0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Dámnász

Október. Zajosodik az avar, rozsdál az erdő, a fák apránként levetik kosztümjüket, ahogy a szél besüvít közéjük. A nyár búcsúcsókja ez, lassú mély sóhajtás, melytől az erdő összerezdül. Felkapja fejét rá a szarvas, fülel a nyúl, kibúvik kotorékából a róka. Egy új kezdet pillanata, az ismeretlen felismerése. Felajzott szív bőgését viszi a szél. Az ágak kottavonalakként viszik a barcogás dallamát.

Öblös basszusként szinte megáll a levegőben a szerenád, miként a föld is beleremeg. A daliák felkerekednek, hogy felkeressék az ősi barcogóhelyeket. Képtelenek ellenállni ösztönüknek, hiszen a szerelem vak és reménytelenül bolond. Bódult önkívületbe révedve éli meg a dámvad a maga nászát, most hogy a „nagy testvér”, a gím bőgése elhalkult.

Eljött az ő idejük – a vénasszonyok nyarában fürdőzve élvezik a vágy csókjait.

A barcogóhelyeken a legények már készülődnek. Szerelmük szó szerint kiforgatja a földet önmagából, mély gödröket, teknőket képeznek, amit ahogy a férfi törvényszerűség diktál, akár vérre menő csatákig védelmeznek.

A barcogóhely origója a legértékesebb!

Azért dúl a harc, csattan csont csonttal, törik a gally, porzik a föld. Mikor a teknő kész, és mindenki elfoglalta kivívott helyét, jöhet a körítés. Minden bika egyedi kölnit használ, minél töményebb, annál hatásosabb. Vizeletük, ondóváladékuk, szaganyaguk keveréke a legdrágább parfümériában sem kapható, a tehenek el is csábulnak egyiktől-másiktól, eldobva tartásukat és látszati elérhetetlenségüket. Végül elérkezik a várva várt pillanat, a révbe érés momentuma. Egy pillanatra test és lélek eggyé válik, mintha a természet átölelné önmagát. A találkozás öröme ez, az egymásba fonódásé, amikor a kör önmagával összeér. Majd a románcnak vége, és a tehenek a sűrűbe tűnnek a tett színéről.

S ahogy az október lassan tovaandalog, a heves vérmérséklet lecsillapszik, és a dámbikák szétszéledve járják ismeretlen útjukat, ki-ki saját sorsába sietve.

De nem telt el hiába életük, örökségüket továbbadták az utókornak, a természetbe bocsátották öröklétüket, hogy újabb és újabb kanalas, később pedig lapátos bikák és termékeny tehenek népesítsék be a ligeterdők, legelők látóhatárig nyúló síkjait. Ez a természet rendje, mely törvény megkerülhetetlen. Jövő ilyenkor a barcogóhelyek majd ismét megtelnek, és a körforgás folytatódik, hiszen ez az élet üteme, mi véges sokig állandó. Nekünk, embereknek pedig az volna a dolgunk, hogy gyönyörködjünk e természeti csodákban, ameddig még megtehetjük.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu