Back to top

Ez a bivalyok haszna

Néhány emberöltővel ezelőtt a hihetetlenül nagy igavonó erejét hasznosították leginkább a házi bivalyoknak, ám napjaikra a természetvédelem legjobb napszámosaivá váltak. Hatékonyabbak, olcsóbbak és környezetkímélőbbek, mint a gépek.

Hajdan a bivalyokat szekér elé fogták és a termőföldek megművelésében, a bányákban, valamint fakitermelésben is használták. Napjainkban viszont a leghatékonyabb munkájuk az elmocsarasodó élőhelyek helyreállítása, hiszen képesek a taposásukkal ismét nyílt vízfelületekké alakítani a nádasokat és zsombékosokat.

MMG - Bivalyok a magyar pusztában

 

Tajti László a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője elmondta, hogy a pusztaszeri Vesszős-szék területén a bivalyokat 2004-ben állították munkába. Segítségükkel a szinte teljesen elmocsarasodott szikes tavat sikerült helyreállítaniuk. Ezáltal

nyíltvizű élőhellyé vált ismét a terület, amely gazdag madárvilágnak nyújt táplálkozó- és fészkelőhelyet.

A bivalyok bevetése ezeken a területeken azért is előnyös, mert szívesen elfogyasztják a szürkemarha által kevéssé kedvelt sást, nádat és egyéb vízinövényt. Ráadásul a bivalyok bevetése az élőhely-rekonstrukciós munkába olcsóbb, természetkímélőbb megoldás, mint a gépek, nádzúzók és vágók használata.

Napjainkban a Vesszős-széken kívül a mórahalmi Nagyszéksós tónál, a Fülöpszállás melletti Kelemen-széken és a Szabadszállás melletti Zab-széken is a bivalygulyák tartják karban a szikes tómedreket. Legelésükkel, taposásukkal és dagonyázásukkal nem csak felnyitják a növényzettel benőtt tómedreket, hanem

a rövidebb füvű gyepek a godák, bíbicek, cankók, gulipánok számára megfelelő költőhelyet és táplálékforrást biztosítanak.

Sőt napjainkra a legelő bivalygulyák lenyűgöző részévé váltak a tájnak.

A házi bivaly:  a szarvasmarhánál igénytelenebb őshonos háziállatunk. Őse valószínűleg az indiai vadbivaly volt. A hazánkba a Honfoglaláskor, mint igavonó állat kerülhetett. Teje kiváló minőségű, porcelánfehér színű, kellemes ízű, a tehéntejhez képest vitamintartalma is magasabb. Magas zsírtartalmának köszönhetően (8%) 6 liter tejből 1 kg sajtot tudnak készíteni (ugyanehhez a mennyiséghez 10 liter tehéntej felhasználása szükséges). Tejéből készül a mozzarella, a feta és a cheddar sajt.

A bivaly húsa sötét vörösesbarna, durva rostú, ám rendkívül ízletes. Kiemelkedően magas a fehérje- és alacsony a zsírtartalma. Foszforsavakban és vasban gazdagabb mint az átlagos marhahús. Jelentős  B6, B12 vitaminokat, káliumot és kalciumot tartalmaz.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egészséges talaj - Egyre inkább felértékelődik

A 21. század legjelentősebb megoldandó feladatai között első helyen az energia, a tiszta ivóvíz iránti igény kielégítése és az egészséges talaj megóvása áll.

Túlzásba vitt a antibiotikumok - Milyen lesz a hús minősége a Brexit után?

A jelentések szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Kanada állattartó telepein ötször annyi antibiotikum használnak, mint az Egyesült Királyságban. Európában pedig tovább szigorítják az antibiotikumok használatát. Felmerül a britekben a kérdés, hogy milyen minőségi előírások fogkan vonatkozni az import hústermékekre a Brexit után és vajon fel tudják-e venni a versenyt az olcsóbb hússal.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

„Mi lesz az ünnepi vacsora?” - A sertéshús népszerűsége töretlen

Az ünnepek közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a minőségi sertéshús fogyasztását népszerűsíti.

Ezért hasznos a kutyaiskola

A kutya ösztönlény, ragadozó, természeténél fogva minden helyzetben a számára előnyösebb utat keresi, sőt akár profi manipulátorokká is tudnak válni – vallja Gerényi Nóra kutyatréner. Ezért is fontos a kutyák és a gazdáik számára egyaránt a képzés.

Környezettudatos csomagolásra vált a Tesco

A brit Tesco közleményében kifejtette, hogy többé nem alkalmazza azokat a műanyag tálcákat, amelyeket a sajátmárkás csirkéik csomagolásához használnak.

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

A Közös Agrárpolitika kilátásai a következő években

Az új Közös Agrárpolitika esélyt ad az mezőgazdasági termelőknek, hogy gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg fenntartható termelést folytassanak – hangsúlyozta Janusz Czesaw Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.