Back to top

Kuvaszokkal védik jószágaikat a nagyragadozókkal szemben

Az utóbbi évek tendenciái azt mutatják, kezdenek visszatérni hazánk területeire a korábban eltűnt nagyragadozók – a medvék, farkasok és hiúzok. Noha e fajok a legritkább esetben támadnak emberre, a haszonállatok elejtésével károkat tudnak okozni a gazdáknak. Éppen ezért kulcsfontosságúak az esetleges támadásokra való felkészülést segítő kezdeményezések, melyek kiváló példája a Kuvasz-Őr Program.

Alig több mint egy órányi autózást követően jutottunk el a programot bemutató sajtókirándulás első állomására, a festői szépségű nógrádi dombok ölelésében fekvő Bér községbe, ahol Bak Attila és családja látott vendégül bennünket. Mint megtudtuk tőle, tősgyökeres debreceniként, mondhatni álmaikat követve költöztek a faluba alig egy esztendeje. „Noha párom és jómagam pedagógusok vagyunk, régi vágyunk volt, hogy egyszer önellátó gazdálkodásba vágjunk, s bár még csak az út elején vagyunk, idővel ebből szeretnénk megélni” – árulta el.

A család szívéhez leginkább az állattartás áll közel, ami a portát bejárva hamar egyértelművé vált számunkra: a telek egy elkerített részén belül körülbelül egy tucatnyi kecske, illetve birka időzött, akiket három kuvasz tartott szemmel, nem messze tőlük pedig tacskók csaholtak izgatottan. A program résztevőinek körében azonban vitathatatlanul a kutyakölykök örvendtek a legnagyobb népszerűségnek.

MMG - Kuvaszokkal védik jószágaikat a nagyragadozókkal szemben

 

Vissza az eredeti munkakörbe

Kiderült, a kutyák vendéglátónk fia, a 16 éves ifjabb Bak Attila szenvedélyének nyomán kezdtek sokasodni a ház körül. „Három éve vásároltam az első törpetacskómat, s szerettem volna mellé egy olyan kutyát is, aki ha szükséges, meg tudja őt védeni. Magyar fajtákban gondolkodtunk, és végül a kuvasz mellett döntöttünk. Nem sokkal azután, hogy megérkezett az új családtagunk, elkezdtünk kiállításokra járni vele, melyeken számos fajtagyőztesi címet sikerült elnyernünk, ezért elhatároztuk, hogy befedeztetjük őt. Idővel két új kutyát is szereztünk melléjük, hogy még nagyobb biztonsággal tudják őrizni nemcsak a szintén bővülő tacskóállományunkat, hanem a jószágainkat, és persze minket is” – mesélte.

Elmondta azt is, hogy bár a kuvaszok a honfoglalás óta jelen vannak a Kárpát-medencében, a pásztorkutyaként hasznosított fajtát a két világháborúban csaknem teljesen kiirtották. Éppen ezért tartja örvendetesnek, hogy a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület – melynek édesapjával ő maga is tagja – munkája nyomán évről évre növekszik a hazai állomány. Emellett rendkívül fontosnak tartja azt is, hogy

egyre több kuvasz kerül vissza eredeti munkakörnyezetébe, hogy hűséges pásztorkutyaként szolgálhassa gazdáját a hazánkban egyre gyakrabban felbukkanó nagyragadozók és kóbor kutyák esetleges támadásaival szemben.

Ebben játszik kulcsszerepet a nap legfőbb apropóját adó Kuvasz-Őr Program elnevezésű kezdeményezés, melyet alapítója és vezetője, a vadgazdamérnök és kuvasztenyésztő Szép Ábrahám indított útjára 2016-ban. Lapunk kérdésére elmondta, ekkoriban több, nagyragadozókhoz köthető károkozás is felütötte fejét Magyarországon, s tekintve, hogy e téren nincs kompenzációs rendszer, úgy döntött, saját kuvaszait nyájak mellé kihelyezve igyekszik segítséget nyújtani a gazdálkodóknak.

Az ezt követő években a főképp Észak-Magyarországot felölelő programja révén 14 helyszínre összesen 26 kuvaszkölyök került ki. A szakember hangsúlyozta, hogy a kutyák három hónapos korukig – a bevésődési időszakban – kerülnek ki a nyájakhoz, hiszen oda kell szokniuk az őrzendő állatokhoz, s azokat családtagnak kell tekinteniük. Hozzátette: az időközben alapítvánnyá nőtt kezdeményezést a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület is támogatja, sőt tenyésztési programjának részeként tekint rá, ezért a kiskutyák az általuk javasolt tenyésztők útján kerülnek a leendő gazdikhoz.

Biztonságérzetet adnak

Így történt ez a pálosvörösmarti Kovács Gábor gazdálkodó és felesége, Molnár Edit esetében is; ők a Béren tett látogatásunkkor, a Bak családtól kaptak kuvaszkölyköt. A kecskéket tartó házaspár jó ideje kacérkodott a kutyatartás gondolatával, mígnem aztán kiderült – úgy három hónappal ezelőtt –, hogy a tanyájuktól nem messze medve járt. „Nagyon megijedtem. Egy hétig ki sem mertem tenni a lábam a házból, nemhogy a kecskéket kivinni a legelőkre, pláne, hogy szívesen időznek olyan bokros, nehezen belátható helyeken, ahol számítani lehetett a medve felbukkanására.

Körülbelül egy évvel ezelőtt olvastam a Kuvasz-Őr Programról, s ekkor már nem volt kérdéses, hogy felvegyük-e a kapcsolatot velük” – magyarázta Edit, aki olyan kiskutyára vágyott, akiből idővel igazi őrző-védő családtagot tudnak nevelni. Mint mondta, Szép Ábrahám meglátogatta őket, hogy lássa, alkalmasak-e a kutyatartásra, illetve azt is megállapította, hogy a terület nagysága miatt érdemes lenne két kuvaszt tartaniuk. Sokáig nem kellett győzködni őket, így tavasszal érkezik hozzájuk a második kölyök – a szuka Aga mellé egy kis kan.

A házaspár számára kiváló példával szolgált Fazekas Róbert gazdálkodó és két kutyája, akiket a Bértől északkeletre fekvő Bátonyterenyén látogattunk meg. Az itt található gazdaság 21 hektáron fekszik, s a terület több, egyenként 4-5 hektáros legelőkertre van osztva, melyek a környező dombok tetejéig, az ott kezdődő erdő széléig húzódnak. Róberttel beszélgetve megtudtuk, hét évig húsmarhákkal foglalkozott, két évvel ezelőtt azonban juhtartásra váltott.

Mivel a gazdálkodás mellett főállással is van, szeretett volna olyan kutyát, melynek birtokában éjjel-nappal biztonságban tudhatja a nyáját. Így került annak idején kapcsolatba a Kuvasz-Őr Programmal, melyen keresztül két kutyát – egy testvérpárt – kapott.

„A lassan két éves kutyáim két hónaposan kerültek a nyáj mellé, és gyorsan összeszoktak az állatokkal, de nemcsak velük, hanem a három gyermekemmel is nagyon jól elvannak.

Kicsit tartottam a fajtától, de a kutyák igencsak jámbornak bizonyultak: például azt is hagyják, ha az anyabirka odébb löki őket. Éppen ezért nem kizárt, hogy a tenyészszemlét követően befedeztetem valamelyiküket, hogy bővíthessem a létszámot” – magyarázta a gazda, akinek gazdasága közvetlen környezetében még nem fordult elő nagyragadozó, de tőle nem is annyira messze mind medve, mind pedig farkas járt már. Ahogy fogalmazott, szeretné megelőzni a bajt, ezért a lehetőségeihez mérten igyekszik felkészülni.

Segítenek, ahol csak tudnak

A többi közt ebben – a felkészülésben, a károk megelőzésében – igyekszik segédkezet nyújtani a gazdák számára a Kuvasz-Őr Programot támogató, egyszersmind a sajtókirándulást szervező WWF Magyarország is. A szervezet a 16 európai uniós tagországot lefedő Euro Large Carnivores LIFE pályázat útján törekszik a nagyragadozókkal történő együttélés megkönnyítésére partnerirodáikkal, civil szervezetekkel, kutatóintézetekkel együttműködve.

Dr. Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozók programvezetője elismerően nyilatkozott lapunknak a Kuvasz-Őr Programról, hiszen ahogy fogalmazott, nem sok ilyen jó, gyakorlatias kezdeményezése van a témában hazánkban. Az említett, egyébként 2022-ig tartó pályázat keretében amellett, hogy támogatják és népszerűsítik az effajta jó gyakorlatokat, törekszenek a témában érdekelt, ám jellemzően másképp gondolkodó érdekcsoportok megszólítására is.

Állattartókat, vadászokat, erdészeket, nemzeti parki kollégákat igyekszünk egy „fedél alá terelni”, s megadni a lehetőséget számukra, hogy beszélgethessenek a problémákról és a lehetséges megoldásokról. Az idei évre tervezett konferenciánknak és tanulmányutunknak a koronavírus-járvány keresztbe tett, éppen ezért váltottunk, és különböző kiadványok készítésére összpontosítottunk” – magyarázta a programvezető. Mint mondta, ezekben

több célcsoporthoz szólva foglaltak össze gyakran ismételt kérdéseket és hasznos tanácsokat medvékkel és farkasokkal kapcsolatban, illetve leírták azt is, mit kell tennie annak, aki túrázás során vagy kempingezéskor „futna össze” valamely nagyragadozóval.

Dr. Patkó László emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy az adott területen illetékes nemzetipark-igazgatóságok is igyekszenek segíteni a gazdáknak a nagyragadozókkal szembeni felkészülésben – például villanypásztor térítésmentes kihelyezésével. „A villanypásztor és a nagytestű őrkutyák együttes alkalmazásával a nullára csökkenthető a ragadózók – ide sorolhatók a kóbor kutyák vagy éppen az aranysakál is – által okozott kártétel esélye” – tette hozzá.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Menedék és újrakezdés

Másfél évtizede segítséget nyújtottunk a Talpalatnyi zöld Hollós Lászlóval ismeretterjesztő műsorhoz. A Kis-Sárréttel foglalkozó fejezetnek végül a Megtartó sárrét címet adtuk, majd a Menedék és újrakezdés alcímet is hozzáragasztottuk.

Megkerüli Hubertlakot

Bakonybéltől nem messze, a Magas-Bakony rengetegén át halad a Bakonyerdő Zrt. Hubertlaki Tanösvénye. Kalandos túra végigjárni, miközben sok érdekes információval gazdagodhatunk a térség élővilágáról, az erdőgazdálkodásról, és megcsodálhatjuk a környék gyöngyszemét, a bakonyi Gyilkos-tavat is.

30 év története

A fél évszázados jubileum apropóján igényes megjelenésű, a teljes időszak történetét átfogó kiadványt adott ki az év végén a Zalaerdő Erdészeti Zrt. A könyv részletezi az elmúlt évtizedek eredményeit, nehézségeit, bemutatja az öt erdészet tevékenységét és munkatársait.

Mit játszik az Ökocsiga?

Egy természetszerető óvónő és egy fáért rajongó, ügyes kezű ezermester találkozásából és színes ötleteikből született az Ökocsiga játszóház. A fantáziadús családi vállalkozást legegyszerűbben talán természet-, gyerek- és állatbarát tevékenységként lehetne bemutatni.

Hogy visszaálljon az eredeti állapot

A Peszéri-erdő a Duna-Tisza köze fajokban leggazdagabb erdeje, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület.

Jó úton vagyunk

Tavaly Kiss Lászlót választották az Országos Erdészeti Egyesület elnökének. A hazai erdésztársadalom egyik tapasztalt alakjával a magyar erdészet és a magyar erdők jövőjéről beszélgettünk.

Valóságos főszereplők

Hajdanán az emberek szíve együtt lüktetett a természettel. Bár nem voltak tudósok vagy zsenik, jól ismerték a természet törvényeit. Olvastak a csillagok állásából, követték az állatok rejtett ösvényeit, és alaposan megfigyelték a növények törékenységét. S hogy mindez nem csak mese, arra Fekete István, korunk egyik legkiemelkedőbb írójának életműve a bizonyíték.

Határon innen

Minden magyar ember szíve hevesebben dobog a Trianon szó hallatára, hiszen az I. világháború után aláírt szerződés tragikusan megpecsételte Magyarország sorsát. A Magyarbirodalom 325 ezer négyzetkilométeres területének elcsatolták a 72 százalékát, és idegen uralom alá került a lakosság kétharmada. Az erdeink megcsonkítása ennél is csúfosabb képet mutat.

Ha sok az autó az erdőszélen

A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

A tehenész-gumicsizma már a múlté

Egy pályakezdő agrármérnöknek hatalmas megpróbáltatás a semmiből felépíteni egy vállalkozást, ugyanakkor nem is lehetetlen. Hogy megvalósuljon, folyamatos tapasztalatszerzésre van szükség: meg kell ismerni a szakma legalját, a kétkezi munkát, az alkalmazottak gondolkodásmódját, az állatok életét, és ezekből építkezve létrehozni a vállalkozást, máskülönben a cég ingatag alapokon nyugszik.