0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Botrányba torkollott az esküvő a tanyán

Közel háromszázan gyűltek össze egy lagzin, ahol nemcsak a jó fogások, hanem a régi sérelmek is terítékre kerültek. A problémákat tetézte, hogy a vendéglátó tanyatulajdonos a járványügyi korlátozások ellenére hívta össze a násznépet, mely így nem várt vendégekkel is - jó néhány rendőrrel - bővült.

Az angliai Leeds városának rendőrségére érkezett egy bejelentés, miszerint egy a település külterületén fekvő tanyán jókora tömeg verődött – a szó szoros értelmében is – össze. A rend éber őrei csakhamar a helyszínen termettek, ahol egy jókora sátor állt, melyben egy legalább 300 főből álló násznép s az ifjú pár készült mulatni, ám még mielőtt a buli igazán beindult volna, dulakodás tört ki a tömegben. Ezt látva a rendőrök erősítést kértek, és igyekeztek mielőbb lezárni a helyszínt, ahová még ekkor is számos vendég érkezett.

A problémát persze nemcsak a hangos zene, valamint a hőzöngő rokonok és barátok jelentették, sokkal inkább az, hogy a városban néhány nappal ezt megelőzően szigorú járványügyi korlátozásokat rendeltek el.

Az esküvőt például csak 30 fő alatt tarthatta volna meg a tanya 49 éves tulajdonosa, akit felelőtlensége miatt 10 ezer fontra, azaz mintegy 4 millió forintra büntettek. A rendőrök igyekeztek minél többeket felelősségre vonni, a násznép nagy része azonban angolosan távozott.

„Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy ezek az emberek ilyen szinten semmibe vették a koronavírus-járvány terjedése miatt életbe léptetett korlátozásokat. A jövőben is a lehető leghatározottabban lépünk fel azok ellen, akik veszélyeztetik mások egészségét” – nyilatkozta az eset után Damien Miller, helyi rendőrparancsnok.

Forrás: thetelegraphandargus.co.uk