Back to top

Nemzedékeken átívelő gazdálkodás - Erdély

A Csíkszeredától alig 15 kilométerre levő, az 1960-as közigazgatási reformig különálló községként létező Csíkbánkfalván a mai napig őrzik az ősi székely szervezeti formát, a közbirtokosságot. A jelenleg Csíkszentgyörgy községközponthoz tartozó falu tízes rendszerben tömörül, annyira, hogy a földeket is ez alapján művelik.

Alighogy 2000-ben megjelent a teljes földtulajdonjogot visszaszolgáltató 10. földtörvény (a korábbi, 1991/18-as törvény csak 10 hektárig szolgáltatta vissza a területeket), a csíkbánkfalvi gazdák visszaigényelték a közbirtokosság ingatlanjait, amiket korábban államosítottak.

Az ügyvitellel Sándor Zoltánt bízták meg, akinek családja a kollektivizálás előtt igen jól gazdálkodott, annyira, hogy vagyonukat államosították, és a kommunista évtizedek alatt kulákként megbélyegezve kellett élniük. A közbirtokosságot megalakulásától a mai napig id. Sándor Zoltán vezeti. A családnak sikerült visszaszereznie saját birtokát is, amelyen jelenleg is eredményesen gazdálkodnak.

Csíkbánkfalván őrzik az ősi tizedet

A közbirtokosság elnöke lapunknak elmondta, hogy amikor 2000-ben megjelent a teljes visszaszolgáltatásra vonatkozó törvény, a falu több egykori gazdájának ösztönzésére kezdeményezték az ősi közbirtokosság újjáalakítását. A vagyoni restitúciót igazolni tudták, mert előkeresték az archívumokból a Mária Terézia korából származó dokumentumokat, amikor név szerint szétosztották az arányosító szorzóval kiszámított uradalmi birtokot. (Az Apor bárók voltak a környék nagybirtokosai. A szerk.) Ezekben szerepelt a családok erdő- és földterülethez való joga.

Id. Sándor Zoltán: a közbirtokosság működtetésének lényege, hogy a közösség önállóan kitermeli azokat az anyagi javakat, amelyekkel fenntartja önmagát
A közbirtokosságok tulajdonképpen 1948-ig működtek, nem sokkal utána kollektivizálták a földterületeket. Bár Székelyföld földrajzi adottságai miatt a kollektív gazdálkodás nem sok eredményt hozott, a rendszert mégis létre kellett hozni.

Az egykori erdők állami erdőkerületek gondozásába kerültek, a rendszerváltás után pedig, 1989-től 2000-ig a Romsilva Rt. állami erdészet kezelte őket.

Mivel Csíkbánkfalván sikerült a mai napig megőrizni és fenntartani a tízes felosztást, nem volt nehéz beazonosítani az egykori közbirtokosság területeit. A 2000/10-es törvény előírta ugyan a teljes visszaszolgáltatást, de a közbirtokosság egykori tagjainak örökösei név szerint kellett hogy igazolják a tulajdonjogukat. Ez azt jelentette, hogy mindenkit személyesen meg kellett keresni és megkérni, hogy külön-külön igényelje vissza az ősi jussot. Ez hosszú időt vett igénybe, hiszen időközben többen elköltöztek a faluból. Mégis sikerült, és 2002-ben megalakulhatott a csíkbánkfalvi Bánk bán közbirtokosság, ami mintegy 4 ezer hektár erdővel és
670 hektár legelővel rendelkezik.

Sándor Zoltán szerint a három faluból (Csikbánkfalva Csikszentgyörgy, Csíkmenaság) álló községnek 24 ezer hektár a területe, amiből a három közbirtokosság (mindegyik faluban létezett közbirtokosság, és mindegyikben hasonló módon visszaigényelték az ingatlanokat. A szerk.) összesen 10 ezer hektár erdővel gazdálkodik, a fennmaradó terület pedig szántóföld, legelő és kaszáló.

A törvény szerint újraalakíthatták az egykori adminisztrációs struktúrát is, ami szerint a közbirtokosság vagyonával a közgyűlés rendelkezik, időközben pedig öttagú vezetőtanács igazgatja, amely romániai jogi személyiséggel rendelkező kereskedelmi társaságként működteti a gazdaságot.

A közbirtokosságoknak egykor nemcsak erdője és legelője volt, hanem középületeket is felhúzhattak a vagyonukból. Ezeket a kommunizmusban államosították, 1989 után pedig az önkormányzatok tulajdonába kerültek, és azóta is birtokolják őket.

Közösségfenntartó gazdasági erő

– A nulláról indultunk, hiszen egykor mindent államosítottak. Vissza lehetett kérni ingatlanokat is. Községünk három faluból áll, amelyek korábban különálló közigazgatási egységek voltak, de 1960-ban az ingatanokkal, középületekkel együtt Csíkszentgyörgyhöz csatolták a településeket. Így minden a községközpont tulajdona lett. 1989 után a csíkszentgyörgyi polgármesteri hivataltól kellett visszaigényelni az épületeket. Nem volt könnyű visszakapni őket, a polgármesteri hivatal nem szívesen mondott le a tulajdonjogról. Mivel az újjáalakulást követően a romániai erdészeti törvények alapján működtethették az erdőgazdaságot, az alcsíki közbirtokosságok összeálltak, és harminckét közbirtokosság, valamint több önkormányzat erdőrészeivel létrehozták a Csíki Magán­erdészetet, amely jelenleg több mint 50 ezer hektár erdővel gazdálkodik. Az üzemeltetésből származó vagyonból sikerült a csíkbánkfalvi közbirtokosságnak székházat vásárolnia. Négyéves pereskedést követően a csíkszentgyörgyi önkormányzat is visszaszolgáltatta az egykori ingatlant, amely a falu (Csíkbánkfalva) közepén álló hajdani községházából, az ugyanazon a telken levő (összefüggő épület) kultúrházból és a mögötti levő telken épült istállókból áll.

A közbirtokosság működtetésének lényege, hogy a közösség önállóan, közös döntés alapján kitermeli azokat az anyagi javakat, amelyekkel fenntartja önmagát – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Sándor Zoltán.

Évszázados hagyományt követve minden évben úgy döntött a közbirtokosság közgyűlése, hogy a nyereség nagy részét a közvagyon megóvására fordítja és a közösség szükségleteinek megfelelően fekteti be. Prioritásként kezelték tehát a visszakapott épület felújítását, helyiségeiben pedig a falut kiszolgáló családorvosi rendelőt, gyógyszertárat, fogászatot rendezték be, és itt kapott helyet az állatorvos és családorvos szolgálati lakása is.

Rendbe hozták az egyik bikaistállót is, ahol az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelő tejbegyűjtő központot hoztak létre a falu gazdáinak.

A közbirtokosság kultúrháza

Viharkárok

A nyilvános adatok szerint 2017-ben 1,976 millió lej volt a közbirtokosság bevétele. Az üzemterv alapján a hozzájuk tartozó erdőterületekből 8-10 ezer köbméter fát termelhetnek ki évente. Ezt köbméterenként kb. 150 lejért tudják értékesíteni. (A törvény előírja, hogy az árat minden évben versenytárgyaláson állapítsák meg. A szerk.)

Nemcsak a közbirtokosság által igazgatott erdőkben okoztak jelentős kárt az idén a viharok, és bár a széldöntötte fák kitermelése már zajlik, a nagy mennyiség miatt csökkent az értékesítési ár.

Emiatt idén nem számítanak nagyobb jövedelemre, és azt tervezik, hogy a tulajdonosok részesedésének törlesztése után fennmaradó jövedelmet a károsodott területek erdősítésre fordítják. Id. Sándor Zoltán hozzáfűzte, hogy több mint egy évtizedes tárgyalással sikerült elérniük, hogy a birtokukban levő, de a korábbi Romsilva Rt. által fenntartott erdészházakat megvásárolják – a törvények elővásárlási jogot biztosítanak a földterület tulajdonosának –, és így öt épületet megvehettek (erdőkerületi székház, erdészlak, vadászház).

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu 
honlap tájékoztat.

Néhányat már felújítottak és turisztikai céllal bérbe adtak, és lehetőségeiknek megfelelően a többit is korszerűsítik. A koronavírus és a fatúlkínálat negatívan érintette a gazdasági mérleget, ezért most visszafogottabban költekeznek, mondta a közbirtokosság elnöke, és elsősorban a visszaszerzett ingatlanok (istállók) felújítására szeretnék fordítani a jövedelmüket, hiszen ezáltal erősíthetik mind a falubeliek, mind a közbirtokosság tagjainak gazdasági hátterét.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/40 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések

2020 a magyar agrárágazat szempontjából nem volt rossz év – dacára mindazon külső körülményeknek, amelyek az ágazatot sújtották. A pandémia hatásait enyhítő kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyebek mellett 140 ezer munkahelyet sikerült megőrizni az agráriumban és élelmiszergazdaságban. Erről Feldman Zsolt, államtitkár beszélt a Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Elstartolt a téli szezonális ellenőrzés

Téli szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést rendelt el december elsejétől Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az akció célja, hogy a hatóság biztosítsa az ünnepeket megelőző időszakban is biztonságos élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira, majd az otthonokba – fogalmazott Erdős Norbert.

Veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett az akhal-teke ősi lófajta

Új fajtával bővült a hazánkban tenyésztett, veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták köre. Az akhal-teke lófajtát már honfoglalás-kori őseink is ismerték és használták, mára azonban állománya jelentősen visszaszorult, mindössze 68 törzskönyvben nyilvántartott egyede él a lelkes tenyésztőknél.

Új lendületet kap a magyar agrárium

Megjelent a Magyar Közlönyben a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett jogszabály révén 2021 januárjától kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások.

Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.

Fiatal gazda - angus marhák, bio kömény és egy füstölgő puskacső

Le sem tagadhatná, hogy ízig-vérig a vidék gyermeke. Somogyország változatos természeti adottságait élvezi, amelyek sokszor bizony megpróbáltatások elé állítják e fiatal hölgyet. Na, nem mintha elmenekülne előlük, sőt keresi a kihívásokat. Első ránézésre is szembetűnik, nem mindennapos gazdával van dolgunk; és ezt csak tetézi kitartása, amit az élet különböző területein már többször bizonyított.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Az eredetvédett, sós túró története

A Görgény völgyét sajátos földrajzi adottságai, gazdag növény- és állatvilága miatt évszázadok óta Erdély különös zónájaként tartják számon. A hasonló nevű havasok lábánál és az ugyanezt a nevet viselő patak mentén emberemlékezet óta fakitermeléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

Kihívásokkal teli, de sikeres évet zárt a szántóföldi növénytermesztés

Az idei év kihívásai ellenére a szántóföldi növénytermesztés eredményei kifejezetten kedvezően alakultak, az 2020-as kukoricahozammal egy történelmi rekordunk is megdőlt - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárra a Betakarítási Koordinációs Bizottság 2020. november 27-i ülését követően.