Back to top

Sütött a nap, fújt a szél – meg is látszik az eredménye

Az agrarheute.com cikke szerint az idei első három negyedévben Németország áramellátásának 48 százalékát megújuló forrásból, nagyrészt szél- és napenergiából fedezték. Ez összességében öt, napenergia esetében pedig egyenesen tizenhárom százalékkal több, mint tavaly ilyenkor – igaz, hogy a vírushelyzet miatt a teljes áramfelhasználás is kevesebb volt.

Fotó: Pixabay
Az agrarheute.com portál két erre szakosodott intézmény, a baden-württembergi napenergia- és hidrogénkutató központ, valamint az országos energia- és vízgazdálkodási szövetség előzetes adatai alapján közölte a németországi megújulóenergia-használattal kapcsolatos számokat.

Eszerint az országszerte felhasznált összes áram közel fele, 48%-a származott valamilyen megújuló forrásból, vagyis szél-, víz- és napenergiából, valamint biomasszából. Igaz, hozzáteszik, hogy a figyelemre méltó növekedés felerészben annak köszönhető, hogy a teljes „torta” – ami feloszlik megújulóra és nem megújulóra – mérete csökkent az első három negyedévben, mivel

a kijárási korlátozások idején 5%-kal kevesebb áramot fogyasztott az ország.

A növekedés másik oka pedig az ügy szempontjából kedvező időjárás volt: a szeles első negyedévben például lényegesen több energiát termeltek a szélkerekek, a napsütéses nyarat kihasználva pedig napenergiából lehetett 13%-kal többet termelni, mint egy évvel korábban.

Akárhogy is, a baden-württembergi napenergia- és hidrogénkutató központ szakértője, Kerstin Andreae úgy kommentálta a számokat, hogy

„a 2030-ra kitűzött 65%-os részarányig még sok hiányzik”,

véleménye szerint ambiciózusabb szabályozásra van tehát szükség. Az alapok megvannak, csak finomítani kell a szabályozáson, fogalmazott.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hány embert etet ma egy német gazda?

Egy statisztikán és a technika fejlődésén keresztül pontosan nyomon követhető a mezőgazdaság forradalma, és kiderül, hogy ma hány embert képes ellátni élelemmel egyetlen német gazda. A német Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezési Ügynökség tanulmánya szerint 1950-ben egy német gazda 10 embert tudott ellátni élelemmel, ma pedig 140-et.

Madárodúk az arborétumban

A NYÍRERDŐ Zrt. is részt vesz a 2021-es "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás országos madárodú kihelyezési programjában. Ennek részeként a Debreceni Erdészet által fenntartott Erdőspusztai Tájháznál, az Arborétum területén raktak ki madárodúkat és etetőket. Ebben a Debrecen-Bánki Református Általános Iskola 2. osztályos tanulói is segítettek.

Ön használna szennyvízből és konyhai hulladékból nyert műtrágyát?

Ezt a kérdést teszi most fel a németországi gazdálkodóknak egy kutatócsoport, ugyanis már régebb óta foglalkoznak a téma megvalósíthatóságán, és most jutottak abba a szakaszba, hogy felmérjék, milyen lenne a termék fogadtatása.

Az energiatakarékosság titka a megfelelő időzítés

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói a Max Planck Állatviselkedéstani Intézet, a Konstanzi Egyetem és a Pekingi Egyetem tudósaival együttműködve, robothalak segítségével vizsgálták a rajban úszó halak mozgását. Kutatásuk eredményei bizonyították azt a korábbi feltevést, hogy a halak energiát spórolnak a rajban úszással.

Miért kevesebb az asztmás a parasztgyerekek között?

Tudományosan is alátámasztották, hogy a gazdálkodó családban, farmon felnövő gyerekek között kevesebb az asztmás, mint kortársaik körében, számolt be róla az agrarheute.com.

Az Európai Bizottság 280 millió euró uniós finanszírozást hagyott jóvá környezetvédelmi kezdeményezésekre

Az Európai Bizottság 280 millió eurót (mintegy 101 milliárd forint) meghaladó beruházási csomagot hagyott jóvá több mint 120 új, környezet- és természetvédelmi kezdeményezés, valamint éghajlat-politikai intézkedések finanszírozására, a támogatottak között egy magyar kezdeményezés is szerepel, amely az éghajlatváltozás okozta sérülékenység csökkentését célozza - közölte az uniós bizottság hétfőn.

Frans Timmermans felelőtlen hozzáállásával az európai gazdák támogatásait veszélyezteti

Az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke az elmúlt napokban külföldi sajtóorgánumoknak tett nyilatkozataiban az uniós Közös Agrárpolitikára vonatkozó bizottsági javaslatok visszavonásával fenyegetőzött, ha nem valósulnak meg az általa vizionált, a gazdák számára teljesíthetetlen zöld célok.

Az öntözés és a vízügyi szabályozás lehetőségei

Az idei esztendő tavasza volt az egyik legszárazabb évszak az utóbbi 120 évben. Április 1–29. között országos átlagban csupán 8,8 milliméter csapadék hullott, ami az ilyenkor szokásos átlag­érték 20 százalékát is alig éri el.

Futurisztikus almatermesztés: újítások versenye a digitális Interpoma kiállításon

A november 19-20-án sorra kerülő digitális Interpoma kiállításaon, az Interpoma Connects-en startupok versenyét is megrendezik, hogy kiválasszák az almatermesztés,- tárolás, -kereskedelem, -feldolgozás legelőremutatóbb újításait. November 20-án délután 4-6-ig mutatkozik be a sok jelentkezőből kiválasztott 13 startup az online zsűri előtt. A nyertes ingyen vehet részt a következő Interpómán.

Hódok okoznak áramkimaradásokat Zalában

Eurázsiai - más néven európai vagy közönséges - hódok okoztak az elmúlt időszakban többször is áramkimaradást a Zala megyei Szentpéterfölde térségében, ezért több példányt is be kellett fogni a túlszaporodott rágcsálókból - olvasható a zaol.hu oldalon.