0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Amit a sörről tudni érdemes

Országszerte huszonhat kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat a Nyitott Főzdék Napján október 10-én üzembejárásokkal, sörkóstolókkal, előadásokkal és egyéb programokkal. Tokajban és Etyeken sör és bor összekóstolással, Budapesten ízhiba- és Oktoberfest sör bemutatóval, Győrújbaráton komlótermesztésről szóló előadásokkal várják a vendégeket az első Nyitott Főzdék Napján.

Az első alkalommal meghirdetett eseménysorozat célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, illetve felhelyezzék azokat a saját gasztronómiai térképükre, így rendszeres látogatókká, vásárlókká válva támogassák a magyar sörkultúra fejlődését – közölte a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek.

Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek! Ezen a napon ott kóstolhatod meg a magyar söröket, ahol azok készülnek!

A nyitva tartó kisüzemek vállalták, hogy bemutatják a vendégeknek a sörkészítés folyamatát, és a sörkóstolók mellett vásárlási lehetőséget, illetve színvonalas gasztronómiai programokat biztosítanak.

Knap Gábor, a Beerporn.hu sörmagazin főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője elmondta: a program elsődleges célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, illetve felhelyezzék azokat a saját gasztronómiai térképükre, így rendszeres látogatókká, vásárlókká válva támogassák a magyar sörkultúra fejlődését.

A Nyitott Főzdék Napján bemutatkozik egyebek mellett a Vas megyei Csempeszkopácson, mindössze néhány hete megnyílt Krenner Brewery, ahol a frissen készített sörök és főzdebemutató mellett szabadtéri sportokkal várják a látogatókat.

Győrújbaráton, a Vaskakas Sörfőzdénél a magyar komlótermesztésről hallhatnak a vendégek, illetve megtudhatják, hogyan kell elkezdeni otthon sört készíteni.

A Nógrád megyei Rétságon működő Fűtőház Sörfőzde az aranyérmes sörök mellett helyi sajtokkal és a Rackavölgy családi gazdaság termékeivel készül, de ismerkedhetnek a helyi ízekkel egyebek mellett a dombóvári Kissler Sörfőzde és a mecseknádasdi Karl Microbrewery vendégei is.

Budapesten sörkóstoló tréning és ízhiba bemutató lesz a Fehér Nyúl Sörfőzdénél, a First Craft Beer megmutatja saját, Oktoberfest sörét, Csepelen pedig ajándék sörrel és alkoholmentes fickósör kóstolóval is várják a Rizmajer Sörfőzdébe látogatókat.

A borvidékeken működő sörfőzdék közül többen is borászatokkal működnek együtt a rendezvény alkalmából.

Tokajban a BAZ Beer sörfőzde vendége lesz a Paulay Borház, a Hétszőlő Szőlőbirtok boraiból pedig kóstolót is kaphatnak az érdeklődők.

Etyeken az Etyeki Sörmanufaktúránál a smokerben készülő ételek mellé nem csak a főzde rozé musttal készülő sörét, hanem az Etyeki Kúria rozé borát is választhatják a látogatók.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu