Egészen rendkívüli helyzet az idei, hiszen eddig alig importáltunk mézet, mert termett annyi, hogy nem csak, hogy jutott a hazai asztalokra, de a magyar méztermés jelentős része külföldön kelt el.
Ettől függetlenül a magyar méhészek elég mézet tartalékoltak ahhoz, hogy képesek lesznek ellátni a hazai vásárlókat a következő méhészeti szezonig. Más kérdés, hogy ebből a tartalékolt mézből a kereskedőknek mennyit fognak átadni tovább értékesítésre. Ez természetesen ár kérdése is. Egyelőre a kereskedők nem hajlandók megfizetni azt a nagykereskedelmi árat, melyet a méhészek a jelen körülmények között méltányosnak találnak.
A magyar méhészek meglátásom szerint reálisan a következőkért lobbizhatnak illetve ezeket tehetik:
(E cikk megírása után és publikálása előtt, megjelent az OMME – Országos Magyar Méhészeti Egyesület – nyilatkozata is erről, mely hozzávetőlegesen hasonló pontokat tartalmaz, bár vannak apró különbségek a részleteket illetően.)
1. Elérjük azt, hogy állandósuljon és ne csak időszakos vagy próbaszerű legyen a behozott mézek minőségi ellenőrzése, nyomonkövetése (a boltokban, a határon) különösen az Európán kívüli mézeket illetően.
2. A méz címkéjén legyen jól láthatóan (nemzeti színekkel) feltüntetve a származási ország, amennyiben a méz egy országból származik, hasonló módon, ahogy a húsoknál sikerült ezt megoldani.
A törvénytervezetet fontos alaposan átgondolni, mert például az arányos feltüntetésre való francia, portugál tervezeteket az EU elutasította, valószínűleg nekünk sem engedné.
3. A magyar méz folyamatos promóciója idehaza hatékony eszközökkel minden lehetséges csatornán: egy fő állású marketinges kolléga alkalmazása.
4. Lobbizás uniós szinten: a nemzeti egyesületek közösen alkalmazzanak lobbista munkatársat vagy munkatársakat, akik folyamatosan tartják a kapcsolatot az uniós döntéshozókkal, médiával, a méhészek problémáit napirendben tartják.
Mind a négy pontnak vannak előzményei, tehát vannak már tapasztalatok, melyekből tanulni lehet. Most csak a 2. és 4. pontot szeretném az érthetőség kedvéért kicsit részletesebben kifejteni.
Egyrészt ez abszurdum, hiszen vásárlóként semmi lényegeset nem tudunk meg belőle, másrészt olyan nagyvonalúság, mely egyedül azoknak a kiszerelőknek kedvez, akik esetleg nem is szeretnék feltüntetni, hogy a mézet például olyan távolkeleti országból szerezték be, ahol híresen jó hamísított mézeket állítanak elő.
A méz címkézése persze eddig idehaza nem volt jelentős probléma. Főleg azért szerettük volna elérni, hogy uniós szinten változzék a mézrendelet és a méz származásának feltüntetésére vonatkozó szabályrendszer, mert azt gondoljuk, hogy a magyar méz határozottan jó hírnévnek örvend és a korrekt címkézés csak jót hozhat nekünk a külföldi polcokon. Egy új, alaposabb mézrendelettel egyúttal kiszoríthatjuk az európai polcokról a már említett pancsolmányokat, gyantaszűrt mézeket.
Emlékezzünk, már csak annak is mekkora hírértéke volt, hogy három évvel ezelőtt Erdős Norbert európai parlamenti képviselőnek sikerült bevinnie végre Brüsszelbe a méhészek problémáját. Elgondolkodtató, hogy 17 év alatt csak egyszer tárgyalták ki alaposabban a mézrendelet problémáit és végre a mézjelentést elfogadták. Bár ennek még semmi hasznát nem látjuk jelen pillanatban és döbbenettel szemléljük, hogy júniusban a bizottság elégségesnek találta az eddigi szabályozást, vagyis elutasította. (A dokumentum erről itt található angol nyelven.)
Az egyes nemzeti méhész érdekképviseleteknek nagyon lassan, de leesik a tantusz: a származás feltüntetésének problémáját először saját országukban kell megoldaniuk:
Ahogy azt már említettem, az újabb, százalékos, illetve részletezett jelölést előíró francia, spanyol és portugál törvénytervezeteket az EU nem engedélyezte. A német agrárminiszter pedig épp a napokban utasította el a német méhészek megkeresését a származás pontos feltüntetésével kapcsolatban. Ennél mi talán jobb helyzetben vagyunk, és reméljük a mi agrárminiszterünk nyitottan fogadja majd, amennyiben az érdekképviseletünk megkeresi ezzel kapcsolatban.
A 4. pont közvetlenül abból következik, hogy beláttuk a méhészek uniós szinten nem tudják az érdekeiket képviselni.
Persze ne legyünk teljesen elégedetlenek, hiszen a neonikotinoidok betiltása egyrészt azt mutatja, hogy nem teljesen hatástalan a méhészek befolyása a politikusokra, bár ez nem egészen a méhészeknek köszönhető, hiszen a neonikotinoidok esetében más környezetvédő szervezetek is bekapcsolódtak. Ezenkívül pedig a méhpusztulások problémája elég nagy sajtó nyilvánosságot kapott.
Konkrétan: a nemzeti egyesületeknek közösen legalább egy méhész „lobbistát”, „politikus látogatót” kellene fő állásban megfizetnie, aki folyamatosan járná a a döntéshozók házatáját, uniós bizottságok munkájában venne részt, amikor ez lehetséges; folyamatosan tartaná a kapcsolatot a médiával, vagy akár tüntetéseket koordinálna.
Vagyis eljött az ideje, hogy a méhészek napi kapcsolatot ápoljanak a döntéshozás kulcsszereplőivel, a sajtóval és a problémáikat „melegen” tartsák.
Erre a méhészek egészen biztosan szívesen adnának fejenként egy eurót évente, ahogy még uniós tagságunk kezdetén az OMME egyszer már javasolta az európai méhészegyesületek vezetőinek.
A szerző további cikkei a témában:
