tudják-e venni a versenyt az olcsóbb hússal.

Kérek egy feketét

Idén a fiatal lovak országos bajnokságán népes mezőny gyűlt össze, számos ígéretes fiatal lóval. Közülük kettőt emelnénk most ki, Barrosa Noirt, aki Técsy-Papp Gabriellával lett az ötéves lovak bajnoka, és Brillant Mokka Sahnét, aki Gálfi Antóniával nyerte meg a hatéves lovak bajnokságát.

Ezért hasznos a kutyaiskola

A kutya ösztönlény, ragadozó, természeténél fogva minden helyzetben a számára előnyösebb utat keresi, sőt akár profi manipulátorokká is tudnak válni – vallja Gerényi Nóra kutyatréner. Ezért is fontos a kutyák és a gazdáik számára egyaránt a képzés.

Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések

2020 a magyar agrárágazat szempontjából nem volt rossz év – dacára mindazon külső körülményeknek, amelyek az ágazatot sújtották. A pandémia hatásait enyhítő kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyebek mellett 140 ezer munkahelyet sikerült megőrizni az agráriumban és élelmiszergazdaságban. Erről Feldman Zsolt, államtitkár beszélt a Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Nagyteljesítményű traktort adott át az AGRI CS Magyarország Kft. Mezőhegyesen

Az AGRI CS Magyarország Kft. egy nagyteljesítményű CASE IH Quadtrac traktort adott át Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek 2020. november 12-én. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. egyik alaptevékenysége a szántóföldi növénytermesztés és azon belül is a búza, árpa, hibridkukorica vetőmagtermesztés.

Veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett az akhal-teke ősi lófajta

Új fajtával bővült a hazánkban tenyésztett, veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták köre. Az akhal-teke lófajtát már honfoglalás-kori őseink is ismerték és használták, mára azonban állománya jelentősen visszaszorult, mindössze 68 törzskönyvben nyilvántartott egyede él a lelkes tenyésztőknél.

Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.

Fiatal gazda - angus marhák, bio kömény és egy füstölgő puskacső

Le sem tagadhatná, hogy ízig-vérig a vidék gyermeke. Somogyország változatos természeti adottságait élvezi, amelyek sokszor bizony megpróbáltatások elé állítják e fiatal hölgyet. Na, nem mintha elmenekülne előlük, sőt keresi a kihívásokat. Első ránézésre is szembetűnik, nem mindennapos gazdával van dolgunk; és ezt csak tetézi kitartása, amit az élet különböző területein már többször bizonyított.

Döntéstámogató rendszerek az állattartásban

Manapság a nagy cégek leginkább az SAP vállalatirányítási rendszert használják a cég folyamatainak ellenőrzésre. Összességében világszerte 12 millió felhasználó alkalmaz SAP-rendszert, amely az ügyviteli megoldások területén kimagasló szám. Azonban a NAK TechLab programjában számos olyan startup „kerül elő”, amely előbb-utóbb akár komoly konkurenciája is lehet az SAP-nak.