0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újjá éledt a veterán monstrum

Egy évtizedig dolgozott egy farmerekből álló csapat azon, hogy a legendás amerikai Case 150 gőzgépet felújítsa és működőképessé tegye, amit egy traktor show alkalmával demonstráltak. Kory Anderson már gyerekkorában arról álmodozott, hogy újjáépítse a legendás monstrumot, a világ legnagyobb gőzgépét, a Case 150-et, amely nemrégiben meg is történet, ezzel megvalósította a régi álmát.

Az Anderson Industries és a Dakota Foundrynak a tulajdonosa,

Kory Anderson és csapata egy évtizedet töltött az antik Case 150 gőzgép újjáépítésével.

Az ekék vontatására és a nehéz teherszállításra használt „mozdony”, a Case 150 traktor a mezőgazdasági történelem része, amelyről azt hitték, hogy a korral együtt elveszett. „A közúti mozdony alapvetően elveszett a történelemben. Úgy értem, az elmúlt 100 évben egyik sem maradt fenn. Mind a kilenc megépítettet végül selejtezték, és így a történelemben elveszett volt, amíg újjá nem teremtettük és újra életre hívtuk, magyarázza a tulajdonos.

youtube://v/xU_fshxE3Gk

 

Jerome Case 1869-ben építette meg az első gőzgép-meghajtású traktort, melyet kerekekre szerelték, de továbbra is lóval vontatták, s csupán más berendezések meghajtására szolgált. Majd 1876-ban elkészítette az első gőzgép hajtotta önjáró vontatót.

Anderson a szerkezet újjáépítésének megkezdése előtti 15-20 éven keresztül rengeteg képzésen vett részt, hogy megértse és fejlessze azokat a készségeket, amelyekkel képes lesz majd a társaival a projekt végrehajtására.

„Hihetetlenül okos csapatra volt szükségem, akik sokféle szakmában jártasak.” – mondta Anderson.

Az eredeti tervrajzokat  2007-ben szerezte meg a Case-től, és elkezdte a 150-es modellt háromdimenziós CAD-modellé tervezni, amely lehetővé tette számára az alkatrészek gyártását.

A következő 10 évben Anderson és egy csapat önkéntes a Webster-i Dakota öntödében dolgozott, hogy kiválassza és legyártsa az alkatrészeket a 150-eshez.

Amikor az alkatrészek végleg elkészültek, Wyomingba vitték összeszerelésre.

Mellékesen vállalkozást épített a becslések szerint 1–1,5 millió dolláros projekt finanszírozására. „Álmom az volt, hogy ezt kisgyerek korom óta megépítsem. Tehát tudtam, hogy rendelkeznem kell eszközökkel és erőforrásokkal, felszereléssel és csapattal, hogy támogassam a projektet. A garázsomban alapítottam az Anderson Industries-t” – mondja a ma már élvonalbeli mérnöki és gyártó vállalat elnöke és vezérigazgatója.

Több mint 8000 órával később az álom valósággá vált Anderson és csapata számára. „Úgy értem, egészen az információk és az infrastruktúra begyűjtésétől kezdve egészen az alkatrészek megmunkálásának és összerakásának tényleges idejéig”.

A több mint 100 évvel ezelőtt készült szerkezet nehezebb és erősebb, mint bármelyik ma gyártott traktor, súlya 34 tonna. A traktor tulajdonosa úgy döntött, hogy nemcsak minden részletében élethűen felújítja a gőzgépet, hanem összeszereli a régi Case-t a hatalmas, 36 barázdás John Deere ekével, hogy demonstrálja a gőzgép hihetetlen erejét. Egy évtizednyi munka után a dél-dakotai Andoverben, a James Valley Threshers éves aratási show-n mutatták be az elkészült gépet, ahová a világ minden tájáról érkeztek érdeklődők.

A bemutatón egy tucat ember vett részt a hatalmas eke kezelésében, akik a gépen állva manuálisan emelték és süllyesztették a munkaelemeket.

Az újjáépítés folyamatát Anderson úgy jellemezte: „Ez olyan, mintha megmásznánk a Mount Everest-et,  sok fegyelmet és edzést igényel.”

Forrás: magyarmezogazdasag/farmer.pl