Back to top

Hamarosan lejár a méhcsaládszám változás bejelentésének határideje

A Nébih felhívja a méhészek figyelmét, hogy 2020. november 15-ig kell a méhcsaládszámban bekövetkezett változást a Tenyészet Információs Rendszeren (TIR) keresztül bejelenteniük. A határidő azon méhészeket érinti, akik 2020-ban kifizetési kérelmet nyújtottak be a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban meghirdetett támogatásokra.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Programban az egyes támogatások igénybevételének feltétele, hogy a méhész, a méhek állandó tartási helyével és a tartott méhcsaládok számával együtt a TIR-ben szerepeljen. Jelenleg a Nébih nyilvántartásában mintegy 27 ezer méhtartó csaknem 1,5 millió méhcsaládja szerepel.

A méhészek feladata, hogy a családszámban bekövetkezett változást a rendszeren keresztül bejelentsék.

Rendkívül fontos, hogy mind a TIR-ben, mind a kifizetési kérelemben az adott végrehajtási időszakban elvégzett őszi méhegészségügyi vizsgálat során feljegyzett méhcsaládszámok szerepeljenek. 

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2020/2021-es végrehajtási időszakban – amely 2020. augusztus 1-jétől 2021. július 31-éig tart –, a 2020. évi őszi méhegészségügyi vizsgálat során megállapított, a TIR rendeletben* foglaltak szerint nyilvántartásba vett és a kifizetési kérelem benyújtása napján is a méhész tulajdonában lévő méhcsaládok után igényelhető támogatás. A méhcsaládszámban bekövetkezett változásokat a méhészek 2020. november 15-ig rögzíthetik a TIR-ben. 

A Nébih a bejelentett és nyilvántartott adatokat a kifizetési kérelmek ellenőrzése céljából, illetve a támogatható méhcsaládok számának igazolása végett átadja a Magyar Államkincstárnak. A MÁK csak a november 15-éig a Nébih-hez vagy a megyei ENAR Ügyfélszolgálatokhoz beküldött és hibátlanul rögzített változás bejelentéseket fogadja el.

Fontos, hogy esetleges hibás adatközlés esetén a hibát a kiküldött hibalevél haladéktalan visszaküldésével javítsák, mert hibajavítás esetén is csak a november 15-ig postára adott bizonylatokat tudják figyelembe venni.

A méhészek a méhcsaládszámban bekövetkezett változást a Nébih honlapján közétett 2153-as „Tartási hely és tartás módosító lap” kitöltésével és benyújtásával tehetik meg. Az ügyintézés megkönnyítése végett, ha a méhész kizárólag a méhcsaládszámban bekövetkezett változást jelenti be a bizonylaton, nincs szükség a hatósági állatorvos aláírására.

A nyomtatvány kitöltésnél figyeljenek arra, hogy meglévő tenyészet esetén a méhcsaládszám mellett a méh tartás kezdetére vonatkozó dátumot ne módosítsák, tekintve, hogy támogatás kizárólag azon méhészeknek jár, akik 2020. szeptember 30. előtt már regisztrált méhtartók voltak.

Hivatkozott jogszabály:

*A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet, amely részletesen a http://njt.hu/ oldalon olvasható.

A nyomtatvány benyújtható elektronikus úton a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül, postai úton, személyesen a megyei kormányhivatalok ENAR Ügyfélszolgálatain, illetve a Nébih Ügyfélszolgálatán.

A méhészek a bizonylat kitöltéséhez segítséget kaphatnak a Nébih Ügyfélszolgálatán:

- Postázási cím: Nébih-ENAR, 1537 Budapest, Pf. 397.

- Központi telefonszám: 06-1-336-9050

- E-mail: enarufsz@nebih.gov.hu.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Keresd a pávát és az aranyszarvast!

A Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet azzal a céllal hívták életre, hogy a komoly élelmiszerminősítési eljárásokon átesett, laboratóriumban és fogyasztói úgynevezett érzékszervi teszteken is kiválóan szereplő élelmiszereket egy pillantással megtaláljunk az üzletek polcain. A bevezetéséről az OMÉK idején tartottak tájékoztatót.

Kezdődik az ültetési anyagok kitermelése

Közeledik a faiskolai kitermelési szezon, hamarosan megjelenik a lerakatokban, árusító helyeken a gyümölcs- és szőlőoltványok és más ültetési anyagok széles választéka. A szabadgyökerű fás ültetési anyagok szaporító iskolai kitermelése a gyümölcsfajoknál október 10-e, a szőlőnél október 20-a előtt nem kezdődhet meg.

Versenyhelyzetben a hazai kézműves sörök

Közel egy évtizedes küzdelem után nagyobb piaci jelenlétet kaphatnak a kisüzemi, családi sörfőzdék. Az Országgyűlés megszavazta a kereskedelmi törvény módosítását, ezzel megszüntetve a három nagy hazai sörgyártók piackorlátozó és versenytorzító gyakorlatát: a csapolt sörök húsz százalékának kisüzemi sörnek kell lennie azokon a vendéglátóhelyeken, amelyek szerződésben állnak a nagy gyárakkal.

Kezdő méhesről-méhesre - Kapcsolatok, szakmai interakció

Ribai Róberttel egy méhészeti közösségi oldalon ismerkedtem meg, adminisztrátorként felhívta a figyelmemet egy hibára, amit vétettem. Az ezt követő beszélgetésből pedig kiderült, hogy számos méhészeti kérdésben hasonlóan gondolkodunk.

Közösségi oldalon árulta a lejárt energiaitalt

Egy Nógrád megyei magánszemélynél tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, aki gyanúsan olcsón hirdetett energiaitalokat az egyik közösségi oldalon. Az ellenőrzés eredményeképp több mint 11,5 tonna, egy éve lejárt minőségmegőrzési idejű energiaitalt vontak ki a forgalomból a szakemberek.

Mézbor házilag

Az erjesztett italok elkészítésének vannak buktatói. Ám ez a mézbor viszonylag könnyen, házi eszközökkel is elkészíthető. Az alábbiakban egy egyszerű receptet és módszert adunk közre.

Komposztünnep 2021 - Oktatási intézmények és civil közösségek számára hirdet pályázatot a Humusz Szövetség és a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, a Maradék nélkül, idén társszervezőként csatlakozik a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség – pályázattal egybekötött – Komposztünnep című felhívásához. A pályázatra a komposztálás témájához illeszkedő tevékenységgel jelentkezhetnek oktatási intézmények és civil közösségek.

Újabb veszélyes csaló garázdálkodott a tűzifapiacon

Ismét állampolgári bejelentés alapján szűrte ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt a hamis tűzifaárust, aki a tűzifa árát előre elkérte, majd nyomtalanul igyekezett eltűnni. A hatóság és a lakosság eredményes együttműködésének köszönhetően ez a csaló már biztosan lebukott. Adatait az újabb visszaélések elkerülése és a vásárlók biztonsága érdekében közzétesszük.

Állatvédelmi kódex - Közös állásponton a civilek és a szakma

Az állatok világnapján írta alá a 15 alapító szervezet az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére született állatvédelmi kódexet, amiben közös megegyezésre jutottak a szakmai szervezetek és a civil állatvédők. Az állatvédelem éve lett az idei, miután megalakult az egyetemen az Állatvédelmi Központ, illetve miniszteri biztos felügyeli a területet.

A magyar állatvédelmi jogszabályok részletesek és korszerűek

A magyar állatvédelmi jogszabályi környezet "minden rétegre kiterjed és elég korszerű", az Európai Unió világszinten az élen jár ezen a területen - mondta Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon a Hungexpo területén hétfőn.